A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Orosz György: „Koldus képében Krisztus jár miköztünk”. A koldusmesterség szakrális megalapozottsága a keresztény vallásban

„KOLDUS KÉPÉBEN KRISZTUS JÁR MIKÖZTÜNK." A KOLDUSMESTERSÉG SZAKRÁLIS MEGALAPOZOTTSÁGA A KERESZTÉNY VALLÁSBAN 97 „Egyszer télvíz idején, amikor éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezíte­len koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Márton megér­tette, hogy ez az ember miatta van ott. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pe­dig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyé­nek az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: »Márton, a hittanuló takart be en­gem ezzel a ruhával.«" 20 Ez az eszme az óorosz államban a művészet nyelvén is kifejezést nyert. A Novgorod környéki Volotovo helység templomában a 2. világhá­ború pusztításai előtt még látható volt az az 1363-ban készült freskókép, amelynek a megfestéséhez a következő apokrif elbeszélés szolgáltatta a témát: Egy bizonyos apátról, akit Krisztus koldus képében próbára tett (0 nekoem igumene, jego ze iskusi Christos v obraze niscago). Krisztust ezen a kompozíción orosz koldusként ábrázolták, koldustarisznyával; az apátot és a lakomázó gazdagokat pedig a freskó keletkezési idejére jel­lemző öltözékben. 21 íme az Egy bizonyos apátról... című apokrif írás, amely alapján a vo­lotovói templom nevezett freskói készültek: „8. Egy bizonyos apátról, akit Krisztus koldus képében (próbára tevéssel) megkísértett vala (okt. 18.). Közösségben élt egy bizonyos apát, nem keve­sebb, mint kétszáz testvérnek vala ő az elöljárója. Ő előbb szerette a koldu­sokat, de később dicsvágyóvá vált, és nagyon megszerette a gazdagokat, és a bojárokat, és azok dicsérték őt vala. Eljőve őhozzá a kolostorba az Úr, mint egy nyomorult sztarec, és monda az ajtónállónak: »Menj az apáthoz, és je­lentsd: ő, a te testvéred van itt, nagy betegen érkezek hozzád«. ís elméne az ajtónálló, megtaláló az apátot, aki gazdagokkal beszélgetett, várakoza egy keveset, és bejelenté a nyomorultat, nem tudván, hogy az Krisztus. De az apát reá förmedek, mondván: wem látod-é, hogy eme emberekkel be­szélgetek, de miért is bocsátottad be vala: ne legyen most gondod reá« (tá­vozz). És kiméne az ajtónálló. A hosszantűrő Úr pedig várakozék reá, mikor jövend ki. Az ötödik órában egy gazdag ember érkezek, de őt íziben (tüs­tént) maga az apát fogadd a kapuban. És meglátván ekkor az apátot a gazdagokkal, az irgalomban gazdag Krisztus, az alázatosak barátja, kérlel­ni kezdé az apátot, mondván: »beszédem van véled, atyám«. Őpedig körül sem tekintvén (fel sem pillantván), elméne a gazdag emberrel az ebédre. És az ebéd után a kapuig kísérvén a gazdag embert, visszaméne, megint csak nem törődvén a jólelkű, nyomorult sztarec könyörgésével. Estére járt már, de nem méltóztatott fogadni ezt a valóban égi vándort; és odaméne az aj­tónállóhoz, mondván: »ezt mondd meg az apátnak, mivelhogy az embe­rek dicséretére vágyakozol; én bizony a te korábbi cselekedeteid és korábbi életed miatt jöttem ide vala, meg akarván áldani téged, de ezt nem akar­tad vala. És íme most az egész ország eme fejedelmeit elküldöm tehozzád, 20 De Voragine 1990:270-271. 