A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)
Néprajz, kulturális antropológia - Szendrei Eszter: A magyarországi céhes juhászat kérdéseiről
tartó gazdaságoktól. 3 A Festetics György gróf keszthelyi uradalmába 1793-ban érkező merinó juhok tenyésztésére vonatkozó utasítás jól példázza a korábbinál nagyobb gondosságra való törekvést: „Különösen vigyázzon arra az Uradalmi Tisztség, hogy azon szakaszokban valami Nedves legelő, és vagy Bozót ne essen, hogy ha olyatén Nedves és Bozótos helyek azon osztályból ki Keréttethetnének, azon esetre érzékeny szívekre Kötvén a' seregek pásztorainak azon bizonyos veszedelmeket, melyek az Olyatén Bozótos helyeken való legeltetésből a seregre háromlanának. ... az Uradalmi Tisztségek pedig Különös idő Pontokban azon 3 szakaszból Legelőben gyakrabban vizitálják meg a' Sereget, hogy valljon a nekiek kimutatott szakaszokban legeltetnek é a' Pásztorok és ha ellenkezőt tapasztalnának, elsőben ugyan Kemény Dorgálással de aztán testbéli büntetés által is szorítsák az engedelmességre azon Pásztorokat." (Ruisz 1894, 43). A A magyar rackánál kényesebb és igényesebb spanyol birkával a nagyobb uradalmakba német birkások, pusztenmeiszterek érkeztek. 5 Az idegen földről jövő - német és morva - birkások, árendátorok jelenléte azonban már a fajtaváltást megelőzően: a 17-18. század fordulójától - a német parlagi juhok tenyésztése és gondozása okából - számottevő volt a mezőföldi és a nyugat-dunántúli uradalmakban. Az árendátorok, valamint a későbbi pusztenmeiszterek a kedvező bérlet, valamint a 19. század elejétől felfutóban lévő gyapjúkonjunktúra együtthatása következtében jelentős gazdasági erőre tettek szert. Róluk írja Herman Ottó A magyarok nagy ősfoglalkozása című munkájában: „Némelyek nemességet is nyertek és teljesen megmagyarosodtak s nem egy közülök vármegyéink közéletében előkelő szerepet játszott, köztiszteletet szerzett; sőt újabban nem is egy, helyet foglalt az ország tanácsában is" (Herman [1909] 1980, 334). Ugyané helyen említi Herman a székesfehérvári juhászcéh meglétét, hivatkozva Galgóczi Károly (Galgóczi 1855) 6 és Heinrich Ditz (Ditz 1876) munkáira. Maga Herman a céhes juhászatra utaló egyéb forrást nem jelöl meg. Ugyanakkor említést tesz a „gömöri juhászszabadalomról", valamint a csallóközi juhászcéhről, bár megjegyzi, hogy a gömörihez képest „másnemű a csallóközi juhászcéh, mely igazi céh, mint akkoron bármely iparágé" (Herman [1909] 1980, 332-333). Feltételezésünk szerint Herman a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében közölt juhász szabadalomlevelek közléseire támaszkodott e két céh említésekor. 7 Az ürményi (Nyitra megye) és a mosoni (Mosonmagyaróvár központú) juhászcéhekről nem tesz említést. Úgy Herman, mint az általa hivatkozott - később pedig reá hivatkozó - szerzők a céhes juhászat magyarföldi megjelenését német eredetűnek vélik, s hazánkbéli meghonosodását - Galgóczi fejtegetését elfogadva - a német birkások, pusztenmeiszterek megjelenésével hozzák összefüggésbe. ' A fajtaváltás folyamatát bemutatja a kéki juhtenyésztés példáján Nyárády Mihály, (Nyárády 1959) valamint herceg Batthyány Fülöp enyingi uradalmának gazdálkodásán keresztül Demeter Zsófia (Demeter 1997). 4 Az óvatosságot azonban némelyek alighanem túlzásig fokozták, ugyanis: „Mitsoda megtébojodotthoz illő könyvet írt mostanában össze egy Angyalffy nevezetű tekergő, Sopronyi Könyvtáros ... megtettzik tsak azon méjséges tudatlanságból is, a' mellyet azon gyülevész írásban elő ád, a' hol a' juhokat minden okos emberek ellenzéssekre harmattal tartja" - háborodik fel a Mezei Gazda ismeretlen recenzense (Mezei Gazda 1817. II. köt. 105-106). 5 „A fejérvári pusztaságon ... német haszonbérlők szaporodtak el, kiket a Németországon már szép előmenetellel megkezdett juhászataik kiterjesztése tekintetéből a hely alkalmas volta vezérlett ide, a buda-eőrsi nyáj által különben is már a magyar juhnemesítés bölcsőjéül kiválasztott vidékre. Ezek az úgy nevezett birkások, pusztamesterek - schaefer, puszten-meister - igen olcsóért jutottak itt a földhöz, mert az azon időben csaknem népetlen sivatag vidék volt, itt a magokkal hozott pénzből olcsó szerű majorokat építvén, a szinte Németországról velők jött nyájakból nagyszerű juhászatokat állítottak fel" (Galgózi 1855, 338). 6 Galgóczi a mezőföldi céhes juhászatról a következőt írja: „A czéhek Fejérváron mint központban tartották fögyüléseiket évenként Szt. Mihály napkor; fiókgyülések tarttattak ezenkívül Simontornyán és Dombóváron. Nevezetes ezeknél az, hogy nálok még pásztorokul is czéhileg képzett értelmes egyének alkalmaztattak" (Galgóczi 1855, 338). 7 A Gömör megyei juhász szabadalom kérdésének alakulását a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle közli (1897, 92-96); ugyanez évfolyam ismerteti a csallóközi juhászok céhszabályait (1897, 253-259) 206
