A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Orosz György: „Koldus képében Krisztus jár miköztünk”. A koldusmesterség szakrális megalapozottsága a keresztény vallásban

„KOLDUS KÉPÉBEN KRISZTUS JÁR MIKÖZTÜNK." A KOLDUSMESTERSÉG SZAKRÁLIS MEGALAPOZOTTSÁGA A KERESZTÉNY VALLÁSBAN 97 „Egyszer télvíz idején, amikor éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezítelen koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Márton megértette, hogy ez az ember miatta van ott. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pedig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyének az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: »Márton, a hittanuló takart be engem ezzel a ruhával.«"

20 Ez az eszme az óorosz államban a művészet nyelvén is kifejezést nyert. A Novgorod környéki Volotovo helység templomában a 2. világháború pusztításai előtt még látható volt az az 1363-ban készült freskókép, amelynek a megfestéséhez a következő apokrif elbeszélés szolgáltatta a témát: Egy bizonyos apátról, akit Krisztus koldus képében próbára tett (0 nekoem igumene, jego ze iskusi Christos v obraze niscago). Krisztust ezen a kompozíción orosz koldusként ábrázolták, koldustarisznyával; az apátot és a lakomázó gazdagokat pedig a freskó keletkezési idejére jellemző öltözékben.

21 íme az Egy bizonyos apátról... című apokrif írás, amely alapján a volotovói templom nevezett freskói készültek: „8. Egy bizonyos apátról, akit Krisztus koldus képében (próbára tevéssel) megkísértett vala (okt. 18.). Közösségben élt egy bizonyos apát, nem kevesebb, mint kétszáz testvérnek vala ő az elöljárója. Ő előbb szerette a koldusokat, de később dicsvágyóvá vált, és nagyon megszerette a gazdagokat, és a bojárokat, és azok dicsérték őt vala. Eljőve őhozzá a kolostorba az Úr, mint egy nyomorult sztarec, és monda az ajtónállónak: »Menj az apáthoz, és jelentsd: ő, a te testvéred van itt, nagy betegen érkezek hozzád«. ís elméne az ajtónálló, megtaláló az apátot, aki gazdagokkal beszélgetett, várakoza egy keveset, és bejelenté a nyomorultat, nem tudván, hogy az Krisztus. De az apát reá förmedek, mondván: wem látod-é, hogy eme emberekkel beszélgetek, de miért is bocsátottad be vala: ne legyen most gondod reá« (távozz). És kiméne az ajtónálló. A hosszantűrő Úr pedig várakozék reá, mikor jövend ki. Az ötödik órában egy gazdag ember érkezek, de őt íziben (tüstént) maga az apát fogadd a kapuban. És meglátván ekkor az apátot a gazdagokkal, az irgalomban gazdag Krisztus, az alázatosak barátja, kérlelni kezdé az apátot, mondván: »beszédem van véled, atyám«. Őpedig körül sem tekintvén (fel sem pillantván), elméne a gazdag emberrel az ebédre. És az ebéd után a kapuig kísérvén a gazdag embert, visszaméne, megint csak nem törődvén a jólelkű, nyomorult sztarec könyörgésével. Estére járt már, de nem méltóztatott fogadni ezt a valóban égi vándort; és odaméne az ajtónállóhoz, mondván: »ezt mondd meg az apátnak, mivelhogy az emberek dicséretére vágyakozol; én bizony a te korábbi cselekedeteid és korábbi életed miatt jöttem ide vala, meg akarván áldani téged, de ezt nem akartad vala. És íme most az egész ország eme fejedelmeit elküldöm tehozzád, 20 De Voragine 1990:270-271. 21 Ld. erről: Lichacév 1964:465.; Alpatov 1948:118-121 Alpatov (1977) kiadványa tartalmazza a freskóképek reprodukcióit. No 16: Krisztus koldus képében (Christos v obraze niscego); No 17: Lakoma a kolostorban (Pir v monastyre); No 18: Két lakomázó (Dvoe pirujuscich); No 19: Az apát (Igumen); No 21: Az apát felismeri Krisztust (Igumenuznaét Christa). amennyiben szükséget látnál, de az én országom kincsei nem kellenek tenéked«. És akkor rádöbbent vala, hogy a Mindenható Krisztus jőve el koldus képében. Ezt meghallgatván, testvérek, ne fordítsuk el tekintetünket a nyomorultakról, mert koldus képében maga a Mindenható Krisztus jár (miköztünk - 0. Gy.). Akik koldusnak adakoznak, magának Krisztusnak adakoznak; akik pedig a gazdagokkal esznek és isznak, az e világi dicsőségért cselekszik azt. Nem könnyű a tevének a tű fokán átmenni, de a gazdag embernek sem a mennyei királyságba bejutni. Én nem a gazdagságot kárhoztatom szavaimmal, hanem azokat intem (tanítom), akik nem tudnak élni a gazdagságban, és akik kincseket gyűjtenek, és megvetik a koldusokat, elveszítvén így az országukat, és az ördög hatalmába adják át magukat. Kérlek benneteket, testvéreim, akik ezt meghallgattátok, legyünk irgalmasok, és szeressük a zarándokokat, és gyámolítsuk a koldusokat, mert méltónak találtatunk az örök jutalomra."