21 Ld. erről: Lichacév 1964:465.; Alpatov 1948:118-121 Alpatov (1977) kiadványa tar­talmazza a freskóképek reprodukcióit. No 16: Krisztus koldus képében (Christos v ob­raze niscego); No 17: Lakoma a kolostorban (Pir v monastyre); No 18: Két lakomázó (Dvoe pirujuscich); No 19: Az apát (Igumen); No 21: Az apát felismeri Krisztust (Igu­menuznaét Christa). amennyiben szükséget látnál, de az én országom kincsei nem kellenek te­néked«. És akkor rádöbbent vala, hogy a Mindenható Krisztus jőve el kol­dus képében. Ezt meghallgatván, testvérek, ne fordítsuk el tekintetünket a nyomorultakról, mert koldus képében maga a Mindenható Krisztus jár (mi­köztünk - 0. Gy.). Akik koldusnak adakoznak, magának Krisztusnak ada­koznak; akik pedig a gazdagokkal esznek és isznak, az e világi dicsőségért cselekszik azt. Nem könnyű a tevének a tű fokán átmenni, de a gazdag em­bernek sem a mennyei királyságba bejutni. Én nem a gazdagságot kárhoz­tatom szavaimmal, hanem azokat intem (tanítom), akik nem tudnak élni a gazdagságban, és akik kincseket gyűjtenek, és megvetik a koldusokat, elve­szítvén így az országukat, és az ördög hatalmába adják át magukat. Kér­lek benneteket, testvéreim, akik ezt meghallgattátok, legyünk irgalmasok, és szeressük a zarándokokat, és gyámolítsuk a koldusokat, mert méltónak találtatunk az örök jutalomra." 22 Lényegileg az igehirdető koldusok-zarándokok képe elevenedik meg előttünk a XIX. század orosz lelki irodalmának igen népszerű alkotásá­ban, a Zarándokom 2 * 1 Ennek főhőse így jellemzi magát:„to? kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint honta­lan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről-helységre zarándokolok. Tulajdonom a következő: hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás: ennyi mindenem.Z' 24 Útitársa még a névtelen zarándoknak a szüntelen imádság (Jézus-ima), Jézus nevének említése ajkával, lélegze­tével, egész valójával. Az Isten él már benne az imádság által. A harminchárom éves, krisztusi életkorú vándor a Tobolszki kormány­zóság egyik meg nem nevezett falujában a következő fogadtatásban ré­szesült: „ Estefelé megjön a férjem a városból, ő ott bíró a körzeti bíróságon. Men­nyire örül majd, ha meglát! Minden zarándokban Isten küldöttjét látja. Ha most elmennél, nagyon elszomorítanád, hiszen nem látna. 5 hozzá még, holnap vasárnap velünk jöhetnél a liturgiára és ott imádkozhatnál, aztán együtt fogyaszthatnánk el, amit Isten adott. Ünnepnap mindig vannak ven­dégeink, vagy harminc koldus, Krisztus népe." 25 A zarándokmozgalomban jelentkező visszásságokra a mi vándorunk maga mutatott rá, amikor lefekvéskor a „jó úrral" beszélgetve megkér­dezte: „- Úgy gondolom, bátyuska, a maguk zarándok-otthona sok tennivalót és nyugtalanságot hoz maguknak... Hiszen sok zarándoktestvérünk mun­kakerülésből vagy lustaságból vándorol, útközben rosszat is tesznek, amint már volt alkalmam látni. - Nem sok ilyen eset volt, - válaszolta az úr. Leg­inkább igazi zarándokok vetődtek erre. De az ilyen csalókkal szemben külö­nösen kedvesek vagyunk és megpróbáljuk magunknál tartani őket. Nagyon gyakran megtörtént, hogy miután jó koldusokkal, Krisztus testvéreivel hos­szabb ideig együtt éltek, megváltoztatták életüket és alázatos, szerény em­berekként hagyták el koldus-otthonunkat. " 26 22 Ponomarevé. n.: 138. 23 A zarándok. 1989. 24 Lm.7. 25 Lm.90. 26 Lm. 104-105.

Next

/
Thumbnails
Contents