A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: „... nekünk nem tartottak számot minden napunkra...” Egyéni parasztok a szocializmusban

társadalmi osztálynak túlélő tagjaiként tették, mely nem volt homogén, vagyoni helyzete és kulturális mintái szerint differenciálódott. Az „új helyzethez"

10 való alkalmazkodáshoz számukra sem álltak készen minták, életpályamodellek. Egyedül a gazdálkodási mód/gyakorlat, mint keret és életcél létezett. Elbeszélt életpályájukat értelmezve úgy vélem, egyesek inkább személyes képességeik kiteljesítésével, mások inkább a családi mintához való ragaszkodással tették ezt. A két „stratégia" természetesen nem független egymástól, s bizonyos az is, a néprajztudomány számára az utóbbi kap nagyobb hangsúlyt. M.K.K. az előbbiekhez sorolható. Eddigi életútját erős paraszti öntudattal tette meg, sugallja élettörténete. A kora ötvenes éveket családjával győztesként élte túl: kulák listára kerültek, de a beszolgáltatást tudták teljesíteni, édesapja nem került börtönbe, mint sokan mások!

11 1960-ban édesapja, két bátyja, sógora is belépett a tsz-be, csak ő maradt kívül. Érzékletesen, nagy megjelenítő erővel mesélte-mondta el ezt az életeseményt, valószínű, hogy többször előadta már, központjává lett ez történet meséléseinek.

12 „Hát annyira erőltettík itt úgy tessík elgondolni, hogy engemet is annyira erőltettek, hogy ugye behíttak a tanácsházához, mer jártak így házrúl-házra, oszt kinn vótam a tanyán, a bejelen'kezísen meg itthon vót nagymamánál, oszt mindig itthon kerestek. Nagymamát itten elrémítettík hogy mosmán elvisznek, meg elinternálnak, meg e' lesz, meg a' lesz, nacsak mondtam, na, bemegyek mán hozzájuk, megmondom, ne zaklassák nagymamát mindig. Hát, bejövök, mondom. Aztán útközbe, mondom, megiszok mán három deci bort, hogy bátrabb legyek egy kicsit, mer"[itt jóízűt kacagott] maj" levesznek ott a lábomrúl! Hát oszt üjjek le, minden, üjjek le, óó! Ott vótak ott rengetegen! Hát lípjek be, írjak alá, így-úgy. Mondom: Idehallgassatok: engem nem kell irányítani, én tudom magamat irányítani, akik belíptek, legyenek bent, akik kívülmaradtak legyenek kívül. O.Lajos bácsi ott lakik az újvárosi utcán még azt hiszem mái napig, L.Bálint, hát oszt ügyi ittam is egy kis bort, hát majd vizelni kellett vóna. Mondom, megyek ki. Nem! Addig nem lehet kimenni, míg alá nem írok! Há' visszaültem ú'ra, írjak alá, adták a ceruzát kezembe, pappírt elibém, minden, mondom: nem írok alá, értsítek meg, nem írok alá, osztán ne zaklassatok itt engem, Majd ú'ra nagyon pisilhetnék, megyek mán kifele. Az öreg ott állt az ajtóba, de mán annyira pisilhetnék vótam, úgy tessík elgondolni, hogyhát meg kellet fogni, mer mán belement vóna a nadrágba. Az öreg ott állt: Értse meg mán, nem bírom tovább tartani! Az öreg csak nem húzódott az ajtóbúi! Én meg megfogtam a zsebjit, oszt megkezdtem a zsebjibe bepisilni! [Kacag] Akkor oszt fé're ugrott az ajtóbúi, akkor úgy mentem ki, a tanácsháza folyosón vót a vécé, még most is megvan. Iccaka 12 óráig, úgy tessík elgondolni nem engedtek el! Majd D. L. vót itten a begyütísi csoportnak a vezetője, mondták, hogy na menjek be D.-hó'! [D. L. ez időben tanácselnök-helyettes] Ott csak egyedül ketten vótunk D. L-al. Az finom úri ember módjára beszilt velem. Emezek gorombák vótak! Annál jobban nem írtam alá, mennél gorombábbak 10 így is nevezik a tanácsülési jegyzőkönyvekben az 1960-as évet. " „...például apámnak a tesvírjit, Lajos bácsit, nem tudtak eleget tenni a beszógáltatásnak, irány a börtön! P.K. bácsit, a sógorát, irány a börtönbe! Aztán a B.-1, irány a börtönbe befele. Hát apám azzal úszta meg, én is jó munkaerő vótam, a bátyám még jobb munkaerő, most száztíz kilós ember, aztán nagyon erős vót, meg nem vót finnyás a munkáho', nagyon hozzá tudtunk állni, hát eleget tudtunk tenni a beszógáltatásnak, apám igy nem került börtönbe." 12 Dégh Linda kutatása szerint olykor, kivételes élettörténet elbeszélésekor, az egész narratívum besorolható a hagyományos népi elbeszélések körébe. „Minden elbeszélőt alkotó művésszé avatott a hazától való elszakadás traumatikus élménye"-írja. (DÉGH 2001. 7.) A Debreceni Egyetemen tartott előadásaiban külön hangsúlyozta azt is: a folklór szövegekben (mondták pl.) a szereplők, résztvevők minél pontosabb azonosítása a történet hitelét hivatott erősíteni. 252