22 Lényegileg az igehirdető koldusok-zarándokok képe elevenedik meg előttünk a XIX. század orosz lelki irodalmának igen népszerű alkotásában, a Zarándokom

2

*

1 Ennek főhőse így jellemzi magát:„to? kegyelméből keresztény vagyok, tetteim szerint nagy bűnös, hivatásom szerint hontalan vándor, a legalacsonyabb sorból, s helységről-helységre zarándokolok. Tulajdonom a következő: hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás: ennyi mindenem.Z'

24 Útitársa még a névtelen zarándoknak a szüntelen imádság (Jézus-ima), Jézus nevének említése ajkával, lélegzetével, egész valójával. Az Isten él már benne az imádság által. A harminchárom éves, krisztusi életkorú vándor a Tobolszki kormányzóság egyik meg nem nevezett falujában a következő fogadtatásban részesült: „ Estefelé megjön a férjem a városból, ő ott bíró a körzeti bíróságon. Mennyire örül majd, ha meglát! Minden zarándokban Isten küldöttjét látja. Ha most elmennél, nagyon elszomorítanád, hiszen nem látna. 5 hozzá még, holnap vasárnap velünk jöhetnél a liturgiára és ott imádkozhatnál, aztán együtt fogyaszthatnánk el, amit Isten adott. Ünnepnap mindig vannak vendégeink, vagy harminc koldus, Krisztus népe."

25 A zarándokmozgalomban jelentkező visszásságokra a mi vándorunk maga mutatott rá, amikor lefekvéskor a „jó úrral" beszélgetve megkérdezte: „- Úgy gondolom, bátyuska, a maguk zarándok-otthona sok tennivalót és nyugtalanságot hoz maguknak... Hiszen sok zarándoktestvérünk munkakerülésből vagy lustaságból vándorol, útközben rosszat is tesznek, amint már volt alkalmam látni. - Nem sok ilyen eset volt, - válaszolta az úr. Leginkább igazi zarándokok vetődtek erre. De az ilyen csalókkal szemben különösen kedvesek vagyunk és megpróbáljuk magunknál tartani őket. Nagyon gyakran megtörtént, hogy miután jó koldusokkal, Krisztus testvéreivel hosszabb ideig együtt éltek, megváltoztatták életüket és alázatos, szerény emberekként hagyták el koldus-otthonunkat. "

26 22 Ponomarevé. n.: 138. 23 A zarándok. 1989. 24 Lm.7. 25 Lm.90. 26 Lm. 104-105.