A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Természettudomány - Kövér László – Juhász Lajos: A dolmányos varjú (Corvus cornix L.) debreceni terjeszkedése

KÖVÉR LÁSZLÓ - DR. JUHASZ LAJOS A DOLMÁNYOS VARJÚ (CORVUS CORNIX L.) DEBRECENI TERJESZKEDÉSE „A dolmányos varjú okos, mondhotni eszes madár, mely rendkívüli módon alkalmazkodik a körülményekhez, és igen ügyesen, számítással használ ki minden alkalmat." (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról) 1. BEVEZETÉS A madarak közeledése az emberi környezethez a civilizáció fejlődésével egyidejű. Az ember közelsége számos előnnyel is járt - táplálék, fészkelőhely, ragadozók elleni védelem - amely előnyök akár a faj számára jobban szolgálták a szaporodást, mint az emberi közelségből adódó hátrányok - zavarás, az ember környezetében élő ragadozók. A kultúrakövető fajok az elmúlt évszázadokban általánossá váltak, néhány faj számára pedig egyenesen az urbánus környezet jelenti a megfelelő ökológiai környezetet (pl.: Streptopelia decaocto, Passer domesticus, Galerida eristata, Apus apus). Más fajok adaptációs képességük révén mind antropogén, mind természetes környezetben megjelennek. Egyes fajok az ember által kialakított területeket csak időszakosan keresik fel (pl.: téli időszak) kihasználva a kedvezőbb mikroklimatikus és táplálkozási lehetőségeket [pl.: Erithacus rubecula, Jurdus merula, Jurdus pilaris, Bombycilla garrulus). A madarak urbanizációja hosszú folyamat eredménye. Napjainkban is számos olyan fajt ismerünk, amelyik életterét egyre inkább kiterjeszti a lakott területek felé. Földrajzilag is eltér néhány faj populációinak habitat áttörése. Nyugat-Európában számos faj (pl.: Columbapalumbus, Sturnus vulgaris) legalább olyan gyakran jelenik meg városok környezetében, mint hazánkban a házi veréb. A dolmányos varjú {Corvuscornixl.) is ebbe a kategóriába sorolható. Egyes régiókban (pl.: Kelet-Európa számos települése) már évtizedek óta a lakott területek jellegzetes faja, Debrecenben azonban a tényleges városiasodása csak az utóbbi évtizedben tapasztalható, igaz a folyamat egyre szembetűnőbb. 2. A KUTATÁS ELŐZMÉNYEI Debrecen környékének madártani kutatásai régmúlt időkig visszanyúlnak. Az ornitológusoknak kimeríthetetlen forrást jelentenek a Hortobágy vizei, szikesei, erdőfoltjai. Ezek mellett fontos kutatási területet képez a debreceni Nagyerdő is, amelynek rendkívül fontos szerepe van a városi madárfauna természetes utánpótlásában. Elmondható, hogy az utóbbi pár évtizedet leszámítva csak a város környezetében folytak kutatási munkálatok. A debreceni madárvilágra vonatkozó szakirodalom elsősorban a városban megfigyelt egy-egy fajra terjed ki. Erre példa a balkáni gerle betelepülése Debrecenbe (UDVARDY, 1939; SÓVÁRGÓ, 1943/b), a vörös vércse mesterséges fészekben történő költése (SÁTORI, 1941/b), a fürj belvárosi megjelenése (BOZSKO, 1967), a fekete harkály megjelenése (FINTHA, 1975), a csóka fészekfosztogató tevékenysége (BOZSKO, 1976), a hajnal madár előfordulása (SÓVÁRGÓ, 1943/a; ZILAHI-SEBESS, 1957), a házi rozsdafarkú terjeszkedése (BÁRSONY, 1934; SÁTORI, 1941/a), a szóncinege különös fészkelése (JUHÁSZ, 1981), a csonttollú madarak inváziója (FINTHA, 1958), a vörösfejű gébics utolsó debreceni előfordulása (NAGY, 1952), a csicsörke terjeszkedése (NAGY, 1934) avagy a keresztcsőrűek debreceni megjelenése (KOVÁCS, 1965). Új alapokra helyezte a város madárvilágának kutatását BOZSKO (1968), amikor megkezdte a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének madárcönológiai feldolgozását, majd megismételte azt (BOZSKO és PAPP, 1980). Ebbe a programba kapcsolódtunk be JUHÁSZ (1980) a város madárvilágának kvalitatív vizsgálatával. Jelen tanulmányunkhoz viszonyítási alapot jelentettek az előzetes BOZSKO és JUHÁSZ (1983) és JUHÁSZ (1983) eredmények, amelyek Debrecen város egószterületére és az összes madárfajra kiterjedtek. A dolmányos varjú ebben az időszakban főleg kóborló vagy téli vendég státuszú, valószínűsítve azt, hogy a közeljövőben rendszeres, állandó fészkelőként lehet tagja a városi madárközösségnek. A dolmányos varjú kezdetben csak telelni húzódott be a településekre, amelyek fejlődésük, tagoltságuk révén egyre szélesebb táplálékbázist jelentettek. Később az el nem vonuló példányok párba álltak és fészkelésbe is kezdtek, amelyek utódai már teljes mértékben hasonulni tudtak a városi körülményekkel, lehetőségekkel. Az utóbbi évtizedekben a dolmányos varjú nagyobb városainkban (Budapest, Debrecen, Szeged, Dombóvár, stb.) már állandó költőfajnak minősül (TAPFER, 1978,1985; FINTHA, 1994). A faj debreceni megjelenéséről 1959-től beszélhetünk, amikor a Nagyerdőben rendszeresen költő párokon kívül a Botanikus Kertben is fészkelt egy pár. Ezután majd 20 évre eltűnt a városból a faj, s majd csak 1972-ben (FINTHA, 1994), és 1979-ben (JUHÁSZ, 1983) történt újabb fészkelése. Ezután fokozatos előrenyomulásukat figyelhettük meg, amelyre példa, hogy a Köztemetőben is megjelent (JUHÁSZ, 1999). JUHÁSZ (1983) dolgozatában leírt megfigyeléseivel előrevetíti a faj előbb-utóbb bekövetkező városiasodását. Manapság a dolmányos varjú Debrecen egész területén általánosan előforduló, állandóan jelenlévő költőfajjá vált úgy, mint egyéb nagyvárosunkban, mint például Budapesten, Szegeden, Dombó-