A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Bíró Éva: „Mintha az időt és a teret lapoznám” Kötetrendeződés Szabó Lőrinc Örök Barátaink-ban

közösség - egyén szemszögéből), élet és halál, születés (újjászületés) elmúlás (halálvárás, halálvízió) győzelem és kudarc megjelenése, harc és nyugalom motívumai. Mindemellett érdekes lehet elgondolkodni az életrajzi szempontok, körülmények érvényesülésének lehetőségéről. A különböző szempontok által vélt elrendezés nem szigorúan zárt egységben jelenik meg, és a versek sem csupán egyetlen szempont szerint értelmezhetők. Az átfedések által világossá válik, nincs kizárólagosság, a több oldalról vizsgált versek és elrendezésük a lehetőségek szóles világát tárja az olvasó elé. A tanulmány a természet, egyén-közösség szempontja felől közelíti meg az Örök Barátaink - sorrendben - első 19 versét, melyet az említett szempontok szerint első egységnek tekinthetünk. A költő megfogalmazta teremtés - újjáteremtés és önteremtés explicite lép elő az Örök Barátaink nyitásánál Goethe Proemion-ja által. „Annak nevében ki művein át öröktől fogva teremti magát" - Ki az, aki e végtelenben önmagát teremti? A vers? Lélek? Én? Világ? Ki vagy mi az önteremtés médiuma? A fordító? A fordítások? A nyelv? Lélek? Kinek a lelke? A fordító, az olvasó, vagy valamilyen közös vagy köztes lélek, vagy a nyelv? Szabó Lőrinc szerint „a kollektív zseni tulajdonképpen nincs is meg, az egész világirodalmi tudatot csak a tükre, csak az egyes ember teremti, csak a felfogó szellem... Ahogy emel tudni és érezni a szellem korláttalanságát és szüntelen differenciálóképességét, éppúgy sújt felismerni a törékenységét, és azt, hogy én, aki e sok csodának középpontja és ura vagyok, lényegében csak az vagyok, ami nem én vagyok."

9 A „mindig örök titok" teremtődik újra, a megnevezhetetlen: „bárhogy hívod", sugallva, hogy annak hívhatod, aminek akarod: tehát bárhogy, tehát teremtheted, rajtad keresztül teremtődik - olvasó, és rajtad keresztül: - fordító, és rajtad keresztül: - nyelv. Időn és téren át, megragadható örök titok, csak lapozz bele, ha meg akarod ragadni: ameddig érzékeid érnek „az ő mására ismersz mindenütt". De hol az eredeti? És mi a másolat? Jűz-szellemedet, bár az égbe jár, már a visszfény, a kép telíti már, az vonz, az sodor fényében tovább s amerre jársz, kivirul a világ." (Goethe: Proemion) Minek a visszfénye? Az eredetinek vagy a másnak? Melyik világ virul? A kinti vagy benti, az eredeti vagy a másik, a „más", ami teremtődött? Milyen világ, amelyiket a végtelen-lépés „mér"? A végtelen mérhetetlen, a lépés véges, még akkor is, ha a „minden"-nel hangsúlyossá teszi. „Szám és idő elvész a semmiben s minden lépésed egy-egy végtelen." Ellentmondás? Vagy a felfoghatatlanság nyomósítása/nyomása ? A vers pozíciója által magának a fordítás-teremtés megragadhatatlanságának hangsúlyozása, explicitté tétele? A költő teremtő zsenijének kivillanása egy másik lélek által? 'Ki' csinál 'kinek' a „nevében", és mit? „Miféle Isten volna, aki pusztán kintről forgatná világunk az ujján! Együtt kell neki áthatnia kint s bent Mindenben magát s magában a Mindent, Hogy ami benne él, kél és leheli, füze-szelleme sose hagyja el." (Goethe: Proemion) Hol lehet a bent (ami benne él) a mindenben? Ha pedig 'minden', hogy lehetne meghatározható a benne lévő 'egy' a külső számára? Ha nem külső, akkor hogyan került az olvasó elé? Vagy az olvasó is „benne" van? Akkor ki van kívül? Ha senki nincs kívül, nincs értelme a bent-nek, és a mindennek sem. Lehet, hogy a válasz a következő kérdés megfejtésében rejlik: Ki az utolsó versszak T/i-e? „Bennünk is egy-egy Mindenség mozog" A költő-tere mtő-fordítok, - köztük jelen versnek a fordítója - esetleg mi emberek, vagy olvasók? Óriási szabadsága van az olvasónak, lehetőséget kap a „mindenhogy" értésre a fordító-kötetrendező keresztje által. A fordító ajándéka így több mint „csak" a fordítás. „A világ szellemi árucseréjét előmozdíthatják külső okok, az igazi hajtóerő a műfordítói alkotásban lényegileg mégis éppoly belső, egyéni izgalom, éppen olyan magánügy, mint a líra -,. .ezért nem fordíthat verset senki a maga eredeti költői rangján felül."

10 A teremtődés-nyitányt a születés, a természet születésének, újjászületésének lendülete viszi tovább, elkezdődik a mozgás az élet, (a teremtés-életet lehelő teremtő-fordító, a teremtett fordítás, és elkezdődnek a viszonyok kialakulásai... a dinamika, a mozgás... ahogyan a műfordítás „legfőbb mozgatója többnyire az, hogy a költő nagyon élvez egy idegen lelket, formát, verset, s mutogatni akarja a tetszését. A mutogatási, ismertetési, talán önigazolás'! vágyhoz társul aztán az akadálylegyőzés és a birtokbavétel öröme, amit a vers újraköltése nyújt, s amely körülbelül azonos a teremtés örömével."

11 A lélek elrugaszkodása az anyagtól, földi dolgoktól, a teremtésben a megszületés pontja, a végtelenbe csöppenő véges, vagyis a végtelent végessé tevő kezdet: a születés megnyilatkozása, Baudelaire Fölemelkedés-e által: „Repülj jó messzire, tisztítsa meg a földi kóroktól szellemed a tiszta, magas ég" Elszakad a lélek a testtől, a végtelen a végestől, a teremtett a teremtőtől(l) (függőben hagyva az isten-teremtés dilemmáját), az élet a haláltól. A lélek újjászületése, határtalan lehetősége (hatalma?) más értelmezési szférájába helyezi a fordításokat, és értelmezi az egész kötet létezésének, a versek elrendezése által létrejött lehetőség mondhatatlanságát. Ebből a szférából, ebből a nézőpontból, szélesít a kötetrendező: elkezdődik a „birtokba vétel" és a „tetszés mutogatása". Innen meghallhatóak az énekek, innen hallható a „szférák zenéje", ha be van állítva az „adóvevő" jöhetnek az „énekek". A természet elmúlása és teremtődése, az évszakok körforgása, a tél múlásával a tavasz érkezése, vagyis ennek az átmenetnek a nyomatékosítása, a (teremtés) pillanat(ának) kiszélesítése jelenik meg Horatius versében: 9 Szabó Lőrinc: Örök Barátaink. I. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.9-10. 10 Szabó Lőrinc: Örök Barátaink. I. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.6. 11 Szabó Lőrinc: Örök Barátaink. I. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.6.