A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Néprajz, kulturális antropológia - Szendrei Eszter: A magyarországi céhes juhászat kérdéseiről

A céhlevelek huszonegy artikulust tartalmaznak, melyek közül csupán két cikkelyben találunk a céhbe állt juhász érdekét védő előírást. A céhlevelek tizennyolcadik artikulusa értelmében a legényt betegsége idején a mester köteles ellátni és gyógyíttatni, illetve, ha mesterének erre nincs lehetősége, a céhláda terhére orvosoltatják. Ha a juhászlegény oly mértékig megrokkan, hogy magát eltartani képtelenné válik, a céh kötelessége számára élelmet, ruházatot és szállást biztosítani. A tizenkilencedik cikkely pedig a felől rendelkezik, hogy céhen kívüli ne juhászkodhasson azon uradalmakban, amelyekben céhes juhászok szolgálnak. Az ürményi és csallóközi céhlevél e pontja azonban fenntartja a földesúr jogát céhen kívüli juhász alkalmazására is: „holott pedig az czéhben oly mester nem volna, azki tetszenék az úrnak, szabad máshonnénd is, hozni juhászt magának". A céhlevelek hatodik és tizenhatodik artikulusa szerint a „czéh leginkább azért rendeltetett, hogy az juhgazdáknak és uraságoknak jobb és hívebb cselédje legyen". A gazdák jó és hü szolgálata mellett vagy annál még inkább, a katolikus vallás követését és gyakorlását, ezzel együtt a pásztorok életének kordában tartását szolgálják az artikulusok. Csatkai Endre a Sopron megyei céhek történetének áttekintésekor kiemeli, hogy szigorú vallási előírásokat „a hithű Eszterházy család kiadta céhlevelekben már kezdettől fogva találunk" (Csatkai 1937, 6. 442). „A Nádasdy-céhlevelek 1643 táján, a földesúr katolikus hitre való áttérése alkalmával nagyobb változáson estek át. Egy sor olyan pont került beléjük, amely a katolikus hitéletbe való bekapcsolódást teszi szigorú kötelességgé. Nem csak az úrnapi körmenetben való részvételről van szó, hanem az eretnek mestereknek, segédeknek kizárásáról, a céhzászló megszerzéséről" (Csatkai 1937, 6. 441). Jóllehet Csatkai itt nem pásztorok céhéről, hanem általában a céhekről szól, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ugyanő három Sopron megyei - sopronnyéki, németkeresztúri és fertőszentmiklósi - pásztorcéhről is említést tesz. (Csatkai 1937, 6. 638; 646; 647). Azt azonban nem tudhatjuk, a pásztorok mely rendjébe tartoztak a céhbe állítottak. Magunk Sopron megyei juhászcéhre utaló nyomra nem bukkantunk, viszont amint arról korábban szóltunk, a mosoni juhászcéh létrehozására a katolikus és udvarhü Eszterházy Pál tett 1669-ben kísérletet. A Szabó Kálmán által ismertetett kecskeméti példa szintén „felsőbb" - városi - kezdeményezésre mutat. 7 Feltehetően Székesfehérvár esetében is a város vezetői indítványozták a céhlevél megszerzését, hiszen a fehérvári lakozásokon nem csak a mezőföldi, hanem a környező megyék uradalmi juhászai is nagy számban részt vettek. A városnak tehát mindenképp érdekében állt a juhászok megregulázása, s féktelen mulatságaik kordában tartása. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény a Szent Mihály napi lakozások kapcsán írja a juhászokról: ,,A' midőn pedig az alkalmatosság ember-társaik közé vezeti őket, csupa tudatlanság, gorombaság, rossz erkölcs dül ki belőlök. Tapasztalni ennek valóságát a' Sz. Mihály napi gyülekezetekben, mellyet szomorúan megvallani kölletik, hogy ezen kinyílt Század becses üdéiben, a' Bírói hatalom ezen bárdolatlanságot megczáfolván el nem törli. Székes - Fehér Várossá mondásomnak bizonyítója, a' hol ritka Sz. Mihály napja töréssel, vér-ontással 's ember életével nem végződik" (M. 1817, 38). Úgy véljük, a pásztorok mértéktelen mulatozásait - akár az Alföldre jellemző Dömötör napi számadást követő eseményekről, akár a székesfehérvári Szent Mihály napi juhászszegődtetéshez kapcsolódó szokásokról van szó - nem azonosíthatjuk céhes összejövetelekkel. Amint az említett példákból kitűnik, épp a céhbe állítással szerették volna ezeket a szokásokat visszaszorítani. A 27 Ami nem lehetett ok nélkül való, hisz amint Szabó Kálmán írja: „A dömötöri számadás után a juhászok napokig, sőt sokszor hetekig mulatoztak. A puszták szabad legelőjén felgyülemlett minden erő és szilajság ekkor tört ki belőlük... A valamirevaló juhász 3-4 napig nem került ki a falkához. Dömötör napja után a korcsmák sarkában nyalábszámra állott a gamósbot. Hol az egyik, hol a másik juhász hozott egy jó birkát. Mikor már sokat ettek, ittak, s összekoczolódtak, a gamók kézbe kerültek, s kopogtak hol egyik, hol másik juhász fején" (Szabó 1942, 25-26) 215