A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

a múlthoz fordultam, A Válaszban publikáltam valaha belőlük és Illyésnek igen tetszett, de ma már nem adok ki a kezemből novellát. írni írok, de talán nem is igen szívesen közölnék elbeszéléseket. Ennek is megvan az a bizonyos mai divatos útja. Nyers, majdnem naturalista, neorealizmus. Eszme, gondolat, az lényeges csak. Én erre képtelen vagyok azért is, mert nem ismerem eléggé ezt a mindennapi ábrázolható életet. Nem vagyok epikus, nem vagyok író típus, azt hiszem mindenben lírikus alkat vagyok. Ezt én úgy kivetíteni prózába nem tudom, mint ahogy esszében megírom - szeretem az esszé műfajt -, vagy versben. Drámához sincsen különösebb kedvem, oda meg nagy színpadi ismeret kell. Én nem ismerem eléggé a színpadot. K. I.: Térjünk vissza Csokonaira! ín négy esztendeje szakadtam ide Debrecenbe egy kicsit még „árkádiabb Árkádiából", Miskolcról kerültem ide, azt megelőzően pedig Egerben éltem™ Csokonaival gyakorlatilag itt ismerkedtem meg annak ellenére, hogy középiskolában, egyetemen tanultam. Csokonai kicsit távol állt tőlem, kicsit idegen lett, és itt Debrecenben kezdtem megérteni Csokonait. Talán nem is lehet máshol. Elkezdtem kutatni Csokonai élete, Csokonai környezete után, aztán kiderült, hogy Csokonainak négy testvére volt. Egy testvére majdnem akkor halt meg, amikor ő, néhány hónappal a halála előtt. Csak ezzel az egy testvérével tartotta a kapcsolatot, és ebben az egész Csokonai családban, ebben a tüdőbajba esett famíliában a legtragikusabb személyiség CsokonaiJózsef né, tehát Csokonai anyja, aki sorra eltemet mindenkit a családban. Végül egyetlenegy hozzátartozója marad, Csokonai öccsének a felesége és a ha. Csokonainénak az unokája József, színész lett. Ez maradt neki egyetlen vigasztalásul}

9 Ez megjelenik-e a regényedben? K. T.: József, mint kicsapott, fiatal diák. Tudniillik őt eltávolították szintén a Kollégiumból valamiféle incidens, vagy incidensek sorozata miatt, Szilágyi Gáborné kutyájával való kalandja következményeként, és én ezt ábrázolom a regényemben, amin maga a szintén eltávolított bátyja is megdöbbent. Bagamérban volt a káptalani birtokon valamiféle jószágigazgató, és annak a felesége örökölte aztán a Csokonai művek kiadásánaka jogát, Tabajdi Lídia. De az a döbbenetes nekem még itt - eddig még nem jutottam a haláláig - hogy Dombi Márton szerint özvegy Csokonainé elkészíttette mára fejfáját is. Ráíratta pontosan a halála dátumát és ezen a napon meg is halt. Ez a csodálatos! Nem tudtam, hogy még két nagyobb testvére is volt. K. I.: Regényeid után Tamás bácsi, szeretnék irodalomtörténeti, kritikai munkásságodról is hallani, hiszen ez az Árkádiában éltünk kötet is erről árulkodik. Készül-e újabb tanulmányod, esszéd? K. T.: Egy kötet esszém van, ami nem került még kiadásra, de azon túl is szeretnék még több mindent megírni, még oldottabban, memoárszerűen. Tudniillik énnekem az irodalom: élet, hiába, ez így van. Akárki akármit mond, élet és irodalom között én nem tudok különbséget tenni. Nekem a hivatásom is irodalomtanítás és nekem az irodalom valahogy az életet 18 Kilián István irodalomtörténész 1973-1979 között volt a Déri Múzeum munkatársa. 19 Vö.: Kilián István: Adatoka Csokonai család történetéhez. DMÉ1976., Debrecen, 1977. jelentette, ezt az életet szeretném átmenteni ebbe az esszészerű memoárkönyvembe. Kezdve a gyerekkorral, persze nem én lennék a hőse, ez az érdekesség. Memoár lenne ez, de ennek is jelentősebb alakok, akikkel találkoztam, megismerkedtem az életben. írók, jelentősebb személyiségek lennének a hősei.

