A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Történelem - Boldog Zoltán: Állópajzs Déri Frigyes fegyevergyűjteményéből

Nagyméretű, feltámasztható pajzsokat, több korszakban, sok hadseregben alkalmaztak főleg az íjászok védelmére és ostromoknál, Európában és Kelet-Ázsiában egyaránt

2

. Európában a késői középkorban az állópajzs, másnéven a „pavéze" a korabeli gyalogsági harcmodor jellegzetes része lett. A középkori állópajzsokat, a pavézéket elnevezésükkel együtt hagyományosan Pavia város nevéből eredeztetik

1

. Első hiteles említése a paviai katonák e jellegzetes, szögletes pajzsának 1330 körűiről való, de ha már ekkor jellegzetesnek számított, akkor eredete még korábbi, akár XIII. század végi is lehet. 1229-ből már említenek pajzstartókat az itáliai seregekben, de az ekkor használt pajzsok formáját nem ismerjük pontosan (DENKSTEIN 1964, 156). Régiónkhoz közelebb Raguzában gyártottak és használtak állópajzsokat a XIV. században. Raguzában kifejezetten híres pajzskészítés folyt, ennek első említése 1333-ból való. Eleinte Velencéből importálták a pavézéket, majd Raguza szállított Itáliába. Az itt készülő pajzsokat négyféle méretben gyártották, jó minőségű fából, lóbőrrel borítva, és gyakran megvasalva. A festésük általában a város védőszentjét, Szent Blasiust ábrázolta (PETROVIC 1976, 269). Az állópajzs gyalogsági fegyver, hordozására külön ember kellett. Az itáliai városok milíciáiban a felnőtt férfi lakosság fegyvernemek szerint volt beosztva kötelező katonai szolgálatra, és a korabeli katonai szabályzatok említik a pajzstartókat is. A létszámuk az általuk védett számszeríjászok számától függött, vagy csak kevéssel maradt el mögöttük, zsoldjuk pedig valamivel kevesebb volt az íjászokénál. Meg a menetoszlopban is, ahol az állópajzsokat az öszvérek vitték, a pajzstartóknak és a számszeríjászoknak ott kellett menetelniük a közelükben, hogyha támadás érné őket, azonnal fel tudjanak készülni (DENKSTEIN 1964, 164-167). Hunyadi Mátyás gyalogságában is külön pajzshordozók voltak. A késői középkorban a gyalogság zárt hadrendje egyre nagyobb erőt képviselt a lovassággal szemben. A gyalogosok csatarendjük védelmére hosszú szálfegyvereket használtak, lövészeiket az állópajzsok védték a lövedékektől, és a feltámasztott pajzsok fala megtörte az esetleges ellenséges roham lendületét is. A pajzsok így tulajdonképpen egy elemeire szedhető és mozgatható fedezék részei voltak. Lehelyezés után a pavézéket gerincüknél egy földbe szúrt karóhoz támasztották a számszeríjas és puskás lövészek arcvonala előtt, hogy védve legyenek a fegyverük hosszadalmas töltése alatt. A huszita harcmodornak már legalább annyira része lett a pavéze, mint a hadiszekér, mely szintén „védőfal" szerepét töltötte be a huszitáknál. A felállított állópajzsok vonala sokszor az egész hadrendet körülvette, egyfajta védőfalat alkotva, amint ezt sok korabeli kép is mutatja (3. kép). Az ilyen gyalogos harcmodort jól illusztrálja Mátyás leírása saját gyalogságának harcmodoráról (ZARNÓCZKI 1990, 53-54; KŐSZEGHY 1890, 268). A középkorban az állópajzsokat sokféle néven nevezik a latin nyelvű források. A pajzsokat leggyakrabban a cíipeus, scutum, parma, pavensLs, tavdacius, pave.sis, pavesium néven nevezték, de mivel a középkori latin terminológia nem volt egységes, így sokszor más pajzstípust is jelent ugyanaz a név. Mátyás gyalogságának harcmodorát leíró levelében clipeus néven nevezte az állópajzsot (FRAKNÓI 1895, 108). 2 A középkori Japán hadseregeiben is használtak az európai pavézékhez igen hasonló, taté nevü állópajzsokat. A téglalap alakú, lapos fapajzsot támasztórúddal állították fel, szerepe az íjászok védelme volt. Főleg ostromoknál került elő, de a tengeri csaták során is használták. A tatc formája alig változott a XI. századtól a XIX. századig. Felső sávjában vízszintes fekete csíkokat festettek rá, közepén pedig az adott szamuráj-klán jelképe, a man volt (BLAIR-TARASSUK 1982, 483). A Kínában használatos letámasztható állópajzsok is szögletesek voltak, és gyakran lőrés is volt rajtuk (TOKAJI 1997, 114). 3 Ellenkező véleményen van Kalmár János (KALMÁR 1971, 318). Bár érvelése csak a pavéze név a nyelvek közötti átvételének időbeli sorrendjét nélkülöző, egyszerű felsorolása, és ilyen formában nem túl meggyőző. A külföldi szakirodalom a „paviai típusú pajzs" -kifejezésből való eredeztetés mellett van, és a legkorábbi írott forrás is ezt támasztja alá (DENKSTEIN 1964, 155). 241