A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Művelődéstörténet - Lakner Lajos: Hagyomány, közösség, meccenatúra

Három értelmiségi csoportosulásról és két kulturális megalapozó aktusról szeretnék beszélni, pontosabban e két kulturális esemény közti lényeges különbségről. E három közösség a debreceni Csokonai Kör (1890), a Városi Múzeum létrehozói és a Debreceni Múzeumbarátok Köre (1927), a két esemény pedig a Városi Múzeum megalapítása (1902) és a Déri Múzeum létre jötte (1930). Nem tartom célszerűnek és szükségesnek ezen társaságok és intézmények történetének pusztán részletező-adatszerű ismertetését. Egyrészt azért nem, mert a tények mindig csak értelmezve léteznek, a legrészletesebb adatsor is hallgat interpretáció nélkül, másrészt azért sem, mert a megismerésükhöz viszonylag könnyen elérhető szövegek állnak a rendelkezésünkre, (GUNST 1997, TOKODY 1986, SŐREGI 1936 és 1942, LAKNER 1991.) harmadrészt pedig azért nem - s most itt ez a fontosabb -, mert nem e kulturális-értelmiségi társaságok és a két múzeumalapító aktus önmagában vett története az érdekes a számunkra, hanem ezeknek az idő során alakuló-változó egymáshoz való viszonya. Az időben egymást követő három művelődési-társadalmi közösség közti különbségek a két múzeumalapító esemény között bekövetkező történeti változás jelzői. Mind a három közösségnek szerepe volt a debreceni múzeumi gondolat sorsának formálódásában, de mind a háromnak különböző módon. S e különbség a közösség és a kultúra viszonya értelmezésében megmutatkozó eltérésre vezethető vissza. Egymás egészen közeli rokonaiként, sőt szinte együtt jellemezhetők a Csokonai Kör és a Városi Múzeum, nemcsak a személyi átfedések miatt, hanem főleg azért, mert egyféleképp gondolkodtak a kultúra közösségi és a közösség kulturális szerepéről. A debreceni Csokonai Kör Csokonai kultuszának ápolására, a kultúra terjesztésére és a városszépítés szolgálatára jött létre 1890-ben. Kulturális tevékenységének gazdagságából idővel pénz hiányában kénytelen volt engedni (lemondtak a Kollégium előtti Emlékkert ápolásáról), és úgymond tisztán irodalmi társasággá vált, de a 20. század első két évtizedében alapvetően határozta meg Debrecen kulturális életét. A kör a konzervatív-liberális értelmiség gyűjtőhelye volt. Kulturális és közösségi identitásról vallott felfogásukat, értékrendjüket a 19. század nemzeti eszméi határozták meg, melyek főleg az irodalom révén közvetítődtek számukra. E nemzeti-irodalmi eszmekör hatása mindenek előtt annak az előfeltételezésében mutatkozott meg, hogy a közösség hagyományközösség, vagyis hagyományai határozzák meg elsősorban, hogy mit lehet és kell tennie és gondolnia, továbbá e hagyományok érvényességének és normatív voltának elismerése köti össze a közösség tagjait. 1904-ben, Jókai halála kapcsán írt gondolataik túl mutatnak az író szimbolikus-társadalmi jelentőségének hirdetésénél. Gondolkodásukat az a meggyőződés határozta meg, hogy van nemzeti irodalom, van olyan nemzeti érdekű, közösségi-nemzeti legitimitással rendelkező mű és alkotó, melyek képesek egy testté olvasztani a társadalmilag tagolt nemzeti közösséget: „És van-e férfi, ifjú vagy leány, ki a maga legszentebb érzelmeinek, kedélyvilágának, hazaszeretetének, szerelmének bölcsőjénél, életcéljai megalkotásaiban, életfelfogása nemesülésében ott ne érezné legalább egy percre most is Jókai szellemét?" (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1903, 5.) Az idézett mondat most tehát nem Jókaival kapcsolatban fontos, hanem azért mert világosan megmutatkozik, mennyire természetes egységnek gondolták a nemzeti közösséget. A hagyományközösségi eszme következménye volt többek között - a századforduló-századelő törekvéseibe beleágyazódva -, hogy mindenek előtt néprajzi, vagyis a magyarság sajátos kultúráját és mentalitását bemutató múzeumot szerettek volna létrehozni. 1901-ben társadalmi mozgalmat akartak indítani a néprajzi tárgyak összegyűjtésére. (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1901, 8. és 1903, 8-9.) De Csokonaival kapcsolatos ereklyék és dokumentumok gyűjtése is e hagyományközösségi felfogás jegyében történt, szerették volna megőrizni a nemzeti irodalom 19. századi hagyományainak elevenségét: „Hivatást és rendeltetést érez magában ez a kör, hogy e téren a magyar hagyományok őrzője legyen, s tiszteletreméltó múltak itt élt kimagasló nagyjainak emlékéhez támaszkodva, megvesse lá342