20 Nagyon szeretném még megírni Németh Lászlóval való több évtizedes kapcsolatomat, élményeimet, emlékeimet. Olyan időket töltöttünk együtt, ami az irodalomtörténet számára, de a magyar élet számára is, az olvasók számára is, azt hiszem érdekes lenne mindezeket megírni.

21 A kritikával úgy vagyok, hogy szívesen vállalok, hogyha egynéhányszor felkérnek egy-egy könyv bírálatára, de én azokat szeretem bírálni, hadd mondjam, vagy ismertetni, amelyeket valóban szeretek. Azokat a könyveket, azokat az írókat, akik nekem élményeim, így nem kritika ez, hanem szintén inkább tanulmány, amit én művelek. Valaha ifjan írtam kritikákat. Van annak 35-40 esztendeje is. Még mái napig sem felejtik el nekem ezt az illetékesek. Nyugatban, Napkeletben nyomát láttam annak. Ezek kritikák voltak. Én nem tudom, nem lehet ma kritikákat írni? Valahogy ez a kritikai szellem hiányzik. Van egy jó folyóirat, tényleg, a Kritika, de csak ez az egy talán. Hiányzik az a szellem a mai, kétségtelenül bonyolult irodalmi viszonyok és áramlatok közepette, ami úgy tisztába tenné a dolgokat és keményen és objektíven segítené a tehetséges írókat. Azok pedig, akik nem tehetségesek, azok pedig vonnák le a konzekvenciákat. Én, hogy mondjam, öreg ember létemre is szívesen írnék ilyen kritikákat, de nincs ideje, nincs kora ennek most valahogy. K. I.: írdekes, hogy megjelent művet ma csak éljenezni lehet, szóval nem nagyon lehet ledorongolni, őszintén nem nagyon lehet megírni. Tudja a jó ég, hogy miért nem. A 30-as, 20-as évek levegője azért talán annyival lehetettmás, hogy ott, mondjuk ez a személyes hangvétel még napisajtóban is, nem csak irodalmi sajtóban, ez a személyes hangvétel sokkal természetesebb volt. Kiteregettek írók egymással való személyes ellentétüket a napilap hasábjain. Például ezáltal vált érdekessé a napilap és gondolom, hogy ezáltal vásárolták inkább, tehát nagyobb lett a lapnak a keletje. Ma ez hiányzik. K. T.: Nem mondom, hogy nincs kritikai szellem, de olyan óvatosan be van ez csomagolva, hogy ebből a szerző nem ért. K. I.: Pedig Petőfi, Aranykorában, Gyulai korában, a múlt század második felében is bőségesen volt ilyesmi és manapság ez valahogy úgy eltűnt. Jelenleg min dolgozol és mik a terveid? A tervekről valamelyest beszéltél, hogy elsősorban Csokonai regényedet szeretnéd tovább bővíteni, tovább írni. K. T.: Vázolom most ezt az irodalmi memoárt, írok belőle, visszaemlékezve a gyerekkoromra. Érdekes, egyre elevenebbek leszneka gyermekkori emlékek és ezek kényszerítenek is engem a megírásra. Tulajdonképpen 20 Esszészerű memoárt nem írt, de esszéit, tanulmányait és emlékeit két kötetben is kiadta összegyűjtve: A Főnix szárnya alatt. Budapest, 1985., Arcok és emlékek. Debrecen, 1990. 21 Esszéket, tanulmányokat írt ugyan Németh Lászlóról, de önállóan ilyen tárgyú könyve nem jelent meg.