A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

(CHERCHI USAI, 133.) írta be nevét a filmtörténetbe, Oláh Gábornak csak „ideges és affektáló, sajátságos arcú, pici szájú"

51 - s a többiek is kizárólag testi tulajdonságaikkal érdemlik ki Oláh Gábor emlékezetében maguknak a helyet.

52 Oláh Gábornak nem feltétlenül tetszhettek ezek a filmek, amelyeket látott, de ő nem is erre használta a mozit, az esztétikai élvezetet többnyire nem a filmben, mint műalkotásban, hanem a filmszínésznőkben kereste és találta meg. Számára, akár Juhász Gyula számára Henny Porten, a nő: „messze, szép nő" csupán,

53 egy fantázia-rajzolta álomlény. Oláh azonban nem azt a nőt akarja, akit a vásznon lát, nem hozzá ír verset, csak tápot ad fantáziájának a kép. Oláh a látott nőkből formál olyan eszményi alakokat, amelyekből álmait, fantázia-világát felépíti, velük műveit benépesíti. „Engemet az élet inspirál, lírában éppúgy, mint az epikában, a drámában éppúgy, mint a tudományos munkáimban. Az élet íze - minden bizonnyal érezhető rajtuk"

54 - szerette volna hinni Oláh Gábor. Sajnos, éppen az élet íze nem érezhető ezeken a munkákon - s talán éppen azért, mert az inspiráló élet hiányzott hozzá. Regényeiben, drámáiban csak az „él", amit személyes, mindennapos életében, gyermekként, vagy családja körében megélt, átélt. A fantázia-kalandokat nem tudja valóságossá, életszerűvé varázsolni, olyanok ezek, mintha maguk a hősök is álmodnának, s a regény-cselekmény álomban játszódna. Az álom-hősök ilyen motiválatlanok, akiknek nincsen valós élet-gyökerük, nem kötődnek sem figurájukban, sem tetteik eredetében és céljában a földi élethez, a realitáshoz. Oláh Gábor, mint fölsőbb akarat irányítja őket, nem saját, lelki mozgatórugóik. Hősei nem a való világban, hanem Oláh fantázia-világában, fiktív élettereiben élnek, ahol, persze, ez az egyetlen valóság létezik: csak Oláh számára valóságosak, az olvasó számára, aki nem éli ezt a valóságot, sajnos nem. Az életet életpótlék, a nőt nőpótlék jelentette számára, a szenvedélyt a némajáték széles gesztusai. „A vágyódás, vagyis az érzelem (...) csak a képzelet tükrében válik művészetté"

55

. A pótszerek, pót-érzelmek azonban hiába estek a fantázia kohójába - nem kovácsolódtak belőlük valódi műalkotások. Oláh fantáziája, művészlelke nem saját magát, hanem egy „elképzelt, álmodott, másik ént" ábrázolt. Vagyis „elérhetetlen vágyainak, megálmodott, szebbik és jobbik énjének keresett művészi formában ideális kifejezést" - ahogy saját maga meghatározta, öntudatlanul önmagát festve.

56 Oláh Gábor valóságos életében megélt eseteit is felnagyítja a mozi-élmény, a mozi által megtermékenyített fantázia. 1923-ban leírja Ilonkával, a „kis, élettől elzárt leánnyal" való „kalandját", ártatlan és félszeg, de mindenképpen egyoldalú puhatolózását a leány testén az Apolló mozi páholyában.

57 Oláh fantáziáját azonban továbbra is foglalkoztatta ez a történet, s főleg, annak lehetősége, amivé fejlődhetett volna, ha a hős az, akinek tudni szeretné magát. Ha az az Oláh Gábor ül ott a páholyban Ilonka mellett, akit naplójában rajzol elénk: a férfi, aki után bomlanak a nők, akinek csak azért nincs háremre való szeretője, mert nem akarja, de csak a kisujját kellene kinyújtania s még ötven éves korában is, öregen, betegen válogathatna a fiatalabbnál fiatalabb menyasszonyok között. Mivel azonban ez - feltehetően - nincsen így, a művészetbe menekül, hogy ott élje ki titkos vágyát a nő, és egy „igazi" Oláh Gábor után. Hiszen ő maga nevezi meg a művészi alkotás egyik céljául a „rejtegetett szenvedélyek vagy palástolt vágyak" kiélését.

58 így 1930-as 51 NAPLÓ uott. 52 „Lady Godiva" meztelensége és szőke hajzuhataga Juhasz Gyulát is versre ihlette: Lady Godiva (1910). 53 JUHÁSZ Gyula: Henny Porten. (1920) 54 NAPLÓ III., 125. 35 MAL 117. 56 MAL 36-37. 57 NAPLÓ III., 227-228. 58 MAL 37. 313