A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)
In memoriam - Szilágyi Miklós: Pályakép-vázlat Varga Gyuláról
akadt - ez is fontos volt számomra akkor! - mely egy Gunda-szerkesztette kötetben látott napvilágot, 7 bizonyságául annak, hogy nem kell azért szakmai „halálos ítéletnek" tekintenem az „ahol én szerkesztő vagyok te soha sem fogsz publikálni!" mennydörgést... Utána? O mindvégig hű maradt Debrecenhez, én gyors egymásutánban több város múzeumát szolgálván mind messzebb sodródtam Debrecentől. Miközben csak távolról kísérhettem figyelemmel életmüvének kiteljesedését, s találtam rá újra meg újra az évek során tematikus és szemléleti egységgé érlelődő dolgozataiban azokra az irányjelzőkre, melyek nekem, a hozzá hasonlóan hosszú ideig a központi történeti és néprajzi műhelyektől távol, kissé magamra hagyatva munkálkodónak újra meg újra a biztatást jelentették, mert törekvéseink lényegileg azonos irányáról győztek meg. Elsősorban a szülőfalu, Kismarja régmúlt és közelmúlt társadalmi létállapotát és gazdálkodását érzékletesen megidéző dolgozatok voltak számomra eszméitető hatásúak. Arról győztek meg, hogy a fiúi elkötelezettségnek, a faluban élés évtizedei: a gyermekkor-ifjúkor akaratlan benyomásainak, a paraszti létbe belenevelődésnek látens adatgyűjtéssé való utólagos átlényegitése komoly, a „benne élő megfigyelés" módszerétől elvárhatót is meghaladó hozadékkal járhat a „faluközösség", a „falusi közvélemény", a „közösségi kultúra" jellemzőinek etnográfiai igényű bemutatásakor. Az esetben természetesen, ha a kutató pontosan felméri, vizsgálati szempontjait kimunkálva következetesen érvényesíti, hogy ezt az - úgymond - „legalaposabban ismert" (persze elfogultan, érzelmekkel telítetten szemlélt!) települési és társadalmi egységet azért ajánlja a szaktudomány figyelmébe, mert „valaminek" a modellje. Okkal-joggal hivatkoztam tehát rá a Kismarja „életrajzáról" írott monografikus összegzés* ma már leírhatom, le kell írnom: az elmúlt évtizedek legjobb történeti-néprajzi falumonográfiája' , - recenziójában: „közel húsz éve tudjuk, hogy nem fiúi elfogultságok, szülőföld-nosztalgiák fogalmazódnak meg Varga Gyula tanulmányaiban, amikor újra meg újra szülőfaluját választja agrártörténeti és néprajzi kutatásai terepéül." 10 És nem is azért, mert Kismarja „átlagos" település lenne, ahol minden, az agrártörténetet és néprajzot érdeklő jelenség feltalálható lenne! Varga Gyula első jelentős Kismarja-tanulmánya" óta tudtuk, hogy nem jobbágyok, hanem szabadparasztok lakták, ám „kollektív megnemesítésük" nem volt pontosan és részletesen kodifikálva, 12 így tág tere maradt a szokásjognak, mely más kiváltságolt területek (Hajdúság, Kunság) parasztjainak jogállásával sem volt teljességgel azonos tartalmú. Ráadásul a feudalizmuskori közjogi felfogás „mezővárosnak" tekintette Kismarját (maguk a település lakói is „városként" emlegették!), és önkormányzata valóban mutatott városias vonásokat, mégsem fejlődött várossá - még a magyarországi mezőváros-fejlődés értelmében sem: belső és külső kapcsolatrendszere jellegzetesen olyan maradt, mint bármely más parasztfalué. Ebből a könyvből vált azonban igazán világossá, hogy a szabadparaszti fejlődés jogi lehetősége csak az utópiák világában jelenthetett polgári típusú „köztársaságot": vállalniuk kellett a kismarjaiaknak, hogy a megmaradáshoz elengedhetetlenül szükséges bérelt pusztákért jobbágyi szolgálatokat teljesítsenek, vagyis a „szabadságuk" - részben legalábbis - feláldozzák gazdasági előnyökért. Létformájuk és életnívójuk a feudalizmuskori struktúrába való ilyen betagolódás ellc7 Varga Gyula 1961 - E kötetnek persze csak tiszteletbeli társ-szcrkcsztöjc volt Gunda Béla, az érdemi szerkesztői munkát Földes László végezte. 8 Varga Gyula 1978a 9 Amit persze a kötet megjelenésekor is lehetett tudni! A kivételes jelentőség fejeződött ki abban, hogy az Ethnographia szerkesztője, Hofcr Tamás (a szerkesztési gyakorlatban szinte példa nélküli módon) egymás után két terjedelmes recenziót közölt a könyvről: Andorka Rudolf 1980; Szilágyi Miklós 1980. 10 Szilágyi Miklós 1980:589. 11 Varga Gyula 1960 12 A Bocskai István által 1606-ban Kismarjának adott kiváltságlevél közlését és részletes tartalmi elemzését - az idézett könyve után - a közelmúltban külön tanulmányban is közzé tette Varga Gyula (2004: 491-506) 481