A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

az emberi élet rendje, nem a valóság, s nem az igazság. A teremtett világ inkább csak saját világunk, saját valóságunk határait jelöli ki. A személyiség valóságának azonosítása a valósággal csak illúzió. Oláh naplója tehát jellegzetesen örökíti meg azt az utat, amelynek végén a két világháború közötti irodalmi gondolkodás az individualitás új felfogásához jutott el (főleg József Attila és Szabó Lőrinc költészetében). A századelőn - ahogy láthattuk is - az individualitás a nietzschei emberfeletti emberként, a világgal szemben értelmeződött, most Oláh is elérkezett ahhoz a küszöbhöz, amelyen túl ez s vele együtt az identitás már csak úgy értelmezhető, mint ami mások világának megtapasztalásán keresztül ismerhet önmagára ill. teremthető meg. Ekkor már elmondhatta volna Wilde-dal: „Hogy az ember eljusson ahhoz, amit igazán hisz, idegen ajkakon keresztül kell szólnia." (WILDE d, 169.) Mindez arra figyelmeztethet bennünket, hogy ne csak az önmitizáló szándékot lássuk a naplóban, hanem azt a majd egy életen át tartó küzdelmet is, hogy rendezze az én és a világ, a szubjektív és a kollektív valóság viszonyát. MŰVÉSZI ÉLET ÉS ESZTÉTIZMUS Szerte Európában sokan hitték a századfordulón, hogy az identitás-krízist a művészet segítségével lehet megoldani. A művészet krízis-oldó szerepét sokféleképp, nemegyszer egymásnak ellentmondóan képzelték el a kortársak. A válaszok közti eltérés leginkább abból adódik, hogy a modern, indusztriális társadalom riasztó és szorongató jelenségeire, a világ varázstalanítására reagálnak-e, vagy épp a modernizáció előfutáraként, előhírnökeként értelmezik-e a művészetet. Az eltérés leginkább úgy fogalmazható meg, hogy a művészet már önmagában tett vagy csak a tett eszköze. Tőlünk nyugatra inkább az előbbi felfogás a jellegadó: Wilde például egyedül a művészetben látott esélyt arra, hogy megőrizhesse identitását és megvédje magát, Huysmans különce számára a művészi képzelet helyettesíthette a cselekvést, a bécsi szecesszió képviselőinél pedig a művészet valláspótlék, a ,,[b]oldogságvágy [egyedül] a költészetben talál enyhületre". (SCHORSKE 1998, 232.) Mit sem változtat ezen, hogy számos művész tartotta fontosnak azt is, hogy a művészet újra társadalmi tényezővé váljon: Hofmannsthal szerint a művész ill. művészet izolációját meg kell szüntetni, George is a szociális rend és a művészi teremtés jövőbeni kibékítéséről beszélt. Nálunk a fentiekhez hasonló szecesszióra, művészi kivonulásra vajmi kevés lehetőség adódott. Többek között Hanák Péter mutatott rá arra, hogy a magyar művészek számára egyszerűen lehetetlen volt kikerülni a társadalmi-politikai kérdéseket. S a magyar irodalom magányos művészei izolálódása és marginalizálódása sem az esztétizmussal kapcsolódott össze. Sokan hittek abban - ha nem is vallották Adyval együtt: „az én szecesszióm a haladás harca a maradisággal szemben" (ADY 1899a, 36.) -, hogy a modernség olyan élethelyzet, amelyben a világ megújítása a művészet feladata. Némelyek szinte eufórikusán hirdették a művészet világújító szerepét: a művészet „az az égre meredő útmutató, lobogó fáklya és világítótorony, melynek fénye világítja be az emberiség útját a boldogság és a megismerés felé", a költő átlát a felszínen és napvilágra hozza az igazságot. (KRIESCH 1971, 462-463.) Az esztétizáló törekvések a Nyugatban is összekapcsolódtak a közügyek iránti író felelősséggel. (KENYERES 2001, 17-18, 33-34.) Oláh is mélyen hitt a művészet válságoldó szerepében. Felfogása itt is kettős. Egyrészt a művészet a modernizáció, a haladás motorjaként és a társadalmi-történeti változások szeizmográfjakéntjelenik meg. Kosztolányi bírálatára adott válaszában művészi képzelete látnoki erejére hivatkozott, arra, mennyi mindent megsejtett ő a későbbi tudományos felfedezésekből és történelmi eseményekből. Másrészt ugyanilyen meggyőződéssel hitt a művészet valláspótló szerepében is: a művészet az ideálok, az ember jobb részének az őrzője: „a művészet azért több mint a gyakorlati 291