A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Csokonai és a debreceni muzeológia

Nemzeti Múzeum vezetői eljöttek az ünnepségre. 19 A vendégek többsége 20-án estére megérke­zett. Kovács József polgármester a pályaudvaron fogadta az esti gyorsvonattal érkező vendége­ket. 20 Köszöntésére Heinrich Gusztáv, a MTA főtitkára válaszolt. Az ünnepi hétvége főbb eseményei közé tartozott az ifjú Oláh Gábor színjátékának szombat esti bemutatása a Kollégiumban. Mint Kardos Albert írja, az amatőr előadás „Kolozsváry Mihály segédlelkész vezetése alatt és a kántus segedkezésével az egész közönséget magával ragadó tüzet öntöttek a különben is ifjúi lelkesedéssel írott lendületes darabba. " ' A krónikás szerint az elő­adás visszahelyezte a nagyérdemű hallgatóságot a költő korába. Maga Oláh Gábor így emlékezik az előadás fogadtatására: „Az országos Csokonai-ünnep alkalmával, május 20-án újra színre ke­rült abban az ó, lovagvár szerű teremben; a legelitebb társaság hallgatta végig: Magyarország szellemi arisztokráciája, tudósok, költők. Ekkor arattam legszebb diadalomat, mert az összesereg­lett kiküldöttek felállva tapsoltak lámpák elébe. Boldog zavarral hajlongottam a tekintetes, nagy­ságos, méltóságos rendek előtt, mint szerző és rendező egy személyben. (...) Haj, milyen rugó volt ez a diadalt Egyszerre színdarab-témák rajzottak össze fejemben, s meg tudtam volna írni egy ül­tömben egy háromfelvonásos játékot. Ez a „Csokonai-hangulat" uralta az Angol Királynő szálloda ismerkedési estjét és a másnapi ünnepi nagygyűlést is a Bika dísztermében. Erre az alkalomra a város „színe-java és felsőbb tanu­ló-ifjúság" is eljött. Géresi Kálmán, a Kör elnöke, és Tüdős János főtitkár előadásához az ünne­pelt költők, Szabolcska Mihály és Szávay Gyula alkalmi költeményei kapcsolódtak 23 . (Csak saj­nálhatja az utókor, hogy Csokonai nagy tisztelője, a néhány éve Debrecenből kiröppenő, s az iro­dalmi életbe berobbanni készülő fiatal Ady Endre nem kapott felkérést és meghívást. Ő azonban ­tegyük hozzá- a Csokonai Kör tagjainak és vendégeinek később sem nagyon hiányzott, hiába rót­ta le utóbb verses kegyeletét a nagy előd sírjánál.) A nagyszabású ünnepségen a Városi Dalegylet Csokonai-műveket énekelt, majd az ünneplő sokaság Csokonai szobrához vonult, ahol az orszá­gos szervek és Magyarország minden részéből érkezett vendégek között a Csokonai-család tagjai is megjelentek. A diákság és a város lakossága zsúfolásig megtöltötte a teret. A koszorúzási ünnepség után következett a Városi Múzeum ideiglenes megnyitása, majd pe­dig az ünnepi hangulat betetőzéseként a nagy gonddal előkészített Csokonai-kiállítás átadása. A díszebéd pohárköszöntőiben az irodalmi közélet jeles alakjai 24 méltatták Csokonai költészetét és Debrecen hagyománytiszteletét. Feltűnő, hogy az egyházi körök kevéssé exponálták magukat a délelőtti eseményeken. A centenárium alkalmából a Csokonai Kör az ünnepelt költő müveinek díszes kiadását jelen­tette meg. A meghívott vendégek ennek egy példányát és egy bronz emlékérmet kaptak a rende­zőktől. Az utóbbit, az emlékérmet Löfkovits Artúr, helybeli ékszerész, a Városi Múzeum egyik alapítója verette. A centenáriumi ünnepségek a Hatvan utcai temetőben érték el tetőpontjukat. Ide hoztak a dunaalmási hölgyek egy virágfüzért Lilla sírjáról, s a kollégiumi ifjúság is ekkorra időzí­tette ünneplésének kegyeleti részét. Az esti színházi előadás, Benedek Elek székely népi játéka már inkább ajándék és köszönet volt a vendégek kitartásáért. 19 A Nemzeti Múzeumot Szalay Imre igazgató, valamint Sebestyén Gyula, Schönherr Gyula képviselték. A kultuszminisztérium részéről Lippich Elek voltjelen. 20 A vonat este háromnegyed hétkor érkezett. A fogadóünnepségre az első osztályú váróteremben került sor. 21 Kardos Albert: A százados Csokonai-emlékünnep története. Emlékkönyv, 1909. 19. 22 Oláh Gábor: Naplók. Debrecen, 2002. 47. 23 Szabolcska Mihály: Strófák Csokonai százados ünnepére. Szávay Gyula: Csokonai kárhoztatása. 24 Herczeg Ferenc, Beöthy Zsolt, Heinrich Gusztáv stb. 333

Next

/
Thumbnails
Contents