A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Néprajz, kulturális antropológia - Kopriva Attila: A kárpátaljai magyarok népviselete és az egyes öltözetdarabok díszítő elemei

Kopriva Attila A KÁRPÁTALJAI MAGYAROK NÉPVISELETE ÉS AZ EGYES ÖLTÖZETDARABOK DÍSZÍTŐ ELEMEI Nem a ruha teszi az embert - hangzik a közmondás, de az ember mindennapi életében az öltözködés mégis nagyon fontos tényező. Már a középkorban kidolgozott szabályok írták elő, milyen ruhát, díszítést, dekoratív elemeket hordhatnak a különböző társadalmi rétegek képviselői. Az egyes városok, valamint vidékek lakóinak ruházata nemcsak formájában különbözött más városok, vidékek lakóinak viseleteitől, hanem színösszeállításában is (KAPA-BACHJIbGBA 1993, 54-63). Az öltözék meghatározó jellegét bizonyítja, hogy a ruha alapján meg lehetett állapítani viselőjének társadalmi rangját és nemzetiségi hovatartozását. Kárpátalját régmúlt idők óta számos népcsoport lakja, s annak ellenére, hogy az itt élő magyarok megőrizték kulturális értékeiket, számarányuk folyamatosan csökken. A 2002-ben történt utolsó népszámlálás eredménye kimutatta, hogy Kárpátalján a szlávnyelvü lakosság, - a magukat huculnak, lemáknak, bojknak vallók - részaránya növekvő, míg a magyaroké csökkenő tendenciát mutat (OE/JAKA, 2003, 4). A kárpátaljai magyarok népviseletére a visszafogottság jellemző, Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros megyék magyar viselete nélkülözi a gazdag díszítést. A kárpátaljai magyarság ízlésvilága merőben eltér, a szlávnyelvü népesség ízlésétől. A magyar öltözetek egyszerűségükkel tűnnek ki a szláv szomszédok színesebb viseletei közül. Ezzel is magyarázható, hogy a helyi magyarok szóhasználatában a „huculos", mint jelző nem túl hízelgő, jelentése: túlcicomázott, kirívóan élénk, harsány színű. A „huculkék", szóösszetételt a feltűnően vad kék szín megnevezésére alkalmazzák. A Kárpátokban élő huculok kedvelt szín árnyalata ez, nagy előszeretettel festették a lakóházak belső, illetve külső falait ilyen színűre. (MAKOBCKHH 1925, 29-51). A kárpátaljai magyarok népviselete visszafogottsága ellenére nem nélkülözi a hímzett és egyéb díszítőelemeket, de ezeknek többnyire csak kiegészítő szerepük van. Megfigyelhető a hímzett motívumok és a forma szerves egysége, s ez elegáns hatást kölcsönöz a viseletnek. A magyar népviseletek XIX. századi formáinak rekonstruálása rendkívül fontos, s egyben nagyon nehéz feladat, hiszen az ukrán népismereti és művészettörténeti kutatás számára a kárpátaljai magyar népi kultúra fel nem tárt „fehér foltot" jelent. Még nehezebbé teszi a feladatot, hogy rendkívül kevés irodalmi leírás vagy forrásként használható képanyag létezik mely elősegíthetné a rekonstruálást. Az öltözék díszítésének stílusát és változatait felidézni pedig szinte lehetetlen. Jelen pillanatban a legbiztosabb forrásnak e kérdést illetően Uszkai Mihály magyar etnográfus írásai tekinthetőek, melyek keletkezése a XIX. század első felére tehető. Úgyszintén értéket képviselnek e szempontból Batizi János és P. Szatmári Károly nem nagy terjedelmű írásai, melyek a técsői járás viseletét tanulmányozzák, s egy képpel illusztrálják a témát. Szintén ismert Vahot Imre cikke Munkács- és környékéről, melyben a város lakosairól készült két grafika található (Varsányi János alkotásai). A magyarországi és ukrajnai néprajzi múzeumokban sajnos alig található a XIX. 241