A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Mező Szilveszter: Töredékek a geográfia emlékcsarnokából. Tudománytörténeti tanulmányok 1. Adalékok Balázs Dénes (1924-1994) földrajztudományi munkásságához, különös tekintettel az 1984-ben megvalósított uruguayí tanulmányútra

6. kép Tatuk a Déri Múzeum emlékkiállításán (Lukács Tihamér felvétele) expedíciós relikviái segítettek felidézni a távoli földrészeken megtett emberpróbáló tanulmányutakat. A terem egyik sarkában hatalmas, csaknem másfél méter hosszú övesállat tekintett üveges szemével az őt méricskélő emberekre. A meghökkentő preparátum mellett különös, poligonális mintázatú ősi páncéltöredékek hevertek: egy rég kihalt állatóriás, a Glyptodon hátpáncéljának kővé merevült maradványai. Ezek az állatok valaha Dél-Amerika kiterjedt pampavidékein éltek. Virágkoruk a pliocén-pleisztocén határára, kb. két és fél millió évvel ezelőttre tehető. A jégkorszak végén bekövetkezett drasztikus éghajlatváltozás következtében a Glyptodonok utolsó élő képviselői is eltűntek Földünk felszínéről. Ma már csak testük azon darabjai tanulmányozhatók, amelyek szilárdságuknak köszönhetően konzerválódtak az utókor számára. A különféle csontok mellett leginkább hordószerű hátpajzsaik maradtak fenn, amelyeket vékony varratok mentén összekapcsolódó sokszögű szarutáblák alkotnak. Egy-egy ilyen egészben előkerült páncél igazi őslénytani látványosság, hiszen a leletek mérete nemritkán a 2-2,5 méteres hosszúságot is eléri. Uruguay és Argentína területén gyakran előfordul, hogy a szakszerű gyűjtőmunkát folytató paleontológusok (őslénykutatók) kapitális darabokra bukkannak ásatásaik során. A leleteikbe szerelmes szakemberekhez hasonlóan a térség egykori indián őslakói is különös becsben tartották az épségben fennmaradt hátpáncélokat, mert felfordítva tágas fekvőhelyként, ritkábban vízhatlan tetőzetként tudták hasznosítani a teknőszerű képződményeket. A merev pajzsok eredeti tulajdonosai egyébiránt növényevő életmódot folytattak. Jellegzetes fogazatuk mellett erre utal az a tény is, hogy a lábujjaik nem karmokban, hanem patákban végződtek.'

5 Erről, és sok minden másról is olvashatunk Balázs Dénes Uruguayt (és Argentínát) ismertető könyvében, amelynek a lapjain fényképfelvételt is láthatunk az országban talált egyik óriási tatupáncélról. A La Plata északi partvidékén az utóbbi időben is több helyen előkerültek Glyptodon maradványok. A legjobb állapotban fennmaradt leletek a helyi múzeumok természettudományi állandó kiállításának féltve védett büszkeségei. BALÁZS DÉNES URUGUAYI EMLÉKEZETE A debreceni életmű-kiállításban épen fennmaradt őstatu-páncélt nem volt módunkban bemutatni. Mindössze néhány darab kisebb Glyptodon páncéltöredéket tudtunk kölcsönözni a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytani Tárából. Csupán ezek az apró, ám annál látványosabb szarutáblák emlékeztették a betérő látogatót arra a viszontagságos, több hónapig tartó dél-amerikai utazásra, amelyet Balázs Dénes 1984—85-ben tett meg a földrész déli, délkeleti részén: Argentína és Uruguay területén. Ez a nagyszabású, ám az életmű-kiállításon - helyhiány miatt - méltatlanul háttérbe szorult tanulmányút számos olyan érdekességgel szolgál, amelyek Balázs Dénes többi expedíciójához hasonlóan szintén megérdemlik a közfigyelmet. Ez a szándék munkált bennem akkor, amikor elhatároztam: tanulmányom segítségével felelevenítem ennek a kevésbé ismert utazásnak a részleteit. Az egész tanulmányút rekonstruálására természetesen nem vállalkozhattam, csupán egy rövidebb időtartam - az Uruguayban eltöltött napok - eseményeit kíséreltem meg 15 MEZŐ Szilveszter: Az uruguayi ó'statu. Élet és Tudomány, 2005.41. szám, 1310. oldal + hátlapfotó