A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Természettudomány - Juhász Lajos–Sallai Zoltán: A Dél-Nyírség halfaunája

A folyamatos vízborítás döntően meghatározta a régióban kevéssé ismert és kutatott halállo­mány összetételét, faji- és mennyiségi viszonyait. A rekreációs, jóléti célokkal is magyarázható vízügyi program által kialakított nagyobb kiterjedésű állóvizeket intenzíven halasították horgá­szati hasznosítás céljából. A természetes vízfolyások halfaunája így tovább bővült a betelepített fajok állományával. A halfaunát azonban negatívan befolyásolták az 1994-96 közötti időszak ki­száradásifolyamatai, egyes vízterekben a halak csaknem teljes eltűnése mellett. Kutatásaink ezért a nyírségi, ezen belül elsősorban a dél-nyírségi (kiemelten az erdőspusztai) természetközeli vízte­rek, ezeket összekötő vízfolyások és néhány mesterséges vízterület halfaunájának megismerésére, természetvédelmi jelentőségének összegzésére irányultak. IRODALMI ÁTTEKINTÉS Magyarország halfaunájának kutatása az utóbbi évtizedben főként a nagyobb természetes vi­zekre, a Balatonra (pl.: BÍRÓ, 1994; BÍRÓ, PAULOVITS, 1994; SZIPOLA, VÉGH , 1992) a Ti­szára (pl.: GYÖRE, SALLAI, CSIKAI, 1994; 1995; HARKA, 1985, 1987), néhány további na­gyobb folyóra vagy vízben gazdagabb tájegységre (pl.: Fertő - GUTI, 1990; a Körösök - GYÖ­RE, 1993; Észak-Magyarország - HOITSY, 1994, 1995), koncentrálódott. A kisebb vizek, vagy halban kevéssé bővelkedő területek halfaunáját részletesen bemutató közlemények is ismertté váltak az utóbbi néhány évtizedben. Ezek közül a középhegységek patakjainak, folyóinak halfau­nája ismertebb. A teljesség igénye nélküli kiemelésben így a Börzsöny, (KERESZTESSY, 1993), a Dunazug-hegység (KERESZTESSY, 1992), a Bakony (BARTA, 1996), a Mátra (ENDES, 1987), a Bódva-völgy (HOITSY, 1994; JUHÁSZ, 1993, 1996, 2000) halfaunája vált ismertté. HARKA az ország több vizének halállományát ismerteti (pl.: Dráva, 1992, Kapós, 1992, Mura, 1992, Rába, 1992, Túr, 1994, Szamos, 1995, Kraszna, 1995). Az alföldi folyók kutatásának köz­elmúltban szerzett tapasztalatait összegzi SALLAI (1995) a Hortobágy-Berettyó valamint GYÖRE és SALLAI a Körös vízrendszer (1998) halfaunisztikai vizsgálata alapján. A 2000. évi tiszai ciánszennyezés halfaunára gyakorolt hatásainak első eredményei szintén ismertté váltak (pl.: SALLAI, 2000; HARKA, JUHÁSZ, 2001). A fentiekkel szemben azonban a Nyírség halfaunájára vonatkozó szakirodalmi adatok meg­lehetősen szegényesek. A halfauna kutatói e térségre alig figyeltek, tekintve a felszíni vízterek kis kiterjedését, valamint a természetes, nagyobb folyóvizek hiányát. Az 1970-es években létrehozott tórendszer halfaunája döntően szándékos betelepítés eredménye, a haltársulások a tavakat össze­kötő csatornákon migráló fajok egyedeivel egészültek ki. E folyamatokat nem kutatták, így a Nyírség, főképpen a dél-nyírségi Erdőspuszták recens halfaunájáról igen kevés közlemény ismert. Főként fél évszázadnál is idősebb szakirodalmi adatokat sikerült csak összegyűjtenünk a térség halfaunájáról. KOVÁCS (1882) 24 halfajt sorol fel a Debrecen környéki vizekből, elsőként közli a lápi póc jelenlétét a térségből. VARGA (1882) Hajdú-Bihar megyére vonatkozó fajlistája mindössze 7 halfajt tartalmaz. HANKÓ (1925) a SZILÁDY (1925) dolgozatának a halakról szóló fejezetében, a Nagy-Alföldről 59 faj előfordulásáról számol be. Fajlistája a Duna és a Tisza hazai szakaszának, valamint az ezekbe torkolló folyóvizek halait foglalja össze. NAGY (1924) Nyíregyháza termé­szeti viszonyainak ismertetésénél 9 faj jelenlétéről számol be, valamint megjegyzi, hogy a térség vizei halfaunisztikai szempontból szinte teljesen feltáratlanok. NAGY (1931) a Debrecen környé­ki vízterekből összesen 14 halfajt említ név szerint. 18

Next

/
Thumbnails
Contents