A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

tudta vágni befele. Oszt a' vöt a legjobb, akinek mán utójjára maradt az a kis morzsalikja, oszt áztat meg tudta enni! De sok helyen ügyi oszt külön ett a gazda mindig, na apám is külön ett a tanyán, de itthon a háznál mikor vasárnap összejöttünk, mindig együtt ettünk egy asztalnál. Ugyan ha külön ett is, de nem ette ű azt, hogy űneki külön kosztja legyen." (Vasárnaponként úgy a család, mint a cselédség a közös reggeli után hazajött a tanyáról, de az ebéd ismét közös volt a gazda városbeli házánál.) T. Szabó Albertné élettörténetéből azt a részt idézem fel a cselédek-gazdák közötti viszony érzékeltetésére, mikor az addig erős fizikai munkát nem végző fiatalasszony rákényszerült a kapálásra is. „1945-be, mikor ez a bácsi aki így vállalta mindig így nálunk, hogy tengerit örést, vagy aratást a családjával, és ekkor tudom két és fél holdat ketten az anyámmal kezdtünk hozzá kapálni, tengeri volt benne. És ez a bácsi, hát kapáltunk, kapáltunk, meg a fával vagy a vejivel vöt, és csak néztük, hogy irgalmas Isten, hát mink is csináljuk és nem haladunk. És ez a bácsi olyan aranyos vöt, majd mikor végeztek odajött hozzánk, és azt mondja: Tessék idehallgatni Rózsika, nem haragszik ha megmutatok valamit? Hát mondom, tessék János bácsi! Hát azt mondja, hát megmondom úgy őszintén, nem lehet tudni mi lesz még a sorsuk Rózsikáéknak -jóval vigasztalt ügyi? - azt mondja, lehet hogy lesz még olyan is, hogy elviszik, vagy mit lehet tudni? A bácsi így. És én megmutatom Rózsikáéknak, legalább hogyha olyan sorsa lesz, hogy tanulja meg, hogy kell könnyen és vígan kapálni. És akkor megmutatta a kis öreg bácsi, hogy soha nem szabad előre tartani a kapát Rózsika, ... a kapa legyen hátul és akkor mutatta, körül kapálom jobbrul is, balrul is, s vígan magam után húzom a kapát ... Én, szegény apám a'szonta, sose felejtem el, mikor mondták, hogy odaadlak parasztnak! - az apám mondta, hogy nem lehet parasztnak odaadni, mert a mezőgazdaság is kiveti magábul azt, aki nem tudja, ki nem mestere. És én a kis öregnek még a haló porát is áldom most is, hogyha az nekem ezt meg nem mutatja! Mennyi fáradtságtul szabadított az meg engem?" A cseléd-gazda kapcsolatot azért próbáltam részletesebben érzékeltetni, mert számomra meggyőzővé vált, hogy a gazdák tsz-be lépésük után az együtt dolgozás, együtt étkezés mindennapjai formálta emberek közti viszonyra támaszkodhattak. Azaz a tsz alakítások első időszakában 19511952-ben, amikor a tagosított földeken szegényparasztok alakította közös gazdaságokba léptek be, s nem „választhattak", mint az 1960-as években termelőszövetkezetet, az alkalmazkodás, az új állapot elfogadásának egyik „segítője" volt a patrónus-kliens viszony látens továbbélése, melyet most nem a korábbi munkaadó-munkavállaló viszony hordott, hanem a munkaadók korábbi szakértelme, jó gazda voltuk, maguk a nevük tartottak fenn. A gazdák legtöbbjétől nem volt idegen a cseléddel, segítséggel végzett közös munkavégzés, sőt ebbe is nőttek bele, s magukat az egyes egyéneket is el tudták helyezni mentális térképükön. A korábbi gazdasági pozíció, társadalmi rang, már csak az egyén személye képviselte - ami magábafogta gazdasági szakértelmét, munkaerkölcsét is - másban nem megjelenítődő továbbélése magyarázza, hogy mind a tsz-tagnak, mind a vezetőnek önértékelésében szerepet játszott, megbecsülést jelentett, hogy kulák-tsz-ben dolgozott. Ez az 1960-as években belépők mentalitására jellemző, s a későbbiekben a termelőszövetkezetek egyesítése előtti tsz-tag öntudatuk alapja. Ismételten hangsúlyozom, amikor a gazdák arról beszéltek, hogy közösséggé vált a tagság, ez a korábbi kontextus áll a háttérben. Hadd idézzem ismét T. Szabó Albertnét. Apósa kulák lett, a tanyát, ahol férjével gazdálkodtak, tagosították. Férje parasztnak akart maradni, s úgy döntött, belép a termelőszövetkezetbe. Az egyikbe nem vették be, kulák származására hivatkozva, de úgy véli - később hallotta, az akkori elnök félt, hogy férjét megválasztják helyette. Az elutasítás után egy szegény tsz elnöke, egy régi csikós ment el T. Szabó Alberttel a városi párttitkárhoz, s mosta le róla a bélyeget, miszerint .fekete hollónak sose lesz fehér a fia". Utcabeli volt ez az ember, ismerte a férjét gyermekkorától. ,^iztán amikor hazajött a tanyára, akkor sose felejtem el, megjött, 172