A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Restaurálás - Morgós András: A restaurálás és a „konzerváló és preparáló laboratórium” története a debreceni Déri Múzeumben

A legnagyobb előrelépés a festményrestaurátor műhely kialakítása és felszerelése volt. A műhelyben vízmelegítés vákuumasztal (1,5x2,5 m), nagyasztal műkőlappal (2x3 m), retuslámpa, UV-lámpa és infrakamera szolgálja a festményrestaurálást. A műhelyek az egészségre káros gőzök, porok eltávolítására elszívókat kaptak, de ezek nem mindenben készültek a restaurátorok igényei szerint (csak fölső elszívás van!). A múzeum egyéb helyeiről „levetett" számítógépek kerültek a műhelyekbe. László Attila után rövid ideig (2004. február 1. -június) (Tóth) Prím József volt a restaurátorok csoportvezetője, aki a Képzőművészeti Egyetemen fém-ötvös restaurátor művészként végzett (2003). Vezetői tevékenysége alatt próbált változtatni a kiállítások rossz műtárgyvédelmi körülményein. Ennek eredményeképpen 5 db új vitrin készült el a kiállítás egyiptomi és keleti részébe. A vitrinek a műtárgyvédelmi szempontoknak messzemenőkig megfeleltek: UV-szűréssel, biztonsági üveggel, légnedvesség kondicionálással, külső és szabályozható erősségű megvilágítással voltak ellátva. Könnyű kezelhetőségük is szempont volt a tervezéskor és a könnyű nyithatóságot gázrugók segítették. 3. A DEBRECENI LABORATÓRIUMBAN AZ 1950-ES ÉVEKBEN ALKALMAZOTT KONZERVÁLÁSI-RESTAURÁLÁSI ELJÁRÁSOK, KEZELÉSEK Ditróinénak köszönhetjük (Ditróiné 1956b), hogy nem kerültek a feledés homályába (mint annyi más múzeumban!) a debreceni laboratóriumban az 1950-es években (1948-1957) - a különféle anyagfajtákon alkalmazott konzerválási-restaurálási eljárások és kezelések. írásai azóta a hazai restaurálás-történet fontos forrásává váltak. Az 1950-es években ismerték fel, akkor, amikor a restaurálás tudományos alapokra helyeződött, hogy „minden tárgy és minden anyag külön probléma". „A tárgyat nem elég csak anyagának és milyenségének alapján, meghatározott recept szerint kezelni, hanem okvetlenül tekintetbe kell venni a tárgy állapotát. S ezzel megnyitottuk az utat a tudományos kutatáshoz, a tudományos alapokon nyugvó restaurálás megvalósításához. Új eljárásokat dolgoztunk ki, vagy kritikai vizsgálat alá vettük az eddig alkalmazott régieket, némelyiket tudományosan megokolva elvetettük, pl.: a fémeknél Steffensen kénsavas, és Blell hevítéses eljárását." (Ditróiné 1952, 56) „A múzeumi laboratóriumban az újítást és ésszerűsítést sokszor a megfelelő, eddig alkalmazott vegyszer vagy vegyi anyag hiánya is parancsolóan megkövetelte. Kevesebb vegyszer, sok esetben más anyag alkalmazása jobb, és gyakorlatilag egyszerűbben keresztülvihető eljárásokat eredményezett. Előfordult, hogy a régen jól bevált kezelési módok idővel nem biztosították a tárgy maradandóságát. Az évtizedekkel ezelőtt nem megfelelő módon kezelt tárgyak egy részénél az akkor alkalmazott anyag romboló hatásának kiküszöbölése is új feladatok elé állított. A biztosan alkalmazott munkamenetek során előfordult gyakran olyan eset is, amikor hamisítványra bukkantunk". A következőkben a Debrecenben használt restaurálási eljárásokat foglalom össze. 424