A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Természettudomány - Juhász Lajos–Sallai Zoltán: A Dél-Nyírség halfaunája

hasznosítás horgászat formájában történt, ez a tény a vízállás szabályozásánál elsődlegesen döntő tényezőnek bizonyult. A tavak életében az első, jól elhatárolható szakasz a kialakításuktól mintegy tíz éven át tartott (1975-1985). Ebben az időszakban a Fancsikai tavak mesterségesen magasan tartott, (a vízszint éves, az előzőekben ismertetett vízjárása mellett) visszaduzzasztott víztükre "idegenül" csillogó élőhelynek számított a Dél-Nyírség régióban. Hasonló, magas vízállású vízterület spontán módon nem alakult ki a területen. A vízszint érezhető, éves színtű változása az 1980-as évek közepe után következett be. Ebben a régióban az országos átlagnál is kevesebb csapadék hullott, s a tényleges vízveszteség évről évre nőtt. Ez az időszak a tavak életében a második szakasznak tekinthető (1986-1992). Ezekben az években az átlagos, 150-180 cm-es vízborítás lényegesen lecsökkent, a nyár végére vízmagasság általában nem érte el a kilépő víz műtárgyainak a magasságát (60-70 cm-es mélység). A víz tartós csökkenésével az addig összefüggő egységes vízfelületet több, kisebb, szárazra került apró sziget, magasabb mederhát tagolta fel. A vízszint visszaszorulásával párhuzamosan beindult a mocsarasodás folyamata, amely az élővilág, különösen a madárvilág, addig soha nem látott gazdagodását eredményezte a halfauna szegényedése vagy teljes eltűnése mellett (JUHÁSZ, 1996). A tavak életének harmadik, egyben legszembetűnőbb szakasza 1993-1995 között számítható. Ekkor a tómedrek a nyarak végére mintegy 98%-ban kiszáradtak. A Fancsika l-es, - kivéve a tó középső, kb. 15 hektáros foltját, ahol mocsári körülmények maradtak - teljesen, (medrében eredményes legeltetés folyt az időközben elhatalmasodott gaztengerben), a Il-es tó nyugati szegélyterülete, valamint az átfolyó csatorna (egyben halágy) medre kivételével (5. kép) ugyancsak a kiszáradás sorsára jutott. Hiába a gazdaságilag értékes halállomány, a tavakat tápláló csatornák három éven keresztül üres medrében csak a kagylóhéjak emlékeztettek az egykoron átfolyó vízre. (A tórendszer tervezésekor évtizedes aszályra nem számítottak.) 1996-tól ismét - eltérő mértékű - vízborítás jellemzi a tavakat. Azonban a szárazodás közben áfás szárú növényfajok betelepülését is elérő szukcesszió és a mozaikos vízfoltok már nem az egykori nyílt víztükrű, összefüggő tófelületet, hanem egy természetközeli jellegű, növényzettel erősen tagolt igazi mocsár és lápvilágot varázsolt a tájba, az előző évtizedekben szokatlan természeti értékeket jelentő madártársulások gazdagsága mellett. A jelentős eutrofizáció a hínárnövényzet rendkívüli feldúsulását eredményezte, ami a halászati hasznosítást (horgászat) jelentősen nehezíti. Ez jelenleg az erdőspusztai tórendszer negyedik, egyben jelenleg is egzisztáló szakasza. Az erdőspusztai tórendszer és környezetének növényzete, szukcessziós változása Az erdőspusztai tavakat vegyesállományú, többnyire erősen hasznosított erdőfoltok, nyíltabb fátlan rétek és legelők, vizenyős laposok határolják. Az l-es (Báltisztai) tó környezetében maradvány tölgyesfoltok (Convallario-Quercetum), mozaikos nyíresfoltok (Salici-Betuletum pubescentis), valamint telepített akácosok (Bromo sterili-Robinietum) váltakoznak. A tó északi oldalát ültetett fekete és erdeifenyves erdő zárja le. A vízterület keleti nyúlványa mentén természetközeli kékperjés láprét (Succiso-Molinietum coeruleae) terül el. Néhány fontosabb faj: Cirsium rivulare, Carex elata, C. appropinquata, Mentha aquatica, Geranium palustre, Orchis laxiflora ssp. elegáns, Dactylorchiza incarnata, Succisa pratensis. Májusban sárga virágszőnyeget varázsol ide a Ranunculus acris tömege, valamint ugyancsak nagy tömegben jellemző a Lychnis flos-cuculi és a Viscaria vulgaris is. 21