A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században

120 SURÁNYI BÉLA A paraszt fogalmának

6 alapvető sajátsága a földhöz voló viszony, a termelési mód és az életvitel. A klasszikus paraszti gazdálkodás a családra épült, függetlenül attól, hogy ez nagy- vagy kiscsaládot jelentett. Az gazdálkodás elsődleges célja az önellátása szorítkozott, ami azonban nem zárta ki a piaci értékesítést, sőt a parasztság egyes rétegeinél az árutermelést sem. A hagyományokhoz való ragaszkodás a termelés műveletein kívül magába foglalta a tárolást, a beosztást és hasznosítást, továbbá a tervezést és a szervezési is. A paraszti gazdaságban egy személyben, illetve családban ötvöződött a termelő, a vállalkozó és a fogyasztó. Bár a vállalkozói elem nem abban az értelemben értendő, mint pl. az amerikai farmerek esetén.

7 A gazdálkodás anyagi-szellemi háttere nemzedékről nemzedékre öröklődött. Ez biztosította a munkaszervezet, a termelő kisgazdaság, a fogyasztási egység és a munkaerő folytonos újratermelődését. A hagyományokhoz való kötődés azonban nem jelentett változatlanságot, hiszen a termelő élet változatlan fenntartása a termelés megváltoztatását követelte meg. A paraszti élet egyidejűleg nemcsak foglalkozást, hanem életformát, gondolkodásmódot, sőt világlátást is jelentett. Fontos jellemvonása a paraszti gazdálkodásnak, hogy viszonylag harmóniában élet a környezettel. A fenntarthatóság elve szabályozta a paraszti gazdálkodó és a természet közti kapcsolatot. A gazdálkodás a természetes ökológiai folyamatok utánzására törekedett. Mindez azonban nem zárta ki pl. a talajzsaroló földművelés meglétét vagy az állati tárgya ésszerűtlen hasznosítását stb. Ugyanakkor a gazdálkodás - természet viszonylagos egyensúlya is változott, mivel a paraszti gazdálkodás hagyományos körzetei egyre inkább beszűkültek. A XIX. század végére a Kárpát-medencében elfogytak a művelésbe vonható földterületek, továbbá a belterjesség irányába történő elmozdulás érzékenyebbé tette a mezőgazdaság- környezet kapcsolatát. A paraszti gazdálkodás jellegéhez tartozott az élőmunka magas aránya. Kevés tőkével, eszközzel és energiahordozóval rendelkezett. így a termelés növelésének egyetlen útját járhatta: a termények (fő- és mellék) teljes körű hasznosítása, amiből az következik, hogy ismeretlen a hulladék fogalma. „ Lényegében a természeti ciklusokhoz hasonló, viszonylag zárt, a talajból induló és a talajban záródó termékpályákat alakított ki."

8 A paraszti gazdálkodás nem élt a termelési ciklus rövidítésével, áthelyezésével. A második világháború után az ipari tömegtermelés megjelenésével a mezőgazdasági melléktermékek leértékelődtek, hulladékként jelentek meg. A fosszilis energia, a műtrágya, a kemikáliák térhódítása kikezdte a még meglévő paraszti gazdálkodás termelési hagyományait, amely a történelmi parasztsággal együtt javarészt eltűnt. Egyes elemei a háztáji gazdálkodás keretei között éltek tovább. E paraszti kisüzemek valójában, az 1980/90-es évek fordulójától bekövetkezett politikai, gazdasági rend6 Ua. 333-341. Lásd még: Surányi B.: A Kárpát-medence paraszti gazdálkodása (XVIII—1950) Db.2006. Dokt.é. 7 Ua. 322. 8 Buday—Sántha A. (2002): 56. szerváltás korszakából visszatekintve, a „tőkés piacgazdaságba" való átmenetetjelentették.

9 A föld-munkaerő-technika (eszköz) kapcsolatban

10 lehetőség nyílott egymás helyettesítésére, bár ez nem mindenütt érvényesült. A XX. században a parasztgazdaságokban zajló gépesítés gyorsuló üteme mellett az élőmunka növelésével javítható volt a termelékenység, noha nem lehet tudni, hogy ez szerepet játszhatott-e a belterjesebb művelésű városellátókörzetek, a Duna-Tisza közében, paraszti kézen lévő kertes tanyák zöldség- és gyümölcskultúrájának kialakulásában.

11 Az egykori paraszti világban a falu gazdasági egységként működött.

12 A gazdálkodás a falvak határához, a tanyák hálózatához kötődött. Már a két világháború között azonban elkezdődött a falu szerepének az átalakulása. Egyre nőtt azok aránya a falu népességében, akik nem a mezőgazdaságból éltek, nem paraszti életmódot folytattak. A paraszti gazdálkodás elsődleges terepe a szántóföld volt, amelyet vagy „kezdettől fogva" már műveltek, vagy a későbbiek során irtással alakítottak ki. Az előbbi területek nagy részét a magyarok honfoglalása előtt a Kárpát-medencében élt népek tették földművelésre alkalmassá. A növekvő arányú irtásföldek a szántóföldi termelés térhódítását jelzik, ugyanakkor az irtásföldek nemcsak szántóként, hanem rétként vagy legelőként is hasznosultak. Lényegében a parasztság a legtöbb földet az erdőtől hódította el. A paraszti agrárium szempontjából kiemelkedő szerepetjátszottak a homokos területek, melyeken változatos - sokszor belterjes - növénykultúrák művelését valósították meg. Bővült a művelésbe fogott földterület a vizenyős, mocsaras részek termővé alakításával is, ami már az általános vízrendezés előtt is gyakori volt, főleg a földnélküli zsellérek részéről. A paraszti(népi) gazdálkodásban hosszú századokon át a parlag és az t/^ű/-jelenléte utalt a földhasználat rendszerére. A nyomásos gazdálkodásban a szántó különvált. A legeltetés is szigorú szabályokhoz igazodott, annak ellenére, hogy a „mezőgazdaság forradalma" előtt a földművelés rendszere messzemenően igazodott az állattartás kívánalmaihoz. Bár egyes földhasználati módok kialakulásában és elterjedésében elsősorban a természeti tényezők látszottak szerepet, nem szabad figyelmen kívül hagyni az embert sem. A parasztok részéről különösen fontos volt az ugar bevetése, mivel e használati szakaszon történt meg az újviláginövények művelésbe vételének az első lépése. Megjegyzendő, hogy a modernizációt jelentő váltógazdálkodás - főleg a nagyobb parasztbirtokokon - a XIX. század közepétől már nem ment ritkaság számba. Mindent egybevetve azonban a paraszti földművelés hagyományos vonásai tovább éltek -tájegységenként eltérően - s véglegesen csak a XX. század második felében tűntek el, néhány „sziget" kivételével. A Kárpát-medencében a XIV—

XVII. század között zajló társadalmi és gazdasági folyamatok alakítják a térség gazdaságföldrajzi képét,

13 ami azt jelenti, hogy „kirajzolódtak a természetföldrajzi potenciálhoz kap9 Szelényi 1.(2006): 11. 10 Tóth T. (2002): 110./116. 11 Ua.116. 12 Ua. 72-74. 13 Frisnyák S.( 1995): 37.