A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

ezt ismerték el. Kizsákmányolás, népnyúzás stb. tőlük távoli minősítések, hisz a munkással munkaszerződést kötöttek, megegyeztek. S a megállapodást a munkás is megszeghette, pl. a sürgős munka megkezdése előtt csapta fel munkabérét. Ilyen is volt, az ennivalóval fösvénykedö gazdák is voltak, de ez nem vált dicsőségükre, sőt az élelemmel való spórolást a leghatározottabban elítélték, megvetették. A megkeresett, s megtartott vagyon adta biztonság-tekintély a döntő. Rátarti, mindvégig egyéni gazda szívesen és gyakran idézte fel a mondást „Akinek van hadd mennyik, akinek nincs szerezzikV - mégsem ezt az önös emberi kapcsolatot vélem uralkodónak társadalmi viszonylataikban. Sokkal inkább egy olyan viszonyrendszert, amit patrónus-kliens kategóriával jellemezhetünk (HOFER 1991, 148-158.). Minden gazdálkodó gazdacsaládnak - a művelt földterület nagyságától s a munkaképes felnőtt férfi családtag számától függően - volt a napszámosok, pár holdasok, cselédek, tanyán lakó majorosok körével egy több-kevesebb családot-személyt magában foglaló, egyetlen év időszakos gazdasági munkájára épülő (betegség, hirtelen halál pl.), vagy hosszabb időtartam alatt fenntartott kapcsolatrendszere. Minden családnak volt ún. jóembere. Utcabeliekből, tanyán lakókból, ott gazdálkodókból szövődtek ezek a viszonyok. A városi parasztporták elhelyezkedése is magával hozta ezt, nem voltak elkülönülő utcák, tizedrészek, ahol jobbára módos parasztok laktak volna. Tendenciózusan csak a központi fekvésű Bocskai utca, s a Vasút utca első fele volt a kistisztviselők, orvosok stb. lakóhelye. E kapcsolatnak csak a paramétereit lehet megadni, családonként változott. Béres Lajos visszaemlékezéséből idézek egy példát: „Itt nem vót uradalmi nagybirtok, így mindenki megtanálta magának azt a gazdaembert, ahun meg tudta keresni a családjának a kenyérit. Vót hogy elállt éves cselédnek, leginyemberek ... vót aki családostul állt el majorosnak, vagy időszaki munkát vállalt, ríszes tengerit, ríszes aratást de általába majdnem mindig egy gazdáho' kötődtek ezek az emberek. Evenkint mentek hozzájok. Például az én apámnak vót egy maj 'rossa aki huszonhét évig lakott apámnál. És hét gyereket nevelt fel az apámtúl keresett kenyíren. A családja is ott vót, ott nőttek fel a gyerekik. ...A vígin a legöregebb lyánya vette magáho'" A cseléddel való együtt étkezés, egy koszton levés fontosságáról már szóltam. Arra alapozták ezt az íratlan szabályt, hogy „ha az a cseléd tud vélem dógozni ott kint, tudjík vélem enni is egy asztalnáF* A gazdaságban megtermelt élelmiszert fogyasztották, a családi szokás kialakította ismétlődő heti étrend szerint főztek. M. Tóth Bálintné leánykori emlékeiből idézek, kinek édesapja igen hagyományos módon, közel 100 kh-on gazdálkodott az 1930-as évek végén. „Szombaton dílbe mindig lambuc (slambuc) vót. Az mindig a' vót. Előtte valami kis leves, keminymagos leves ... Jó nagy bögrékkel kelletett főzni, mert vótunk 6-an 7-en nagy emberek ... Vasárnap mindig marhahúsleves vót, hentestűl. De vót őszfele vágóbirkánk ... mind megölögettük. Hétfün mindig pirított tísztaleves vót, utána osztón ami jött. Vagy rántotta, vagy tepertő, ... sok disznót is öltek ahun cseléd vót és akkor lefüstöltík, ...a tepertőt zsírba eltettík. ... Aztán emlíkszem rá, minden szerdán disznóhús vót főzve ... Kedden meg vót túrós galuska. Vót tehén, vót túró, minden ... Meg tej, este-reggel mindig aprított té\ utánna szalonna vagy valami: míz, vagy túró nyáron, mikor vót ...A gazdák közt különbsíg vót, nagy különbsíg. Tudok én olyat, az én uram mindig mondta, neki rokona vót, hogy mondom: ne mondd nekem tovább, mert sajnáltam azt az állami gondozott lelenc gyereket, hogy annyit kellett ott neki szenvedni, meg tűrni. Hogy mir kellett úgy bánni a cseléddel?

I Mink egy hat literes tálat megaprítottunk jó házi kenyírrel, rászűrtük a rocskábúl a tejet, oszt a cselédekkel 5-6-an úgy ettük kanállal. Ki hogy 8 Ismételten hangsúlyozom, hogy erkölcsi norma-szerü az együtt dolgozásnak-étkezésnek ilyetén való megfogalmazása, melyet nem egyaránt tartott be mindenki. VERES P. önéletrajzában pl. még ha sarkít is: a parasztnak a hasa a minden (76. 1.), kétségtelen: a paraszti közösségben az étkezés, a feltálalt ételek minősége, mennyisége, az étkezés rendje az emberi viszonyok fokmérője is. (VERES 1998.) 171