A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

mezte, hogy senki sem fordulhatott szabadon múlthoz, hanem intézményesített és kanonizálódott szabályok, magatartás- és értelmezésmódok szerint, s épp ezért felfogásukban a klasszikus hagyomány nemcsak megszólító erejü, de kötelező érvényű is volt, addig Péczely felfogásában a hagyományt hagyománnyá tevő hermeneutikai művelet a szubjektumon fordul meg. Ki is fejtette ezt, amikor az elvtelenség és következetlenség vádja érte. Azt hányták a szemére, hogy 16 évvel ezelőtt épp ő akadályozta meg síremlék állítását Csokonai sírjára. Péczely ebben nem következetlenséget, hanem épp következetességet, a kor fő kérdésihez kapcsolódó frissességet, korszerűséget látott: „Egyébiránt ha én 1819-ben az emléket akármi okon gátló professori karral teljesen egy értelemben lettem s most 16 év után értelmem változott volna is, ebben semmi szégyelni valót, hamarébb örömre való okot látnék, ebből is azt gyanítva, azzal hízelkedve magamnak, hogy a haladó korszellemmel előmenve, én talán nem maradtam 1819-nél, s 1836-ban élek." (PÉCZELY 1960a, 377.) A kétfajta gondolkodásmód különbsége korszakhatárt jelez. Péczely annak a kornak a gyermeke, amikor megszületett már a történelem fogalma, s amikor már hatóképes volt az a felismerés, hogy mindenféle történelmi tapasztalatot csak az őt megelőző fogalmak és kérdések tesznek lehetővé. Vagyis ekkortól kezdve indult meg a történelem folytonos újraírása, amit a tapasztalat és elvárás állandó feszültsége mozgat. (KOSELLECK 1882, 353., 354-374.) Érdemes felfigyelni arra is, hogy a professzorok és Péczely más-más legitimációs bázist tudnak maguk mögött. A tanárok, ahogy már volt is róla szó, lényegében az intézményesített tekintélyre hivatkoztak, arra, hogy náluk van a tudás és ők ismerik a célt is, amire a diákokat fel kell készíteni. A tekintélyelvet az 1807-es Budai Ézsaiás által készített „álmosdi Ratio" hosszú időre megerősítette. Azzal ugyanis, hogy visszavetette a világi művelődés érvényesülését, s az oktatás elsődleges célját továbbra is a tradicionális értelemben vett vallási életre való felkészítésben jelölte meg, lényegében az egyház és a vallás szekularizáció előtti tekintélyének visszaállítására tett kísérletet. Ennek alapján rangsorolta az ismereteket és engedélyezte a különböző művelődési formákat is. (vö. NAGY S. 1933, 177., BAJKÓ 1981, 467.) A kollégiumi nevelésben ez leginkább azt jelentette, hogy a diákok kevés olyan művelődési-szórakozási lehetőséget kaptak, amelyeket ne elsősorban az iskolai keretek és a Kollégium belső érdekei szabtak volna meg. Mindez még a diáktársaságokat is hátrányosan érintette, hisz bár kívül álltak a Kollégium hagyományos rendjén, mégis a diákok többsége közönyösen viseltetett irántuk, vélhetően azért, mert iskolásnak érezték. A társaság hanyatlása jellemző módon akkor indult meg, amikor hivatalos keretek közé szorították. Erre az összefüggésre ráébredtek a társaság vezetői is. Hamar felismerték, hogy a szórakozás és a kötetlenebb művelődési lehetőségek hiánya kihat a diákok többi művelődési formákhoz való viszonyára, s így befolyásolja az Olvasó Társaság megítélést is. Vagyis a társaságot is övező érdektelenség nagy mértékben abból következik, hogy a Kollégiumban nem törődnek a diákok szórakozási igényeivel. Korábban részben e szerepet töltötte be a kéziratos diákköltészet, melyben olyan beszédmódot engedhettek meg maguknak a diákok, amelyek a hivatalos regiszterekben tiltott volt. A játékosság és a tekintélyrombolás jelentős helyet kapott e versekben. Sokáig ezeknek semmiféle nyilvános fórumuk nem lehetett a szóbeli terjesztése túl, s a 19. században megjelenő kollégiumi nyilvánosság formáiba is csak részben férhettek bele. A Lantban is inkább csak a kollégiumi rend feltétlen tekintélyét megkérdőjelező gondolatok kaptak teret. A játékosság azonban éppúgy hiányzott belőlük, mint ahogy az irodalmi diáktársaságokból is. Közben pedig az elvilágiasodás a szórakozás önállósodását is elősegítette, amit az irodalom új műfaja, a regény megjelenése, az igényt pedig népszerűsége jelezte. Ez elől a Kollégium sem térhetett ki, annál kevésbé, mert az iskola falain kívül a szórakozásnak számos formáját megtalálhatták a diákok. A kapuk szigorú zárása nem lehetett megoldás, mint ahogy a regények olvasásának tilalma sem. A negyvenes évek közepén ezen a helyzeten szeretett volna változtatni a Olvasó Társaság. Úgy lát411