A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Lakner Lajos: Múzeum, emlékezet, elbeszélés. A Petőfi Ház és az irodalmi muzeológia születése

élettörténetet őrző tárgy valójában egy nagy közös gyűjtemény darabja. Mindegyiknek megvan ugyan a maga privát vonatkozása, története, de mégiscsak a közös mesét szövik tovább, variálják. Ahogyan az egyéni emlékezet beolvadt közösségibe, úgy váltak a mindennapi használati tárgyak és a személyes emlékek monumentummá. Vagyis egyre inkább a közösségi emlékezetre alkalmas/méltó értékként mutatkoztak meg. Nem nyomként tehát, amely után kutatni kell, hanem jelként, amelyet egy kultúra meg akar őrizni a jelen és az eljövendő korok számára, s fel akar emelni a látásra érdemes dolgok sorába, vagyis meg akartartani a mindenkori közösség emlékezetében.

61 E közös történetet azonban nem egyformán írhatta mindenki tovább. Erről a hitelesítés intézménye gondoskodott. Kéry ugyanis nemcsak öszszegyűjtötte, hanem hitelesítette is a tárgyakat és a történeteket. Vagyis volt valaki, aki egy egyén, egy helyi közösség számára igaz és hiteles tárgyakra és történetekre azt mondta: ez igaz, ez hamis, ez bekerülhet a közös gyűjteménybe, ennek nincs ott helye, ez a közösségi archívum része, ennek viszont semmi keresni valója sincs ott.

62 A hitelesítés, bár megalapozott, tudományos ismérvek alapján és a tudományos igazság érvényre juttatása érdekében történt, hatalmi eszközként /5 működött tehát. Hiteltelennek nyilvánítani ugyanis egy tárgyat vagy egy elbeszélést ebben az esetben azt jelentette, hogy nem vettek tudomást arról az értelemi keretről, amely között ezeket hitelesnektartották. Vagyis nem vettektudomást a tudás és az emlékezet konjuktív természetéről, arról, hogy mindkettő helyzethez kötött, hogy van olyan értelmezési keret, van olyan közösség, amelyben ezek a tárgyak ós elbeszélések tudományos megerősítés nélkül vagy akár annak ellentmondva is hitelesek, mert szerepük van az egyén és egy kisebb, helyi közösség önértelmezésben, önbecsülése fenntartásában, alkotói a közösségi emlékezetnek.

63 Vagyis másodlagosnak nyilvánították, hogy mit mond Petőfiről a néphagyomány. A hitelesítést az a meggyőződés éltette, hogy van olyan tudományos (s így közös) igazság, mely felülírhat más személyes, helyi közösségben érvényes igazságokat, 64 a tudás tehát abszolút és nem konjuktív természetű. Ebben az értelemben a hitelesség és érvényesség megvonása a cenzúra, vagyis a kizárás intézménye volt. A Kéry nevével jelölt társaság tekintélye révén ugyanis elváltak egymástól a nemzeti emlékezetre és a felejtésre méltó tárgyak és történetek.

65 A Petőfi Társaság titkára és vezetői tudása is konjuktív volt azonban. Erre utal, hogy nem a gyűjtemény nagyságát tartották a legfontosabbnak, ez ugyanis önmagában akár halott tárgy-együttest is eredményezhet, élővé tételükhöz arra van szükség, hogy értelemmel ruházzák fel a jelenkori emberek számára.

66 A raktározó emlékezet csak a felejtés(re ítélés) szelekciós eljárása, a kizárás révén lehet valóban hatékony kulturális emlékezetté, melynek szerepe van egy adott korhoz vagy egy adott társadalmi közösséghez tartozók identitása formálásában. A Petőfi Házbeli kiállítás, a Petőfiről és az olvasókról itt elmondott elbeszélés a társaság ideológiai rostáján fennmaradt, a jelen számára értelemmel rendelkező kollektív emlékezetet tárta a látogatók elé. KIÁLLÍTÁS ÉS ELBESZÉLÉS Most már csak az van hátra, hogy megnézzük, milyen módon építette fel a kiállítás a kollektív emlékezetet, pontosabban hogyan közvetített a kétféle emlékezet és elbeszélés között. A reprezentációs mód elemzése a tárgyak megjelenítésének ós a tárgy-együttesek egymásra következésének a vizsgálatát jelenti. A kiállított tárgyak kettős kontextussal rendelkeztek.

