A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Néprajz, kulturális antropológia - Vajda Mária: Bűnök, bűnösök, büntetések a székelyhídi uradalom úriszékének irataiban

huny-e hitvestársa hitszegése fölött, vagy megbüntetését kívánja-e. Az a felfogás volt az uralkodó, hogy a családi, az erkölcsi rend és jogi normák ily módon való megsértése esetén, hivatali kötelesség a cselekmény megfelelő szankcionálása. Ez így volt egészen 1787-ig. Ekkortól kezdve lényeges változás következett be. Ugyanis két és féléven keresztül a II. József-féle Büntető Törvénykönyv alapján ítélkeztek a magyarországi büntetőbíróságok, mely előírta, hogy ,,a' ki a' törvényes házasságnak kötele által egy hitves-társhoz kapcsolva és ezáltal a' házassági hűségre lelévén kötelezve, más szabad vagy hasonlóképpen házas személlyel testiképpen elegyül, házasságtörésbe esik". Ez a korábbi joggyakorlatot ismételte meg, de ami teljesen új volt a II. József-féle büntető kódexben, és a felvilágosodás hatását is magán viseli, az a folytatása: „Ennél a' véteknél a' Polgári Törvényszék soha ne avassa magát hivatallyaképpen a' dologba, hanem csak akkor, ha a' megbántatott Rész a Férjfiú vagy az Asszony bírói vizsgálást nyilvánvalóképpen kér és büntetést.

126 Vagyis csak akkor járhat el a bíróság, ha a sértett fél ezt kéri. II. József a halálos ágyán, a nevezetes tollvonással hatálytalanította ugyan korábbi rendeleteit, köztük a büntetőtörvénykönyvét is, de a magyarországi gyakorlat elfogadta és később is követte a II. József-féle rendelkezéseket.

127 TULAJDON ELLENI BŰNTETTEK A tulajdon elleni büntettek jelentős csoportját alkották a jószáglopások. Az ezekkel okozott károk összege is lényegesen jelentősebb volt, mint pl. a terménylopások vagy kisebb értékű tárgyak eltulajdonítása révén keletkezett kár. S elkövetőik túlnyomó többségét sem a nyomor vagy éhezés, hanem a szerzési vágy hajtotta a tolvajlásra. A székelyhídi Imre Jánost kettős tolvajság miatt vádolták. Az egyik vád szerint a paptamási határból Fazekas Jánosné Lakatos Zsuzsanna négy ellopott lova közül kettőt nála találtak, s rövid idő múlva a másik kettő is megkerült. 0 azt állította, hogy a nála lévő lovakat két porteleki zsidótól szerezte Tasnádon, akiknek azonban nevét sem tudta. Holott őt, mint Székelyhíd mezőváros volt esküdtjét még gyanúsítani sem lehetne azzal, - írja a jegyzőkönyv, hogy ne tudakolta volna meg a zsidók nevét, s hogy honnan valók a lovak. így a lovak eltulajdonítását az ő rovására írták. (A kor joggyakorlata szerint ugyanis a gyanúba keveredett személynek, ha azt állította, hogy a jószágot vette, igazolnia kellett nemcsak a vétel időpontját és körülményeit, hanem meg kellett jelölnie a szavatosX is, vagyis azt az eladót, aki a jószág tulajdonosának nevezte magát.) A másik vádat, nevezetesen, hogy ő lopta volna el két monostorpetri adófizető két-két lovát, szintén tagadta. Különböző tanúk azonban látták „a'Dűllő és Tolvaj utakon sebessen el nyargalni a'milyenek a'Károsak Lovaik voltak". Imre János azt állította, hogy azokat a lovakat viszont Zilahon vette. Egymásnak ellentmondó állításai és a tanúk vallomásai alapján, kötelezték a négy ló árának (343 forint) megfizetésére és mindkét lótolvajlás kiderítésére tett költségek megfizetésére. A két rendbeli lólopás miatt, figyelembe véve a seborvos szóbeli jelentését, mely szerint „e rab gyengélkedő egéssége mián a' testi büntetést ki nem alhatna" a károk és költségek megfizetése mellett egy esztendei áristomra ítélték.

nK Gyakran a tolvajlást nem egyedül, hanem tettestársakkal követték el, s az értékesítésben szerepetjátszottak az orgazdák. A székelyhídi Ruszt István, valamint a Köbölkút és Szentmiklós között lévő Gugyor-beli, Kováts Márton mészáros tanúvallomásukban elismerték, hogy ők lopták el a székelyhídi Hering János tehenét 1817. november 9-re virradó éjjel, amit Kováts Márton a Gu126 Közönséges törvény a' vétkekről és azoknak büntetésekről. Buda, 1788. 113. 127 Vö.: Hajdú Lajos, 1985. 310. 128 HBML. IV. A. 6/g. No. 10. fol. 41-42. (1818.) 311