A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme

A márnazónára jellemző fajok közül kiemelésre érdemes gyakori előfordulása miatt: kecsege (Acipenser ruthenus), márna (Barbus barbus), paduc (Chondrostoma nasus), domolykó (Leuciscus cephalus), garda (Pelecus cultratus), menyhal (Lota lota), magyar bucó (Zingel zingel), német bucó (Zingel stréber). Egyes fajok (pl.: Zingel spp.) a görgetett hordalékból válogatták a táplálékukat, más fajok a sodorvonal élénken mozgó vizében mozogva táplákoztak (Leuciscus spp.). IV.2. A duzzasztás utáni változások hatása a halfaunára A Tisza visszaduzzasztása Kiskörénél 1973-ban kezdődött el. Hatása már az első években jelentkezett. 1977-ig a víz alig öntötte el a tározóteret, főként a medret töltötte ki. A teljes feltöltés 1978-ra fejeződött be. A feltöltés hatására lényeges ökológiai, élőhelyi változások történtek. A folyó sebessége jelentősen csökkent. A görgetett hordalék mennyisége minimálisra csökkent, jelentős lett az aljzaton az üledékképződés. Ennek következtében gyakorlatilag eltűntek a kavicsos mederszakaszok. - A duzzasztás előtt, a jelentősebb sodrás és a gyakran változó vízmagasság lehetetlenné tette növények megtelepedését a mederben, jelenleg a partszegély sekélyebb vizében hínár- {Hydrocharis morsus-ranae, Potamogeton spp., Polygonum ampibium) és mocsári növények állományai jelentek meg (Typha spp., Sparganium erectum, Iris pseudacorus, Phragmites spp., Sagittaria sagittifolia). Emellett minden ősszel megfigyelhető a Tisza felsőbb szakaszáról érkező, a folyó hátán nagy tömegben levonuló lebegőhínár (túlnyomórészt Salvinia natans, kisebb részt Lemna minor és Spirodela urotricha). A növényzet kialakulása állóvízi halfajok megjelenését eredményezték, amelyek az élő Tisza mederben ritkának számítottak (HARKA, 2002). - A duzzasztó irányába előbb agyagos - homokos iszap, majd Kiskörénél mély iszapréteg vált az üledék fő alkotóelemévé (BANCSI, 1981). - A sodorvonalban korábban jellemző durva homokot a tározó felső részén finom homok váltotta fel. - A feltöltődés a vártnál erőteljesebb volt, ami tovább csökkentette a halak életterét - mocsaras, tocsogós területek, pangó holtterek kialakulása révén. A feltöltődés tovább tart. E miatt már csak kb. 5000-5500 hektárra tehető elméletileg a halászatilag hasznosítható terület nagysága, az eredetileg kijelölt 6 000 ha-os területből. - A partok közelében a tározó felső szakaszán is megjelent az iszapréteg. Ezt jelzi pl.: a tiszafüredi Holt-Tisza partján - ahol több évtizeden keresztül homokos, strandolásra kiválóan alkalmas volt a meder - az 1988. évi vizsgálat, amely során néhol 150 cm-es iszapréteget mértek (CSIKAI, 1990). - A megváltozott ökológiai viszonyok valamennyi reofil, litofil és pszammofil fajt kedvezőtlenül érintették. A csak megfelelő aljzatra ívó fajok, mint pl. a kecsege (Acipenser ruthenus), vagy a márna (Barbus barbus) ívóhelyeik nagy részét elvesztették a tározóban. Természetvédelmi szempontból fontos, olyan reofil fajok is csaknem eltűntek, mint a bucók (Zingel spp.). E halak nem csupán a szaporodó helyüket, hanem a táplákozási lehetőségeiket is csaknem elvesztették a görgetett hordalék visszaszorulása miatt. A felsorolt változások összességében az előforduló reofil fajok számának jelentős csökkenéséhez vezettek a tározó területén, ugyanakkor az élőhelyi változások az itt élő limnofil és több, agresszíven terjeszkedő fajnak (pl.: Ictalurus spp.) kedvező feltételeket teremtettek. 27