67 Egyrészt, mint emlékezetre hívó tárgyak megőrizték a korabeli élet, az elmúlt mindennapokkereteit, másrészt kiállítási objektummá, relikviává változtak, s mint ilyenek esztétizálódtak, a látni érdemes tárgyak rendjébe kerültek be. Nem lettek műalkotássá, mint például a Warhol Brillo-dobozai, mely típusú tárgyak transzformációját oly sokoldalúan elemezte Arthur C. Danto,

68

de nem tartoztak a hétköznapi, jelentés nélküli dolgok világába sem.

69 Inkább e két létmód között lebegnek. Talán épp e kettős természetük az oka a kiállítási tárgyak múltat megelevenítő képességének: a múzeumi, teremtett-konstruált tér jelentéssé teszi e tárgyakat, melyek ugyanakkor semmit sem veszítenek hétköznapiságukból. Pontosabban minden hétköznapiságuk ellenére is képesek valami nem hétköznapi jelenlévővé tételére. E tárgyak hatalma révén az erre fogékony látogató egyrészt átéli a költő újra-megjelenését, másrészt részesévé válik az által megjelenő, de közösként felismert világnak.

70 A Petőfi Házról szóló több korabeli leírás is kiállított relikviák megelevenítő hatásáról számolt be, arról az élményről, mely szerint a látogatók úgy érezhették, hogy e tárgyak és tulajdonosaik 61 Vö. Aleida hmmn: Kultur als Lebenswelt und Monument. = Aleida ASSMANN- Dietrich HARTH hg., Kultur als Lebenswelt und Monument. Frankfurt/M, Fischer, 1991.13. 62 Hatvány Lajos Petőfi-konkvisztádornak nevezte Kéry Gyulát (és társait). Kéry elszántsága és eltökéltsége minden bizonnyal összefüggött azzal, hogy újságíró volt, aki talán meg akarta mutatni a társaság nagy nevű vezetőinek és tagjainak, hogyan is kell egy eddig jobbára ismeretlen területet feltárni, meghódítani. HATVÁNY: /. m. 21. 63 Vö. Karl MANNHEIM: A kultúra és a kultúra megismerhetőségének szociológiai elmélete. Ford. LISSAUER Zoltán. = K. M.: A gondolkodás struktúrái. Bp., Atlantisz, 1999.226. 64 Vö. FEKETE László: Módszer, történelem és dialógus. (Kísérletek a történeti kifejezésére) Magyar Filozófiai Szemle, 1992/5-6. 65 Kérynek egymagában - bármennyire is sikeresen kezdte pályáját - nem volt tekintély, ehhez az kellett, hogy a Petőfi Társaság nevében lépjen föl. 66 Aleida Assmann megkülönbözteti egymástól a „Funktionsgedächtnis„-t és a „Speichergedächtnis"-t. Míg az utóbbi összegyűjti a halott, értelmileg üres tényeket, addig az előbbi az eleven emlékezetet jelöli, mely értelmet generál az adott jelenben. Aleida ASSMANN: Erinnerungsräume, Formen und Wandlungen des kulturellen Gedächtnis. München, Beck, 1999.190. 67 Vö.GYÖRGY:/.

m. 23-24., 53-54. 68 ArthurC. DANTO: A közhelyszíneváltozása. Művészetfilozófia. Ford. SAJÓ Sándor. Bp., Enciklopédia, 1996., 15-42,135-160. 69 Vö. BAUORILLARD: i.m. 87-97. 70 Radó Antal a Talpra magyar című versében pontosan leírja, mit élnek át a látogatók a kiskőrösi szülőházban: „... S ahogy az esküvést elmondta fennen, / Utána dörgék valamennyien; / S e percben az a füstös régi bolt / Isten háza volt. // Az ócska asztal szent lett, mintáz oltár, / Az a profán dal szinte zsoltár, / S mint hívők állanak a pap előtt, / Úgy vették körül Őt." ENORÖDI - BAROS: /'. m. 162.