A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Néprajz, kulturális antropológia - Szendrei Eszter: A magyarországi céhes juhászat kérdéseiről

Szendrei Eszter A MAGYARORSZÁGI CÉHES JUHÁSZAT KÉRDÉSEIRŐL BEVEZETÉS A magyar néprajzi irodalomban az állattartás kultúrtörténeti vonatkozásait is taglaló munkákban általában csak rövid utalásokat találunk az egykori magyarországi céhes juhászatra. Mi lehet az oka e szűkszavúságnak, s miért, hogy a legalaposabb munkák szerzői sem fejtették fel a szálakat? Míg a céhes halászat működésére, továbbélésének nyomaira találunk - ha nem is bőséges irodalmat (Iványi 1962; Sólymos 1965; Szádeczky 1913), a céhes juhászatra vonatkozóan - Gémes Balázs mezőföldi illetve székesfehérvári vizsgálatait leszámítva (Gémes 1976) - csupán utalásokat lelünk, ám juhászcéh tényleges működésére hozott konkrét adatot, egyet sem. A kutatási lehetőségek térbeli - országhatáron túlmutató - korlátai miatt jelen írás sem vállalkozhat az alapkérdés megválaszolására, jelesül: működtek-e ténylegesen, s ha igen, milyen keretek között és milyen szokások gyakorlása révén a történeti Magyarország területén céhes privilégiummal felruházott juhásztársulások? E helyen csupán arra vállalkozhatunk, hogy áttekintsük azokat az adatokat, amelyek a céhes juhászat működésére mutatnak, illetve, hogy az adatok részben gazdaságtörténeti, részben történelmi-politikai kérdések köré csoportosításával megkíséreljünk rávilágítani a lehetséges magyarázatokra. A CÉHES JUHÁSZAT A KULTÚRTÖRTÉNETI ÉS NÉPRAJZI IRODALOMBAN A juhtartásra vonatkozó leírások, ismertetések a 18. század végétől szaporodnak fel, elsősorban a gazdasági irodalomban (André 1824; Nagy 1818; Német 1792). E felfokozott érdeklődés hátterében a fajtaváltás áll, melynek pontos dátuma nincs ugyan, de a nagyobb uradalmak gazdálkodási irataiból kitűnik, hogy az 1780-as évektől egyre nagyobb számmal érkeztek magyar területre merinói juhok.

1 Az új fajtát a korábban honos durvább és hosszabb szőrű magyar racka juhtól a birka, selyem birka, valamint a selyem juh megnevezés alkalmazásával különböztették meg.

2 A viszontagságokat, a rideg tartást nem tűrő merinói fajták tartása és gondozása, a betegségek elleni védekezés hatékonyabbá tétele, a legelők minőségére fordítandó fokozott figyelem szükségessége, a korábbi gyakorlathoz képest bővebb ismeretet és nagyobb gondosságot igényelt a juh1 Galgóczi Károly szerint „Mária Terézia volt az első, ki 1773-ban a Zágráb megye délnyugati csúcsán fekvő mercopiali királyi majorba 325 darab merinó juhot hozatván, megkezdette birodalmában a juhnemesítést" (Galgóczi 1855, 337). 2 Amint arra Paládi-Kovács Attila felhívja a figyelmet; szükséges figyelembe vennünk, hogy a birka (birge, bürge) szavunk már a 16-17. század óta használatos, s a német parlagi juh (valamint morva juh) Magyarországra való behozatalával függ össze, „a későbbiekben azonban általában a nyugati juhfajták megnevezésévé vált, szemben a rackafajtákat ...jelölő ősi juh szóval" (Paládi-Kovács 2001, 141). 205