A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

A költői hivatás felértékelődése azonban nemcsak azt jelentette, hogy maga az irodalom önálló területté vált és megfelelő hozzáértést követelt, hanem azt is, hogy minden más társadalmi alrendszer előtti és fölötti területnek látszott. Az irodalom stratégiai jelentőségű volt. Sokan gondolták még úgy a századfordulón is, hogyha egy nemzet irodalmilag műveltté válik, megnyílik az út más tudományok irányába is, de e klasszicista alapozottságú felfogás mellett egyre többen hittek abban is, hogy nem általában az irodalom, hanem a nemzeti irodalom a fejlődés alapfeltétele, s nemcsak a tudományos, de a nemzeti haladás is ettől függ. Nem hiszem, hogy e váltás ismertetésére itt különösebben ki kellene térni, legfeljebb egy mozzanatára, mert segítségével a kollégiumi irodalomértés lényegi sajátosságára mutathatunk rá. Dessewffy József Bártfai leveleire gondolnunk, amelynek célját Kazinczy számára röviden így foglalta össze: úgy kell írni, hogy „...mindennemű, minden rendű, minden foglalatosságú ember találjon azonban valamit, ami őtet gyönyörködtesse".

14 Elsősorban nem a nemesi natioval való szembenállására érdemes most felfigyelnünk, melyet Fenyő István alaposan elemzett, hanem a protestáns irodalmi törekvésekhez való hasonlóságra: a mindenkihez szólás követelményére. Hogy még egyértelműbb legyen a párhuzam a protestáns szerzők törekvésivei, érdemes egy másik leveléből is idézni: „...az írás minden nemének populárisnak kell lennie".

15 Nemcsak nyelvistilisztikai kérdésről van itt szó. Dessewffy világossá teszi, hogy a közérthetőség és a közérdeklődés csak úgy lehetséges, ha a művek közösségi, vagyis mindenkit érintő problémákat vetnek föl. Ebben az értelmezésben, amely jellemzően tükrözi a kor felfogását, az irodalom a nemzetet tételezi befogadóként, vagyis az a gondolat jelenik itt meg, hogy minden társadalmi különbség ellenére a nemzethez tartozás egy közösséget tud teremteni. Ez magával hozta aztán azt a követelményt, hogy eredeti tehát nemzeti írókra és a nemzeti lét kérdései iránt érdeklődő közönségre van szükség,

16 s hamarosan megjelent a nemzeti költő eszménye is. (FENYŐ 1976, 76-123.) A fentiekből világosan látszik, hogy a kollégiumi irodalomfelfogás képviselői elvileg be tudtak volna kapcsolódni a nemzeti irodalom eszményét érvényre juttató folyamatba, mely az egész 19. század, sőt még későbbi idők irodalomról való gondolkodását is meghatározta. Hogy ez mégsem így történt, annak legalább két oka volt. Az egyik, hogy a kollégiumi művelődési eszmény továbbra is az egyetemesség igézetében állt, s a nemzeti nyelv is csak a jobb kommunikáció eszközeként tűnt fel gondolkodásukban. Márpedig ahhoz, hogy a nemzeti irodalom gondolatkörébe be tudjanak kapcsolódni, be kellett volna látniuk közösség és kultúra, közösség és nyelv minden mást megelőző szoros kapcsolatát, azt, hogy a nyelv alapvetően megszabja az ember világlátását: az életvilág megalapozója. A másik ok individualizáció-ellenességükben keresendő. Ez azért lehetett akadály, mert, ahogy Dessewffynél is látható, az irodalomban egy új nemzet képe tűnt fel, olyané, melynek tagjai egyenrangúak. A kollégiumi professzorok hierarchia elvű társadalomfelfogása és tekintélyelvűségük komoly gátat állított e szemlélet Kollégiumba való bejutása elé. Továbbá a hagyománnyal szemben alárendelt szerepelt tulajdonítottak az egyénnek, nem fogadták el azt a kanti tételt, hogy mind a megismerés, mind az erkölcs, mind pedig a művészet világában az egyén aktivitása, az ő értelmező és jelentésadó szerepe a döntő. A kollégiumi professzorok hite szerint a hagyomány megszabja, hogy kit és mit kell ill. kit és mit nem szabad választani. A jelen így nem szabad terep, ahol az ember azt gondolhatja, hogy kénye-kedve szerint alakíthatja sorsát, hanem a hagyomány által nagyon is meghatározott. Elutasították mind a kartéziánus individualizmust, mely szerint a megismerés egyéni és elutasították a fel-felbukkanó romantikust is, mely 14 Dessewffy József levele Kazinczy Ferenchez, 1818. október 4. KazLev XVI. 163. 15 Dessewffy József levele Kazinczy Ferenchez, 1818. január 15. KazLev XV. 439. 16 lásd pl. TÓTH D. 1820; vö. FENYŐ 1976, 78. 400