A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Dudás Miklós: A térségi nagy tájalakítások természetvédelmi vonatkozásai a Hortobágyi Nemzeti Park területén

Dudás Miklós A TÉRSÉGI NAGY TÁJÁTALAKÍTÁSOK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK TERÜLETÉN „A világ változás, az élet felfogás dolga"- mondja egy 2500 évvel ezelőtt elhangzott bölcselet. Ez a megállapítás vonatkozik minden olyan emberi beavatkozásra is, melyek hatására a környezetünkben kedvezőnek vagy kedvezőtlennek ítélt események következhetnek be. Ez az emberi dualisztikus gondolkodásmódunkban rejlő ellentmondás hol pozitív, hol negatív előjelekkel jelenhet meg az egyes jelenségek egzakt értékelése során. Az alábbiakban a múlt történésein keresztül próbáljuk nyomon követni a lezajlott vagy ma is zajló folyamatokat. Kiemelve azokat az antropogén faktorokat, melyek döntően meghatározhatják egy-egy élőlény, növény vagy állatcsoport tartós megjelenését, majd esetleg végleges eltűnését az egyes élőhely típusokról, adott esetünkben a hortobágyi pusztákról. Minden lokális életközösségnek egy vizsgált időintervallumban van bizonyos „dinamikus potenciálja", vagyis az egyes populáció tagjainak meghatározható százaléka éppen növekszik - terjeszkedik, vagy éppen csökken, visszahúzódik. Az egyes élőhely típusok tartós átalakítása lehet az a kiinduló pont, aminek következtében az ott élő populációk változási reakciókat mutatnak az elterjedés és az új környezethez való alkalmazkodás vonatkozásaiban. A Hortobágy pusztáin évszázadok óta az emberi tevékenység döntő fontossággal meghatározta a különböző jellegű élőhelyek (biotópok) kialakulását, átalakulását, fenntartását. így talán érthetővé válik, hogy mindazok a folyamatok, amelyek a múltban lezajlottak, a jelenben is dinamikusan hatnak. Ez lehet magyarázata annak a ténynek, hogy a Hortobágyról az egyes fajok miért tűnhettek cl, vagy éppen új fajok miért jelenhettek meg, az eltelt 70—80 év alatt. Ugyanis az egyes fajok adaptációs folyamatainak sebessége, s a szétterjedésük sebessége, lassúbb, mint az egész érintett populációkat befolyásoló környezeti változások összességének a sebessége. A Hortobágy, mint a Tisza folyó nyáron kiszáradó egykori öntésterületén a Na-sók a szélsőséges, igen meleg száraz időjárás esetén a talajban felfelé vándorolnak és a talajfelszínen kiválnak, vagy közvetlenül a gyepszint alatt felhalmozódnak. (Így alakultak ki még a jégkor utáni mogyoró fázisban az elsődleges ősi szikesek.) A tavaszi vízállások zsugorodása, majd megszűnte után óriási felszíneken kivirágzik a só, amely akár 1 cm vastagságot is elérhet. E só azonban - ellentétben a kiskunsági homokon kialakult szikesekkel, zömmel nem nátrium-karbonát (szoloncsák típus, a tulajdonképpeni „sziksó"), hanem döntően nátrium-szulfát, (szolonyec típus) s emiatt a vizek pH-értéke legfeljebb csak 99,5. (Endes M. szerint) A szikesek térszintjeiken a sókoncentráció és a talaj humuszos A szintjének alakulása, kis területeken belül is térben és időben is váltakoznak. Az ebből adódó jellegzetes mikrodomborzat a talajvízszint közelsége a felszínhez, és a rajta elterülő felszíni vizek évi tartósságának ritmusa, valamint a sókoncentrációk együttesen befolyásolják a vegetáció számára döntő vízellátási viszonyokat, s alakítják ki az eltérő szikes növénytársulásokat. 163