A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Régészet, ókortudomány - Szabó László: Megjegyzések a „böszörmények” kérdéséhez a Hajdúböszörmény határában talált Árpád-kori falu régészeti leletei alapján

pápai tizedjegyzékben, 1333-ban említik Böszörmény falu templomát (MV 1885-1891, 323, 344, 360) és ez szerinte nem az a település, amit az ásatásokból megismert. Az évek során szórványként előkerült leletek feldolgozása alapján azt a következtetést vonta le, hogy a téglagyár környéki falu megegyezik a Váradi Regestrumban említett nyíri izmaeliták lakóhelyével. A település a XI. században már állt, és a XIII. században élte virágkorát. Pusztulását valószínűleg a tatárjárás okozta. Arra utaló nyomokat, hogy a tatár pusztítás után a települést újra lakták volna nem talált, ezért úgy gondolta, hogy a mai város helyén kell keresni az új települést. Mivel a kutató nem tudta folytatni munkáját, az 1979-es ásatások eredményei publikálatlanok maradtak. Azóta is kerültek be szórványosan leletek a hajdúböszörményi téglagyárból, melyek közül kiemelkednek az 1997-es, háromnapos leletmentés során bekerült leletek és adatok. A kutatók kiemelik, hogy a leletmentés során előkerült régészeti objektumok és az azokból származó tárgyak szintén az Árpád-kori faluból származtak és csak a régészeti leletek alapján nem tartják egyértelműen bizonyítottnak, hogy a tatárjárás után ne lakták volna ezt a települést (HAJDÚ-NAGY 1999). Ezek után újra fontossá vált az 1979-es ásatásokból megmaradt anyagok értékelése. Az általam átnézett és értékelt régészeti anyag alapján az említett év eredményei alapvetően nem mondanak ellent a kutatás eddigi álláspontjának sem a lokalizálás, sem az időrend terén. A datálást ugyan megkönnyítik az objektumokban talált éremleletek, de a lakosok etnikai vagy vallási hovatartozását nem dönthetik el. Az írott források erre sokkal nagyobb lehetőséget adnak. Ha az idevonatkozó adatokat és a kutatók erről alkotott véleményét áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy az izmaelitákról ugyan gyakran szólnak forrásaink, de sem etnikumukat, sem Magyarországra való bejövetelük pontos idejét nem sikerült meghatározniuk. Az látszik a legvalószínűbbnek, hogy nem lehet egyértelmű választ adni ezekre a kérdésekre. Mohamedán vallásuk egységessége mellett eredetük igen változatos lehetett. Biztosan voltak köztük bolgárok a Volga mellől, akik már Taksony idejében ideérkeztek, de ha nem jöttek volna hittestvéreik később is, nem őrizhették volna meg hitüket több száz éven keresztül a folyamatos tiltások és asszimilációt ösztönző törvények ellenében is. Jöttek a magribiták, akik a Szerémségben szolgáltak határőrként. Ők talán jobban vállalhatták hitüket, hiszen katonákra mindig szükség volt. Másik csoportjuk, akiket Abu Hamid hvárezmieknek nevez, másképp próbált beilleszkedni. Ok kereskedők, gazdasági tisztségviselők lettek és bár megpróbálhatták titkolni hitüket, a források tanúsága szerint mindenki tudta róluk az igazat. Sikeres taktikájuknak köszönhetően nemcsak, hogy hitüket meg tudták őrizni, de gazdasági pozíciójuk is úgy megnövekedett, hogy a XIII. század elejére már a pápa is keményebb fellépést sürgetett ellenük. A tatárjárás, ahogy az egész ország életére súlyos csapást jelentett, úgy az ő gazdasági erejüket is megtörhette. Valószínűleg nem csak itt szenvedtek nagy veszteségeket, de a Keletről érkezők útját is elvágták a tatárok. Kihalásukról, teljes eltűnésükről vagy kivándorlásukról egyértelműen nem beszélhetünk. Valószínűnek látszik, hogy a későbbiekben vallásukat és kultúrájukat tekintve teljesen asszimilálódtak, így megszűntek probléma lenni, azaz lassan eltűntek a forrásokból. Feltételezzük, hogy Böszörményben a X-XI. században egy kereskedő, gazdasági tisztségviselő izmaelita lakosság telepedett le. Anyagi kultúrájukat tekintve gazdagabbak és tehetősebbek lehettek, mint a körülöttük lévő falvak lakói. Ezért panaszkodnak a Váradi Regestrumban a környékbeliek velük szemben elkövetett rablásaira, tartozásaira. Ezt látszanak megerősíteni a környéken előkerült gazdag éremleletek is, melyeket fosztogatástól félve rejtettek a földbe. Rablásra utal az 1979-es ásatáson előkerült két leégett ház, valamint az egyikből előkerült erőszakkal fel87