A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Mező Szilveszter: Töredékek a geográfia emlékcsarnokából. Tudománytörténeti tanulmányok 1. Adalékok Balázs Dénes (1924-1994) földrajztudományi munkásságához, különös tekintettel az 1984-ben megvalósított uruguayí tanulmányútra

3. kép Az ifjú Balázs Dénes a Kárpátok zordon hegyvilágában (Medveczky Géza magángyűjteményéből) Csak nagyon kevesen tartják számon, hogy Debrecen volt a kiindulópontja Balázs Dénes első hosszabb túráinak, „egyszemélyes" kirándulásainak. Eleinte még csak a várostól északra húzódó „öreg tölgyes", a híres Nagyerdő göcsörtös famatuzsálemei alatt kanyargó poros-sáros ösvényeket rótta, később azonban mind távolabbra merészkedett otthonától. Az édesapjától ajándékba kapott kerékpárral 1942-ben bejárta az Alföld, a Dunántúl ésa Felvidék jelentős területeit. Maratoni túrájáról színes, térképes vázlatrajzot skicceit, feltüntetve rajta útjának fontosabb állomásait. Naplófeljegyzései szerint több mint 2700 kilométert tett meg drótszamara nyergében, napi átlagban 100-120 kilométert pedálozva! Ez a menetteljesítmény még a rendszeresen edző országúti kerékpárversenyzők számára is komoly dicsőség lett volna, hiszen a két keréken megtett 23 napos út teljes hossza a Budapest-Reykjavik (Izland) távolsággal vethető egybe. Az említett térképlap margójára írt apró betűs kommentár szerint az Örkény és Debrecen között feszülő 220 kilométert „ellenszélben, nagy csomaggal és egy defekttel" mindössze egyetlen nap leforgása alatt abszolválta a 17 esztendős diák. A magányos kerékpártúra viszontagságai bizonyára sokakat elrettentettek volna egy újabb hasonló vállalkozástól. Ám Balázs Dénest ennél keményebb fából faragták. Átlagon felüli akaratereje már ekkor élesen megnyilvánult, s képes volt sikerrel véghezvinni a maga elé kitűzött legnehezebb feladatokat is. Nem mindennapi áldozatvállalása - mely egész későbbi életére jellemző volt - a világhírű görög szépíró, Nikosz Kazantzakisz (1883-1957) örökérvényű sorait juttatta eszembe; miszerint: „.. .az a kötelességünk, hogy túl egyéni gondjainkon, kényelmes szokásainkon, önmagunknál magasabb célt tűzzünk ki, és éjjel-nappal, gúnykacajnak, éhségnek, halálnak fittyet hányva azért küzdjünk, hogy azt elérjük.".

2 Balázs Dénes utazási kedvét nem csorbították, sőt - ellenkezőleg - inkább megerősítették a váratlanul felmerülő nehézségek. A következő esztendőben (1943-ban) ismét nyeregbe szállt, hogy felkeresse édesapja fatornyos szülőföldjét: a Székelyföld csodálatos hegyvidéki tájait. Erre az útjára nem egyedül indult, vele tartott az egyik debreceni osztálytársa és barátja, a most 84 éves Medveczky Géza. Együtt járták be Észak-Erdély és a Keleti-Kárpátok festői hegyvonulatait, ódon hangulatú településeit, felkeresve megannyi figyelemre méltó természeti látványosságot. Elbicikliztek a Tordai-hasadék félelmetes sziklafalai közé, majd a fenséges Gyilkos-tóhoz, amelynek jéghideg vízéből hajdanvolt fenyők bizarr csonkjai meredeznek a sötéten kéklő erdélyi égboltra. Végül eljutottak Kászonimpérbe, abba a párszáz lelkes falucskába, ahová Balázs Dénes zsenge gyermekkora óta olyannyira vágyakozott. A szelíd székelyföldi hegyek-dombok ölelésében megbúvó parányi község a földrajzkutató szívének egyik rejtett csücske volt, hiszen onnan származott édesapja, s magát is mindig odatartozónak vallotta időskori visszaemlékezéseiben. Balázs Dénes nagyon büszke volt székely földijeire. Emberi eszményképének Körösi Csorna Sándort (1784-1842) tekintette, kinek erőt és kitartást sugárzó arcképe mindig ott volt érdligeti dolgozószobája falán.

3 A Himalája égbe törő hegyei között elhunyt székely nyelvgéniusz példája és személyes áldozatvállalása egész küzdelmes élete során ott lebegett Balázs Dénes lelki szemei előtt. BARLANGOK ÉS KARSZTHEGYEK VONZÁSÁBAN Szakmai pályafutását Balázs Dénes a hazai mészköves területek kutatásával kezdte a múlt század ötvenes éveiben. Nevéhez fűződik a borsóköves cseppköveiről nevezetes égerszögi Szabadság-barlang felfedezése és feltárása 1954—55-ben. A többhónapos kutatómunka keserveit és szép emlékeit örökítette meg „A csepegő kövek igézetében" című könyvében, amely magánkiadásban jelent meg élete legvégén, 1994-ben. Ebben a naplószerűen megírt kötetben ízelítőt kapunk a nehéz körülmények között tevékenykedő barlangászok hétköznapjaiból, ugyanakkorfeltárul előttünk egy rendkívüli vállalkozás izgalmas története. Később az Aggteleki-karsztvidék másterületein is hatékonyan részt vett a barlangászok munkájában. Úttörő jelentőségű kutatásokat folytatott a Vecsembükki-fennsíkon, ahol az Alsó-hegy barlangjaiban végzett érdemi megfigyeléseket. Érdeklődése idővel az összehasonlító karsztfejlődés addig meglehetősen mostohán kezelt témaköre felé fordult. Imádott élethivatásáról így vallott 1995-ben megjelent memoárjában: „Igyekeztem felvértezni maga2 KAZANTZAKISZ Nikosz: Jelentés Grécónak. Gondolat, Budapest, 1970.71. oldal 3 KUBASSEK János: A Himalája magyar remetéje. Körösi Csorna Sándor életútja kortörténeti és földrajzi háttérrel. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Budapest, 1999, 19 oldal