A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művelődéstörténet - Surányi Béla: Debrecen és a magyar mezőgazdasági szakoktatás a XX. század első felében

Azonfelül a zöldségtermesztés, gyümölcsészet, továbbá a bortermelés is nagy ívű fejlődési pályát futott be. (Ua. 101.) Ezen eredményekben alapvető szerepet játszott, hogy a növény- és állatnemesítés állami kézbe került. 1929 után állami támogatással mind szélesebb körben terjedt a parasztság körében is a nemesített vetőmag használata, a hazai nemesítő telepeken folyó munka eredményeként. Lépések történtek annak érdekében is, hogy a táj termesztést tudományos alapokra helyezzék és erre újabb alkalmas körzeteket vonjanak be az ország területén. (BEKÉ L. mts. 1933, 1938, MAGYARY Z.-REICHENBACH B. 1942.) Az állattenyésztés talán jobban megsínylette az 1920 után végbemenő változásokat, mint a növénytermesztés. (MAGYAR MEZŐGAZDASÁG, 2000. 103-106.) Ugyanakkor a szarvasmarha-tenyésztés ezekben az évtizedekben vált a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazatává, ami elválaszthatatlanul összeforrt a magas színvonalú állatorvoslással, -egészségüggyel. A sertéstartás terén is szembetűnő javulás tapasztalható, bár a javított változatú mangalicafajta uralta továbbra is a mezőnyt. Az évszázados juhfajták azonban visszaszorultak, átadva helyüket a kor igényeihez idomuló fajtáknak. A stagnáló lóállomány (fajta arány) a gépesítés üteméről mondott kritikát. Összességében azonban a magyar állattartásról, termelési színvonaláról elmondható, hogy a minőség irányába jelentős előrelépés történt. A tudományos alapokon nyugvó nemesítési eljárások térhódítása javította a magyar állattartás minőségi színvonalát. Jóllehet az állatállomány létszáma a lakosság számához viszonyítva csökkent. A hazai oktatásügy 1920-1944 között A „trianoni sokk" által kiváltott nemzeti bezárkózás első megnyilvánulása a hírhedt 1920. évi XXV. te. (numerus clausus) elfogadása, amely a felsőoktatásra vonatkozott. (MÉSZÁROS INÉMETH A.-PUKÁNSZKY B. 2003. 320.) Önkéntelenül is felvetődhet a kérdés, hogy a korabeli oktatáspolitika, ezen belül a mezőgazdasági szakoktatás mennyiben felelt meg az akkori politikai, gazdasági helyzetnek, lépést tartott-e vele, képes volt-e követni a változásokat. Az összkép lényegében ellentmondásos. A Bethlen-kormányban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élére Klebelsberg Kunó (1875-1932), aki 1922-1931 között állt a tárca élén, s kultúrpolitikája nagyban elősegítette az 1920-as évek konszolidációját: „...egyrészt a Trianon sokkjából még fel sem ocsúdó magyar társadalom szellemi népgyógyításának eszköze lett, másrészt pedig a magyar társadalom belső szerkezetének lassú evolúcióját, konzervatív modernizációját segítette elő." (Ua.) Mindezt egyfajta „tudásberuházással" kívánta elérni. Az oktatás fejlesztése, a szellemi beruházás ösztönzése Klebelsberg szerint azt jelentette, hogy „...a kultúrtárca egyben honvédelmi tárca is" (Ua.), ami lényegében a vesztett háború következményeinek szellemi korrekcióját kívánta végrehajtani, s az ún. kultúrfölény megteremtésével szándékozott az országot a területi revízióra előkészíteni. A „nemzeti mint fogalom" túlhangsúlyozása csak akkor nyerhetett értelmet, ha ez a kultúrpolitika „népbarát". Ezért „...Klebelsberg kultúrpolitikájában... nagy hangsúlyt kaptak a nép művelődését szolgáló, a népoktatást fejlesztő intézkedések".(Ua. 321.) A népoktatás prioritása érvényesült a közoktatás és a szakképzés terén is. „1926-ban törvényt hoztak a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról." (1926. évi VII. te.) (Ua.) Csak az 1929—1931-es gazdasági világválság hiúsította meg a nyolcosztályos népiskola tervét. Már 1927-ben program indult az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére, amely azonban csak az 1930-as években teljesedett ki gazdatanfolyamok, iparoskörök formájában. A klebelsbergi kultúrprogram komoly szerepet szánt a polgári iskoláknak is (Ua. 322.), ame353