A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Néprajz, kulturális antropológia - Szendrei Eszter: A magyarországi céhes juhászat kérdéseiről

A későbbi néprajzi irodalomban is felbukkan az egykori céhes juhászat említése, ám gyakran a források megjelölése nélkül. Bálint Sándor szerint Mihály napján „Tata városában volt a juhászok ünnepélyes céhmiséje" (Bálint 1998, 3. köt. 379f. Ugyanő a Demeter-kultusz kapcsán Szeged példáját hozva a következőt írja: „A szegedi dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelőről való behajtása után tartott pásztoráldomás a palánki templom búcsúnapjával is összefüggött. A pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivő után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szőlőt hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek. A Dömötör templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét meglátták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával - amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva -jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő a tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. ... A mise és a prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. Az ünnepi ebédhez a pásztorok bürgepaprikással járultak hozzá, amelyet ott főztek ők maguk a templom udvarán. A túrós lepényről, rétesről, bélesről ajuhásznék, borról pedig a borbírák gondoskodtak. Az ebéden ott voltak a város vezető emberei. Az ételeket menyecskék és lányok szolgálták fel, akiket a juhászlegények dudaszóval kísértek a konyhából az ebéd színhelyéig. Ebéd után szintén dudaszó mellett táncra perdült mindenki, olykor még a papság is." (Bálint 1998, 3. köt. 449). Az idézetből kitűnik, hogy a szegedi és környékbeli uradalmi juhászok nem céhként vonultak fel a búcsúra, viszont a zászló alatti vonulás, s az ünnepi ceremónia előírásainak betartása kétségkívül a „felsőbb" elvárásokhoz való igazodást mutatja, ami nyilván magában foglalta a pásztorünneplés szilajságának mérséklésére való törekvést is. Legutóbb Gémes Balázs dunántúli juhászcsaládoknál fellelt juhászládák vizsgálata kapcsán vetette fel a céhes juhászat problémáját (Gémes 1976). Az általa gyűjtött ládák a céhládák csoportjába sorolhatók, s ezek nyomán kutatva keresett választ arra a kérdésre, müködött-e a Mezőföldön juhászcéh? Gémes Balázs a rendelkezésre álló levéltári, múzeumi források és adatok elemzése során arra az eredményre jut, hogy a székesfehérvári juhászcéh a valóságban soha nem működött. Következtetésének bizonyítására a későbbiekben még kitérünk. Tálasi István a Kiskunságból említ példát a céhes juhászatra, a fajtaváltás kapcsán: „A 18-19. század fordulóján a merinó nyájakkal német és morva származású céhes juhászok is feltűnnek iparosszerű szervezetükkel; a halasi katolikus templomban őrzött céhzászlójuknak nemrég nyoma veszett." (Tálasi 1977, 176). Az adatok áttekintése során a kiskunsági céhes juhászat kérdését még érinteni fogjuk. Rövid, összefoglaló leírását találjuk a halász- és juhászcéheknek Bartócz József könyvében. Jóllehet Bartócz felsorolja valamennyi juhászcéhet, nem ered utána a problémának. A juhászcéhek működését a céhlevelek meglétével bizonyítottnak véli, s a céhek működését az egyes artikulusok tartalma alapján vázolja fel; a céhleveleken túl nem hivatkozik a működésre utaló vagy azt bizonyító forrásokra. „Közvetett bizonyítékokra" hivatkozva feltételezi, hogy Pest környékén is működhetett valamikor juhászcéh. Feltételezését a. Budapest Lexikon juhász-szegődésről írott cikkére alapozza, mely szerint Mihály napján a juhászok céhzászló alatt vonultak a templomba. A zászló említésén túl nem hoz érveket a céh megléte mellett

9 (Bartócz 1979, 54). 8 Az Eszterházy család tatai uradalmára vonatkozó - 1700-1755 között keletkezett - iratokban nem találtunk utalást céhes juhászatra sem az uradalom konvenciós alkalmazottairól készült jelentésekben (MOL, P. 198. 14. fasc), sem a telepítési és céhes ügyek kapcsán (MOL, P. 198. 6. es. 20, valamint uo. 9. es. 34. fasc.) 9 Vagyis nem kifejezetten céhes összejövetelről esik szó, hanem a székesfehérvárihoz hasonló, Szent Mihály napi juhászszegődésről, amelyről a Honművész egyik száma is megemlékezik: „Pesten Szt. Mihálykor szegődnek a juhászbojtárok. Cifra öltözetben, az Üllői úti paradicsomkert melletti fogadóban 28-29-én tánczmulatság közt folyik a szegődtetés, 29-én 10 órakor pesti zászlójuk mellett muzsikaszóval a József külvárosi templomba vonulnak misére. 30-án a vigadozás véget ér, elszélednek." (Honművész 1834, 173). 207