A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)
Agrártörténet - Surányi Béla: Nagybirtokok, birtokosok, gazdálkodók Hajdú-Bihar megyében a XVIII. századtól 1945-ig
Debrecen határához 274 166.284 kat.hold földterület tartozott. A müve lés ágak megoszlása a következő: szántó 82.080 kat.hold Kert 722 kat.hold Rét 8.122 kat.hold Szőlő 1.351 kat.hold Legelő 45.208 kat.hold Erdő 18.775 kat.hold Nádas 240 kat.hold Fanét 9.786 kat.hold /földadó alá nem eső terület/ A szántóföldi gazdálkodásban a főnövény az őszi búza volt, amely a vetésterületből közel 40 %-ban részesedett. A kukorica művelési aránya is jelentős volt, de nem érte el a 20 %-t. A takarmánynövények közül a lucerna vetésterülete volt számottevő. Az állattenyésztésben a szarvasmarha, a ló, a setés és a juh egyforma megítélés alá esett. A szarvasmarhánál az 1930-as évek végén a magyar szürke részesedése még elérte a 40 %-t, de már érzékelhető a fajtaváltás hatása, amely a pirostarka marha mellett tette le a voksot. A sertéstartásban elenyésző/4 % / volt a hússertés aránya. A juhállományban a racka részesedése még mindig 20 % körül mozgott. Hajdú vármegyében a termelés szerkezetét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a szemtermesztés túlsúlya továbbra is érvényesült. De az sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az állattenyésztésben már egyfajta szemléletváltás érhető tetten, aminek jelei közé tartozik az őshonos állatfajták fokozatos kiszorulása a köztenyésztésből. A növénytermesztésben ez a jelenség kevésbé észlelhető. Elmaradt a szántóföldi növénykultúra modernizációja, vagyis a vetésszerkezet átalakulása, bővülése, új növényféleségek meghonosítása, s a termesztés technológiájának korszerűsítése. A szántóföldi növénytermesztés szempontjából e vidék őrizte művelési hagyományait, bár különbségek azért adódtak az egyes üzemi tájak között. „Az 1930-as években a tiszavidéki övezetben a főnövényként termesztett búzát vetésforgóban, főleg a kukorica váltotta. A többi növény szinte alárendelt szerepet játszott. Az északi területen szembetűnő volt a kapások túlsúlya, kiváltképp a burgonya, s a homok kenyerének tekintette rozs." 27 ' Az állattartásban lezajló fajtaváltás sem oldotta meg egy csapásra, illetve törte meg az évszázados hagyományokat. A megye állattenyésztése is csak a Tiszántúlhoz képest volt fejlett, hiszen az „állattartás erősségét mutató arányszám / kat.hold/számosállat/ közepes színvonalról tanúskodott, (ua.) Hajdú vármegye, benne Debrecen mezőgazdasága magán viselte az alföldi gazdálkodás jegyeit: sok korszerűtlen kis-, középgazdaság, külterjesen gazdálkodó nagybirtok /uradalom/. Ez utóbbinál nagyban közrejátszott a birtokterület hasznosíthatósága is, gondoljunk a hatalmas kiterjedésű, csak legelőként hasznosítható területekre, /feltétlen legelők/ A munkaigényes növényfélék/ olajos növények, kerti növények szántóföldi termesztése stb./ megjelenése kivételnek számított, még az uradalmakban is, néhány bérgazdaságot kivéve.™ A szántóföldi növénytermesztés színvonalára utal az is, hogy melyik fajtát részesítették előnyben. Mindez azért érdemel figyelmet, mert 1920 után jelentősen változtak a gazdálkodás körülményei, az értékesítés lehetőségei. A „váltás kényszerét" az 1930-as években kevésbé vették figyelembe a gazdálkodók, ami azonban nem jelenti azt, hogy kétségbe vonnánk a fejlődés kezdeti lépéseit. Az alábbi példák is mutatják a magyar agrárium ellentmondásos helyzetét. A két világháború közti évtizedek második felében még javában termesztették a tiszavidéki búzát, ami 274 ua. 156-157. p. 275 Surányi B. 1994.234. p. 276SurányiB.I999.330.p. 381
