A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Természettudomány - Juhász Lajos–Sallai Zoltán: A Dél-Nyírség halfaunája

A Nyírség vizeiben a leggyakoribb faj, egy mintavételi hely kivételével mindenhol megtaláltuk. Összesen több mint két és félezer egyedét fogtuk meg, igen gyakori. A következő mintavételi helyekről sikerült kimutatnunk: 1., 2., 3a., 3b., 4., 5., 6.,7.,8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17. 18, 19,20. A faj alig 100 gr-os egyedei már ivarérettnek bizonyultak a növényzettel benőtt Halápitározóban (10) vagy több csatornában is (pl. 8, 11, 13, 18). Egyedeinek szívósságát és túlélési képességét jelen vizsgálatok során is tapasztaltuk. Nagycserén, egy teljesen kiszáradt csatornában a meder legmélyebb részein csoportban több ezer apró példány szorult össze 1999. augusztus végén (13. kép). Az aljzaton már nem volt nyílt víz, de az iszap még tartotta a nedvességet. A teljesen víztelen környezetben számos, életjelt mutató példányt találtunk, amelyek vízbe téve ismét aktívvá váltak. A nyári hőségben egy hét múlva ismét vizsgáltuk az összegyűlt haltetemeket. Még ekkor is felfedeztünk életjelt mutató példányokat, amelyek vízben ugyancsak életképessé váltak! A kárászok mellett fekete törpeharcsák, naphalak, csukatetemek már régen bomlásnak indultak, míg az ezüstkárászok között több csak a tipikus vízvesztés okozta kiszáradás állapotában volt. Az ezüstkárász bizonyult a területen a legéletképesebb fajnak a kiszáradási folyamatok alatt és ennek megszűnése utáni Mint társulásalapító pionír fajt, szinte minden olyan víztérben megtaláltuk, amely valamilyen összeköttetésben állt csatornákkal. Még természetes szemisztatikus nyírvízlaposokban, erdei kiöntésekben is (pl.: nagycserei ligeterdő) százas állományait mintáztuk, szinte kivétel nélkül 2 nyaras példányokat (1999-ben). A faj növekedési erélye kicsi, mert a Halápi-tározóban vizsgált példányok átlagtömege 1999-2000 között alig változott. Jelenleg ez a faj tekinthető a dél-nyírségi vízterek eudomináns gyakoriságú halfajának, amely kompetítora a legtöbb pontyféle fajnak. 16. Ponty - Cyprinus carpio (LINNAEUS, 1758) Gyakoriságára vonatkozó megjegyzést azért nem teszünk, mert horgászati céllal rendszeresen telepítik a dél-nyírségi tavakba (pl.: 20,21,22). Ezeken kívül az alábbi mintavételi helyekről sikerült is kimutatnunk: 9., 13. 17. Pettyes busa - Aristichthys nobilis (RICHARDSON, 1845) A vizsgálat időszakában nem sikerült kimutatnunk, de az 1980-as években nagy tömegben telepítették az erdőspusztai tavakba. Itt rekordlistás példányai is éltek. (20,21,22) Család: CSÍKFÉLÉK - COBITIDAE 18. Réti csík - Misgurnus fossilis (LINNAEUS, 1758) A vágó csíknál ritkább faj, de a mintavételi helyeken előkerült egyedszámok alapján stabil, szaporodóképes állományok jelenlétére lehet következtetni. A következő mintavételi helyekről sikerült kimutatnunk: L, 2., 6., 9., 10, 11., 12., 13., 14., 17.,18,19. Védett faj, eszmei értéke 2000 Ft! 19. Vágó csík- Cobitis taenia (LINNAEUS, 1758) Gyakori fajnak mutatkozott, stabil állománya található az Érben, a Kati-érben és a Nagyérben, mindhárom mintavételi helyen az előkerült egyedszám 50 felett volt. A következő mintavételi helyekről sikerült kimutatnunk: 1., 4., 7., 9., 11., 12., 13., 17. Védett faj, eszmei értéke 2000 Ft! REND: HARCSAALAKÚAK- SILURIFORMES Család: TÖRPEHARCSAFÉLÉK - ICTALURIDAE 20. Törpeharcsa - Ictalurus nebulosus (LESUEUR, 1819) Az 1900-as évek elején került az országba. A fekete törpeharcsa megjelenésével kissé visszaszorult, igen ritkának találtuk. A következő mintavételi helyről sikerült kimutatnunk: 1., 10. 27