A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: Gondy Károly fényképész Debrecenben

mindenesetre nem tudta elvégezni ezt a feladatot - és nem értette meg Gondy Károlyt. Ő pedig nem volt képes megkötni azt a kompromisszumot, amely segítségével megértethette volna magát, nem szerezte meg a jogot a különösségre - cikkei, megnyilatkozásai csak látszólag beszélnek olvasóihoz, az a közönség, amely rímekbe szedett, metaforákkal és idézetekkel megtűzdelt nyelvét megérthette volna, nem a cívis volt. Ez a nyelv folytonos nevetség tárgyává teszi szerzőjét, még a sajátjának érzett újságíró-közösségben is, hiszen számukra világos volt, hogy „Gondy bátyánk" pusztán önkiteljesítése érdekében ír - s nem látja, kinek. A tudás által megszerzett rang, a teljesítmény feletti elégedettség érzése nem engedték, hogy kételkedjen a megértetésben: de céljai visszájukra fordultak, s különccé tették. A meg nem értés kölcsönös volt. Amikor Gondy írni kezd, szövegei külsődleges-elsődleges tartalmában még az eredeti célnak megfelelően, a teljes alkalmazkodás és feloldódás jegyében próbál a cívismentalitást dicsőítő, támogató és megerősítő eszmerendszer hangoztatásával, a felvetett jelenségek ezeknek való, olykor erőszakos megfeleltetésével a lap feltételezett olvasóközönsége elvárásaihoz igazodni. Ahogy azonban telik az idő, a mögöttes értelem már egyre inkább arra mutat, hogy Gondy Károly bizony csalódott az ősi erényben, s írásai mindinkább, bár még jól leplezetten számonkérő hangúakká válnak. Gondy a látszólagos beérkezettség, a talmi siker tudatának boldogtalanságával kéri számon a várostól azokat az ígéreteit, amelyek Debrecenbe érkeztekor az önkiteljesítés lehetőségével kecsegtették. Pedig ezek az ígéretek már akkor is hamisak voltak, mert hamis alapra építettek: lassan, de rá kell ébrednie, hogy Debrecen nem az, aminek hinni akarta. Azért is nehéz ennek beismerése, mert hiszen ezzel az életét eldöntő lépés legitimációját húzza ki maga alól: ha Debrecen nem az, aminek mutatta magát s amivel végső elszánással ő is hinni akarja, akkor elvész az a biztos kapaszkodó, az életét szervező eszmény, amely ittlétének értelmét igazolja. Gondy döntései és választásai Debrecenbe jötte előtt mind a szabadság megvalósíthatóságának jegyében történtek, s Debrecent is vélt szellemi szabadságáért választhatta, saját eszményét látva meg egy város egész népében. Nem vette azonban észre idejében, hogy e szellem mennyire kirekesztő, nem láthatta előre, hogy e város polgárának lenni milyen terheket ró az erre törekvőre, hogy mennyire megköti a kezét, a gondolatait, a véleményét, a pártállását, hogy csak akkor gondolhat azt, amit akar, ha egyedül van: hogy tehát éppen szellemi szabadságában korlátozza majd. Bármennyire is szeretné, nem találja a helyét Debrecenben, s ez látszik: hiába hangoztatja, hogy meggyőződése szerint a földmüvelés a nemzet létének alapja, s a föld müvelője az ország eltartója, ha saját földjét harminc évig még csak meg sem nézi, s erre még büszke is; hiába isteníti szólamokban a földművest, ha a nevesített eszményképei mind „entellektüelek": olyan emberek, akiket megcélzott közönsége semmibe vesz: művészek és természettudósok; hiába beszél saját konzervativizmusáról, az ipari találmányok hasznavehetetlenségéről, ha közben könyvtára telve van műszaki, természettudományos művekkel, s ő maga is használja a legújabb eszközöket: telefonja, vízvezetéke, villanyvilágítása van; hiába ítéli el nagy hangon Debrecen modern épületeit: kórházát, új iskoláit, csatornázását, ha közben a higiénia, a gyógyítás, a tudással megszerezhető rang megszállottja; hiába szeretné Debrecent tökéletesnek látni, ha nem állja meg a külföldi városokkal való összehasonlítást, de még a folyton szidalmazott Pest is inkább példa, mintsem fertő; hiába tekinti a reformátusságot az egyetlen igazi magyar vallásnak, ha közben ő maga és egész családja katolikus, leánya a zárdában tanul, lakása a katolikus negyedben van, a templom mellett, s nem leplezheti csodálatát Wolafka püspök iránt; hiába hangoztatja, demonstrálja - akár egyéb következményekkel nem járó, valóságos tetteket nem kívánó gesztusokkal: kivilágítással, házfellobogózással a Függetlenségi Párt egyedül üdvözítő eszméit, Kossuth mindenek felett való dicsőségét, ha közben intellektuális beállítottsága s tudathasadásos royalizmusa a Szabadelvű Párthoz vonzaná - s amelynek tagjai, akik között inkább találna szellemi partnerekre, talán éppen ezen 387