A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)
Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században
SURÁNYI BÉLA A KÁRPÁT-MEDENCE PARASZTI NÖVÉNYHASZNÁLATA A XVIII-XX. SZÁZADBAN A mezőgazdasági kultúra megszületése jelentősen átalakította az ember és a táj/természet kapcsolatát. E folyamat korai szakaszában a földművelés és az állattartás egymástól függetlenül vette ki részét az anyagi javak előállításából. E két fő gazdálkodási ág egymásra utaltságának a fölismerése és hasznosítása váratott magára, s csak az újkor századaiban nyert véglegesen polgárjogot. A termőföldhöz való szoros kötődés teremtette meg a földművelést folytató közösségek anyagi és szellemi kultúráját és minőségileg más szintre helyezte ezen népcsoportoknak a természethez fűződő viszonyát. A földművesek döntési nyomán alakultak ki a művelésimódok, a tevékenységükhöz igazodó változatos településszerkezetek, a határhasználat különböző formái, a fokozatosan szűkülő természeti környezet (rét-legelő-erdő) hasznosításának egyes módozatai. Ha összevetjük a földművelés és az állattartás szerepét a környezet átalakításában, az elsőbbség mindenképpen a földművelést illeti meg. Hiszen a szántóföld bővülése a természeti táj kiterjedését szűkítette, kezdetben zömmel az e/r/o majd később a rét-legeló'rovására. A szántó volt az a művelési ág, ami végső soron teljesen átrajzolta az eredeti táj arculatát. Ebből az állattartás csak közvetve, a táplálékláncban elfoglalt helyének megfelelően mint másodhasznosító\'ótt számításba. Ez utóbbi ágazat kialakulása, fennmaradása hosszú időn keresztül kizárólag a természetes vegetációra épült. Noha az állattartás kétségtelenül hatással volt a természeti környezetre (pl. túllegeltetés), de ez arányaiban messze elmaradt a földművelés okozta változásoktól. A földművelés és az állattartás kialakulásában tapasztalható tér- és időbeli különbségek elsősorban a természeti feltételek eltérő voltában keresendők. Az mindenesetre elmondható,hogy az állattartás kevésbé járulhatott hozzá a népesség gyarapodásához 1 , mivel a legeltetés vándorló életmóddal párosult. Az viszont kétségtelen, hogy a szarvasmarha háziasítása - a szarvasmarha szó eredeti jelentése = vonó állat - kapcsolta össze a földművelést az állattartással. Ekkor nyert „értelmet" az állatok háziasítása, azok több célú hasznosítása, ami már túlmutatott az „élő konzervként" tartott, a vadászatot kiegészítő szerepkörön. Ha ilyen szempontból nézzük a földművelés megszületésének a jelentőségét - az időbeli prioritástól eltekintve - az elsődleges ok a biztonságosabb élelem megszerzésében keresendő. E tekintetben a földművelés 2 jóval nagyobb súllyal esett latba a civilizáció alapjainak megteremtésében: állandó települések létrejötte, népesség növekedése, munkamegosztás kialakulása, árucsere megjelenése, nem utolsó sorban a társadalom megszületése. Lényegében a mezőgazdaság története arról szól, hogy az ember miként próbálta meg a szolgálatába állított, élő anyagot produkáló gazdálkodást a természeti és a közgazdasági feltételeknek alárendelni, melyek eszköztárába tartozott a domesztikáció, a gazdálkodás színterének (termőföld) megválasztása és kialakítása, a víz járásának a megregulázása, később a tudatos növény- és állatnemesítés különböző válfajainak, tapasztalati majd elméleti kimunkálása, a gépesítéssel pedig a technikai háttér korszerűsítése. A mezőgazdasági termelés fundamentumát - a társadalmi szempontoktól eltekintve - a termőföld mellett a gazdálkodás elsődleges célját jelentő biológiai alapok (kultúrnövények, háziállatok) nagysága és minősége jelenti, vagyis milyen széles a művelésbe vont kultúrnövények köre, továbbá a háziállatok faj-és fajtaválasztéka. Ahogy fontos lenne a természet eredeti flórájának és faunájának sokszínűségét megőrizni, legalább is tovább nem pusztítani, ugyanez a kívánalom érvényesülhetne az agrárkultúra biológiai alapjainál is. Ugyanis „.. .a termelős tenyésztő megsérti a biodiverzitást, homogenizálja a kultúrvegetáció társulásait, szinte mesterségesen hoz létre társulásszerű, növény és állatközösségeket. Szántóföldi, kertészeti és erdészeti ágazatban, az állattartás egészében is érvényes.. ." 3 Juhász-Nagy P. véleménye szerint 4 : „De nagyon fontos lenne, ha legalább lelkiekben világosan látná (t.i. a gazdálkodó ember) a természet akcióinak és saját tevékenységének a viszonyát." E kölcsönösségi viszony - a tapasztalati kultúrára épülve - évszázadokon keresztül érvényesült (többé-kevésbé) a paraszti gazdálkodásban. Ami nemcsak a gazdálkodást, hanem a paraszti nemesítői munkát is befolyásolta a „genetikailag stabil" növény- és állatfajták kialakításában. A PARASZTI GAZDÁLKODÁS NÉHÁNY JELLEMVONÁSA A parasztságnak mint fogalomnak a tartalma sokféle, változó és vitatható. Bármely tudományterület szemszögéből is értelmezzük, annyiban összecsengenek az egyes vélemények, hogy egy történelmileg alávetett rétegről van szó. S ha fejlődésében vizsgáljuk, akkor előfordulhat, hogy a parasztság mint olyan, meg is szűnhet. Amint WolfE.R. megjegyzi 5 : az emberiségnek ezen hatalmas csoportjai „ félúton vannak a primitív törzs és az ipari társadalom között..(...).. .létezésük fontos számunkra történetileg, hiszen az ipari társadalom a paraszti társadalom romjain épül.(Napjainkban is) fontosak, mert ezek a népességcsoportok lakják a világ gyengén fejlett részét." 1 Szabó t. szerk. (2005): 16. 2 Ua. 17. 3 Surányi D.( 2002): 5-6. 4 Ua. 5 Wolf, E. R.(i973): 319.
