A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

In memoriam - Szilágyi Miklós: Pályakép-vázlat Varga Gyuláról

nére sem volt „más", különösen nem „jobb minőségű", mint az alföldi - bihari jobbágyparasztoké. Vagyis (látszólag) a szabadparaszti örökség hosszabb távon - a 19. század második felére ugyanodajutott el, ahová a jobbágyparasztok - bárhol Magyarországon - szintén eljuthattak: a kivételesen szorgalmas volt-szegényekre, földnélküliekre mintha nagyobb vitalitás és társadalmi mobilitás lett volna jellemző a szabadparaszti Kismarján, mint a birtokos parasztokra. Ez utóbbi következtetésemben benne rejtező bizonytalanság az Alföld (méginkább Magyarország) egészére való általánosítás aggályos voltát szeretné kifejezni: azóta sem született másik, a Varga Gyuláéhoz hasonló alaposságú „falurajz", mely kellően magabiztossá tehetné az általánosításom. E monográfiából ugyanis, s ebben volt és maradt mindmáig páratlan vállalkozásnak, a faluvá szerveződő mintegy 400 család „életrajza" (leszármazási táblázata, „életvonala") is megismerhető volt.

11 A paraszti társadalom mikro-struktúráinak gondos feltárása van tehát a hátterében az ilyen, Kismarjára vonatkozó, ám alkalmasint általánosabb érvényű megállapításoknak: nincs egyetlen család sem, amely kétszáz éven át folyamatosan megmaradhatott volna a legvagyonosabbak között"; a 20. században „a falu egykori élenjáró gazdái lassan háttérbe szorultak sok újonnan feltörő volt kisparaszttal szemben".

14 Hadd hangsúlyozzam tehát ismételten: c példaadóan nagyszabású, jelentőségéhez mérten mégsem kellő hatású monográfia előtt is, után is a falu szülöttének, csak neki felkínálkozó lehetőség következetes kiaknázását jelentette Varga Gyula Kismarja-kutatása. Aminek ott volt a hátterében az is, hogy Varga Gyula mindig pontosan tudta, hogy mit, miért és hogyan kell „kérdeznie" a forrásoktól - az iratoktól, illetve a maga és földijei napi tapasztalatok hitelesítette emlékezetétől. És olykor része volt e „lehetőségnek" a forrás megtalálásának könnyebbsége, máskor a szülőföld múltja iránti elementáris kíváncsiság által inspirált eltökélt keresés, és az is természetesen, hogy helyismeretét, tudatos vagy öntudatlan: a zsigerekben hordozott megannyi tapasztalatát a forrásértelmezés, a forráskritika szolgálatába tudta állítani. Ebben a vonatkozásban nyilván annak is volt némi jelentősége, hogy a hajdú-kiváltság megőrzésében érdekelt kismarjaiaknak évszázadokon át létérdeke volt a történelemben gondolkodás képességének tudatossága - Varga Gyula tehát „otthonról" is hozhatta a történeties gondolkodás igényét. Az éppen felkínálkozó, s a vonatkozó szakirodalom fölényes ismeretében irányt mutatóan ki is aknázott lehetőség persze minden dolgozatban mást és mást jelentett. Előfordult, hogy nem többet a véletlen kutatói szerencsénél. Máskor annak tudatosítását, hogy a Kismarján dokumentálható jelenség, jelenség-csoport, társadalmi vagy gazdasági struktúra sokkalta általánosabb jellemzője ugyan a bihari térség, a Tiszántúl avagy Magyarország hagyományos gazdálkodásának, paraszti életszervezésének, de mert a szerzőnek erről a faluról vannak mindennél alaposabb ismeretei, a hitelesség érdekében innen kell bemutatnia - utalván azonban az egyedi példa „model l"-értékére. íme, az „egyes", a „különös" és az „általános" viszonyrendszerében megmérendő bízvást megmérhető - néhány Kismarja-dolgozat általánosabb érvényű tanulságai! Az 1844-ben Kismarjáról vásárra hajtott állatok tulajdonjegyeit tartalmazó jegyzőkönyv-részlethez

15 hasonlót sok más alföldi mezőváros iratanyagában fellelhetni, s a szőrbe égetett betűjelekből és „beszédes" jelekből, a jelölt és jelöletlen állatok arányából is (sejthetően, de nem bizonyítottan!) hasonló következtetések adódnak - a szerencsés véletlennél alig több tehát, hogy a szétkallódott helyi levéltár maradványai között rátalált Varga Gyula e forrásra. Hasonlóan a „véletlen szerencse" (és profeszszorának, Szabó Istvánnak egy 1948-as kismarjai kiránduláson megfogalmazott lényeglátó biztatása) van az 1731-1733 között vezetett protokollum-kötet elemzésének hátterében. Ám a 13 A forrásról, az alkalmazott módszerről részletesebben I. Varga Gyula 1996c 14 Varga Gyula 1978a: 85, 110. 15 Varga Gyula 1952 482