A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban

ban, mind ritkábban és kisebb területen használva a kultúrnövények egykori fajtáit. E korszakváltás átfogta a mezőgazdaság egészét. Korszakváltás következett be a növénynemesítésben is. A régi kultúrfajták génrezervátumba kerültek. A hagyományos nemesítési módszereket újak váltották föl, ami köszönhető a genetika, az alkalmazott örökléstan látványos tudományos eredményeinek, amelyek a 20. század közepére már a gyakorlati nemesítést is segítették. „A hazai nemesítő munka újraszervezése tulajdonképpen csak 1947-től számítható... A nemesítő üzemek 1946-ig közvetlenül a Növénytermelési Hivatalhoz tartoztak. A főhatósági jogokat felettük a Földművelési Minisztérium akkori Termeléspolitikai Főosztálya gyakorolta. Állami tulajdonba 1946-tól kerültek, amikor az alakuló kísérleti gazdaságok keretében dolgoztak," (KAPÁS 1969. 91.) majd 1955-ben kísérleti tájintézetekké alakultak. (KAPÁS 1997. 107.) Debrecenben is, mint a hazai agrár-felsőoktatás egyik központjában szintén folyt a mezőgazdasági kutatás keretében, növénynemesítés. 1949-1953 között - ekkor ideiglenesen szünetelt a felsőoktatás - működött az Észak-Tiszántúli Mezőgazdasági Kutatóközösség Munkaközössége, amelynek neve megváltozott, „...amikor a Mezőgazdasági Kutató Központ életre keltett Pallagon egy Növénytermelési és Talajtani Kutatóintézet Debreceni Osztálya címen fenntartott intézményt. Ez utóbbi a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet nevet vette fel."

7 Tevékenysége 1953-ban megszűnt, a kertészeti részleget a Kertészeti Kutatóintézethez csatolták és 1960-ig e szervezeti formában működött. 1960-tól a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Kertészeti Tanszékének - ekkor jött létre a tanszék bemutató telepe is

8 - felügyelete alá került a 87. kat. holdas Pallagi Kísérleti Telep, (DATF 1968. 63-64.) ahol zöldségnemesítés folyik, fajtafenntartással együtt. A kísérleti telep az egykori Mezőgazdasági Akadémiának volt a kertészete, amelynek vezetői egyúttal az akadémia tanárai is voltak: Velich István (1905-1923.), Győrök Leó Tivadar (1923-1937.), Szabó Miklós (1937-1940.), Rippka Lajos (1943-1944.). Itt gyökerezik a Canna indica nemesítésének hagyománya, s nem utolsósorban a „debreceni növénnyé" vált köszméte fajtáinak előállítása is. Az 1960-as évektől a kismacsi kísérleti telepen folyt a szántóföldre került borsó (Ua., 85.) fajtafenntartó nemesítése. Debrecen és a Hajdúság gazdálkodásában szerepet játszó kultúrnövények közül egyrészt azokat vettük számításba, melyeknek kinemesítése, meghonosítása Debrecen és környékéhez kötődik - egykoron vagy még jelenleg is - másrészt a paraszti gazdálkodás keretében, tájfajták kialakításával, sajátos művelési móddal, egy hagyományos - ma is élő - tájtermesztés szereplőivé váltak. Az egyes növénycsoportoknál a fajták azonosítása sokszor nehézségekbe ütközik, hiszen némelyikük már csak a korabeli leírásokban szerepel, sőt az elmúlt egy évszázad alatt a szaktudomány fejlődésének eredményeként módosult az elnevezés is. Egyúttal ugyanazon növényféle, fajta tájegységenként más-más néven él(t) a köztudatban. A fentiek alapján két növénycsoport vehető számításba, a zöldség- és a gyümölcsfélék. A zöldségfélék termesztése felöleli a debrecen-derecskei körzetet. (ERDEI 1967. 118-19.) „A debreceni járásban van néhány község, ahol régóta jelentékeny arányú káposzta- és dinnyetermelés folyik (Hajdúhadház, Hajdúsámson, Téglás), ezenkívül több olyan falu és maga Debrecen, ahol elég nagy arányú vegyeszöldség-termdés alakult ki (Álmosd, Bagamér, Józsa, Mikepércs, Újléta). Ez utóbbiakban a káposzta, a torma, a zeller, a hagyma, a paradicsom, a gyökérzöldségek és a zöldpaprika a főbb termék. A derecskéi járásban viszont a zeller és a torma a hagyományos zöldségfélék, s ezekből régóta nagy arányú termelés folyik, főleg Nagyléta, Monos7 KOMORÓCZY GY. szerk. (1968): 106, GÉCZY ISTVÁN szíves közlése. 8 Ua.: 143, HARMAT LÁSZLÓ szíves közlése. 122