A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

hivatalos és nem hivatásos, nem öntörvényű, nem autentikus életet. Hányszor sóhajtott fel kétségbeesetten: „Óh, ez a sivár tanárság kiszárasztja a lelkemet." (NAPLÓ V. 55.) A mindennapi világgal egy meglehetősen zárt, de végérvényes és valódi válaszokat adó, az egyéntől feltétlen lemondást követelő világ áll nála szemben: „Oláh istene a Szépség, s egész életét papi önmegtagadással áldozza érte". (JUHÁSZ 1929, 207.) A Daán Ilona per során írt magamentségében ezért lehet ártatlansága melletti legfőbb érve, hogy a művészeket külön törvények illetik meg, nem pedig olyanok, melyek alapján a mindennapi emberek cselekedeteit ítélik meg. A művészet világa, a művészi élet metafizikai többlettel rendelkezik a mindennapival szemben, hisz „tovább folytatja a teremtést: világot és világképet ad". (NAPLÓ IV. 115.) Vagyis a mindennapokban és a korban tapasztalható értékbizonytalansággal és identás-krízissel szemben a bizonyosság és a természetes (naiv) önazonosság birodalma. Itt ugyanis a hazug és az igaz, a hamis és a valódi, az értékes és az értéktelen elválnak egymástól, színről színre látunk: „Mi tehát a művészet? A végtelennek tudatra ébredése a végesben, az istenségnek kibontakozása az emberből, a halhatatlanság kiragyogása a halálból." (NAPLÓ III. 218.) A két világ totális szembenállása miatt Oláh regényhősei a világba kilépve elpusztulnak, akár az esztétizmus kapcsán említett kortársainál. Képtelenek arra, hogy a formátlan, durva mindennapokban éljenek. Hogyan is hagyhatnák el a tiszta jelentés, a minden esetlegességtől és véletlentől mentes teljesség világát. Hogyan is hagyhatnák ott azt az egyetlen helyet a világban, ahonnét a dolgok valódi oldalát láthatjuk. Teljes egyértelműséggel fogalmazza meg ezt Gulyás József kapcsán, akinek költészete és élete szerinte azért maradt „csonka és töredék", mert „mint költő nem tudott eljutni a tiszta művészet magasáig, ahonnan a bánat is ragyogást kap, s ahol az örök eszmék zengenek". (NAPLÓ III. 293.) Vagyis Gulyás vele ellentétben nem vonta le az esztétizmus etikai-esztétikai konzekvenciáját, ami nélkül pedig művészi élet és igazi műalkotás elképzelhetetlen. Nem tudott eléggé elszakadni a földtől, bármennyire is szeretett volna. S ami talán a legfontosabb, nem ébredt rá arra, hogy „az életnek titka a forma. Találj szót a bánatodra s meg fogod szeretni". (WILDE d, 179.) Vagyis csak a „formák" világa adhat értelmet a szenvedésnek, az élet élvezetéről és a boldogságról való lemondásnak. E nélkül a hit nélkül elviselhetetlen lenne az a nemcsak az ifjúkori álmokhoz képest sivár élet, ami Oláhnak jutott. De ha bizonyosak vagyunk abban, hogy az élet műalkotássá formálható, ha hisszük, hogy a művészet és az általa formált világ az igazi, a való élet egyetlen lehetséges tere, akkor minden másképp látszik, akkor helyükre kerülnek a dolgok. A művészet teremtette világ Oláhnál nem steril, élettelen és unalmas, hanem épp ellenkezőleg, egyetlen lehetőség a valódi élet intenzív átélésére. Azért szerette oly nagyon a mozit is, mert itt az emberek „keveset beszélnek, vagy éppen semmit, hanem cselekszenek, mernek, törnekrontanak, vágtatnak: szóval élnek, vadul, veszettül, érdekesen, izgatóan". (NAPLÓ III. 93.) Vagyis a művészetben az élet semmitől sem zavart átélésének lehetőségét látta, amikor nem kell mindennapi gondokkal bajlódni, amikor nemcsak mechanikus, újra és újra ismétlődő cselekedetek jutnak az embernek, amíg szép lassan el nem kopik. A műalkotásban vagy műalkotássá formált életben a tettek nem esetlegesek, hanem mindig egyedi, megismételhetetlen jelentéssel és jelentőséggel rendelkeznek. Oláh ezt a jelentésességet szerette volna állandósítani. Azt szerette volna mint Leopold von Andrian regényalakja, Erwin, hogy állandó ünnep legyen az élete, s vágyaiban olyan volt mint A különc hőse, akinek művészet felé vonzódása és különc hajlamai „alapjában véve rajongások egy ideál felé, egy ismeretlen világegyetem felé, egy messze-messze boldogság felé, mely olyan, mint az, amit a Szentírás ígért nekünk". (ANDRIAN 1990, 40. és HUYSMANS 1921, 73.) A művészet az egyetlen lehetőség arra, hogy egyszeri életünk megmaradjon a végtelen időben: ,,[a] halál legyőzése lehetetlen; de azt meg lehet mutatni, hogy a halál nem porszemet gá293