A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

rágat? (...) Én elhatároztam (...) hogy a színpad levegőjét megsűrítem, felhőket gomolyítok az égre, villámokat szikráztatok ki a felhőkből, megdörgetem az eget. Tűzárba akarom borítani a színpadot, amelyen elég minden hatalmas Rossz és megtisztulva kerül ki minden örök Jó. Olyan szenvedélyeket indítok útnak a nézők előtt, amelyek két óra alatt óriássá nőnek és megdöbbentik a gondolkozó lelket. Egész embereket, töretlen jellemeket, egész körfutást tevő szenvedélyeket akarok."

24 Az, amit a moziban látott, tökéletesen megfelelt ennek az elvárásnak. Ha nem is érdemelte ki a „felsőbbrendű esztétikai élvezés" rangját a film, megteremtette a fekete-fehér jellemeket, a jónak és a rossznak, üldözőnek és üldözöttnek, gyilkosnak és áldozatnak egyértelmű elkülönítését. A mozivásznon fellelhetőek voltak az óriás szenvedélyek és bűnök, töretlen jellemek, tökéletes emberek, túláradó érzelmek, a minden akadályt leküzdő akaraterő, önfeláldozás, a halál választásának bátorsága és egyértelműsége vagy a felmagasztosulás a kiérdemelt boldogságban. A mozi ráadásul - a színházzal szemben - valóságnak tételezi mindezt. Oláh Gábor A művészi alkotás lélektana című munkája végkövetkeztetéseképpen megállapítja, hogy „a művészi alkotás annyi, mint az eszménynek formát adni, az eszmény = az élet kiemelt képe, más szóval: szépség, az élet = mozgás, mozgalom, ennek ideálja, eszménye az eszményi mozgalom, a művészi szép. Vagyis a művészi szép = eszményített mozgás. Az igazi művészeti alkotás életet, azaz mozgalmat, mozgást ábrázol."

25 Márpedig a mozi micsoda? „Minden, ami cselekmény, minden cselekmény, amit színpadi technika nem tud megvalósítani, sőt, cselekmény, amit maga a természet sem produkál, ami lehetetlen, amit az életben nem láthatunk, amit csak a fantázia varázsolhat lelki szemeink elé." (WOLFRAM, 1., 103.) Cselekmény, vagyis mozgás. A művészet tehát eszményített életet ábrázol, Oláh Gábor elképzelése szerint, az ember legfinomabb, legszellemibb részét fejezi ki, és, mintegy tovább folytatja a teremtést: világot és világképet ad.

26 Akárcsak a film. Oláh Gábor a színházzal szemben a mozivalóságot választja, hiszen a színház csak része a világnak, érzékelhetően művi része, míg a mozi meggyőző mása. A film nézése közben „a valóság nem interferál a fikcióval" s az az élmény, hogy tisztán a szemünkké lényegülünk és nincs, ami folytonosan kizökkentene a látványból, nyugodtan (vagy izgalommal) élhetjük áz életet a szereplő helyett: életszerűvé teszi a film cselekményét, önálló világgá, (vö.: SZILÁGYI, 235-236.) „A jó mozi több, mint a rossz színház - mondja Oláh Gábor. - Világot jelent, még pedig egész és hamisítatlan világot, ha okosan, megértően csinálják. Különben is, bennem erősen él a gyermek, akinek mese, mese, kaland, történet, akció kell. A gyermektől már egy lépés: a művész, talán az is van bennem. Mint kevés tettel élő, gondolkozó ember: megkívánom, legalább élvezetnek, az akarat és cselekvés fentartás nélkül rohanó világát. Ez pedig a jó moziban nyilatkozik meg legfrappánsabbúl. Itt keveset beszélnek, vagy épen semmit, hanem cselekszenek, mernek, törnek-rontanak, vágtatnak, szóval élnek, vadul, veszettül, érdekesen, izgatóan. Ha igaza van Faustnak, hogy »kezdetben volt a Tett« - akkor a mozi-drámák csak folytatják az ős világteremtést. Különösen a franciák és amerikaiak értenek hozzá, hogyan lehet beszélni az emberi testnek szavak nélkül is. Pompásan éreztetik néha az élet sodró forgatagát. Engem ragad magával. Itt lehet a tetteké szűrt Embert a legdrámaibb fókusaiban látni 24 NAPLÓ III., 111. 25 MAL 122. 26 NAPLÓ IV., 114. 307