A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Művelődéstörténet - Lakner Lajos: Hagyomány, közösség, meccenatúra

bát az irodalom nemzetietlen művészkedésével szemben, tárt karokat mutatva a velük együtt érzőknek, ide törekvőknek. Megillet minket - akármilyen szerények legyenek is erőink és eszközeink - megillet ez a díszes szerep, mert a keleti szabad síkság ezer év óta itt őrt álló magyarsága öntudatlan is őrzője érzésben, gondolkozásban, maga hozzátartásában annak, ami hamisítatlan magyar és kell is, hogy az maradjon." (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1906, 4-5.) Debrecenben ez Csokonai révén annál is inkább lehetséges volt, mert épp Csokonai költészete kapcsán tematizálódtak a nemzeti kultúra számos, a későbbi idők folyamán is relevánsnak tűnő kérdései: a nemzeti hagyomány, a népi kultúra valamint az idegen kultúra szerepe a magas műveltség megteremtésében, a debreceniség, mint minden újtól és idegentől való elzárkózás fogalma, az irodalmi műveltség szerkezetének kérdése: csak a szűken vett irodalmi-esztétikai kérdésekre korlátozódjon vagy a közösségi problémák közvetítését is felvállalja-e? (Vö. MERÉNYI 1997, 142-152. és HÁSZ-FEHÉR 2000, 179-181.) A Csokonai Kör természetesen nemzeti hivatást tulajdonított az irodalomnak, amelynek elsődleges feladata az „egységes közszellem" megteremtése, mely által eltüntethetők a társadalmat megosztó szociológiai-mentalitásbeli különbségek. Erősen hitték, hogy a literároknak, az irodalmi műveltség terjesztőinek munkáján, az egészséges nemzeti irodalom megteremtésén múlik a nemzet sorsa. (CSOBÁN 1930., ASZTALOS 54-57.) A kör elsősorban felolvasó ülései révén tartotta a kapcsolatot Debrecen művelt közönségével, 1906-ban azonban választmányuk elhatározta, hogy ereklyetárukat - a Csokonai-ereklyéket azokon a napokon, amikor a városi múzeum is nyitva van, látogathatóvá teszik a szélesebb közönség számára is. (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1906, 8.) A Városi Múzeumot több mint tíz évvel a Csokonai Kör után, 1902-ben alapították Löfkovits Arthur adományával, s 1905-ben nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A múzeum a Csokonai Körhöz hasonlóan a nemzeti múlt bemutatását, a nemzeti hagyományok megmentését és megőrzését tűzte ki céljául: „nemzeti múltunk megbecsülését, nemzeti irodalmat és szellemet, művészi szépet művelő és fejlesztő kultúrtörekvéseknek [helyet adni] a magyar alföld rohamosan fejlődő gócpontján, ebben az ősi magyar városban". (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1910, 3.) Ez az önleírás egyszerre utal a vállalkozás nemzeti fontosságára és egyszerre arra, hogy a kör tagjai hittek Debrecen nemzeti-kulturális jelentőségében. Elgondolásuk szerint Debrecen e múzeumi gyűjtemény révén a nemzeti hagyományok megmentésére irányuló törekvések egyik gyűjtőpontja lehet. Ekkor, a századfordulón, az első világháború előtti „boldog békeidőkben" még senkinek nem okozott problémát Löfkovits Arthur származása, akinek adománya révén ezt a rangot elérte az addig helytörténeti jelentőségű gyűjtemény. Löfkovits nagyváradi zsidó család gyermekeként került Debrecenbe. 1883ban önálló ékszerüzletet nyitott a város főutcáján, s hamarosan jelentős vagyont szerzett magának. Rendszeres látogatója volt az árveréseknek, ahol nagy értékű műkincseket vásárolt: ezek egy részét megtartotta, másik részét értékesítette. A kultúra ápolását - sok sorstársához, például Ernst Lajoshoz hasonlóan (Vö. KALLA 2002.) - bizonyára nemzeti hovatartozása bizonyítékaként is fontosnak tartotta: 1890-ben a kereskedelmi akadémiának órákat ajándékozott, 1893-ban a református kollégium bölcsészeti fakultása javára 500 forintos alapítványt tett, 1897-ben a Nemzeti Múzeum engedélyével ásatásokat végzett: a leleteket részben a Nemzeti Múzeumnak, részben a Kollégium régiségtárának adományozta. Többször adakozott a Csokonai Kör javára is: 1912-ben már negyedszer bocsátott rendelkezésükre 300 forintot irodalmi pályadíjul és 5000 koronát ajánlott fel az évek óta tervezett kultúrpalota javára, ahol a kör is helyet kapna. (SŐREGI 1936, 15-16.) Míg Löfkovits Arthur elsősorban mecénásként, a pénzével segítette elő a debreceni múzeum jelentőségének a növekedését, addig Zoltai Lajos szakértelmével, szakmunkáival és nem utolsó sorban ismeretterjesztő cikkeivel tette ugyanezt. Az intézmény első múzeumőrét az a hit vezette, hogy minél többet tudunk múltunkról, minél több emlékjelet állítunk a múlt nagyjainak és esemé343