A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

Péczely működése kapcsán is majd látni fogjuk, elválasztotta egymástól az iskola és a világ számára szükséges tudást, addig Kölcsey szerint ez a különbség nem létezik. Mégpedig azért nem, mert a tudások közti eltérés nem a tudás mennyiségével, de nem is a tudáskészlet másságával magyarázható, hanem a különböző módszerekkel. Az iskolai és a világi tudásszerzés és a tudás jellege közti azonosság oka is az, hogy a tudás egyik esetben sincs csak úgy önmagától adva, hanem mind a kettő esetében valamely választott módszer és értelemező elv által. Ez egyrészt azt jelenti, hogy senki sem birtokolhatja az igazságot, másrészt pedig azt, hogy mindenkinek választani kell valami rendező elvet. Arra pedig nincs mód, hogy ezek között valamiféle objektív rangsort állítsunk fel. (vö. ROHONYI 1996b, 128-129.) Az sem lényegtelen, hogy így az egyén aktivitására és választásra került hangsúly, szemben bármiféle tekintéllyel. Kölcsey nincs egyedül tapasztalataival és az ebből adódó következtetésekkel, hisz a 18. század közepe óta a Kollégium tanrendi vitáiban újra és újra elhangzik, hogy önálló ítélőképesség kialakítása és önálló gondolkodásra serkentés az iskola célja. Először az 1770-es Methodusban kap hivatalosan is hangot ez a követelmény, majd 1781-ben az Ordo Studiorumban is, amely teljes mértékben összhangban van Kölcsey írásának konklúziójával, hisz a tudás lényegét nem az enciklopédikus jellegben vélte megtalálni. Az Ordo szerint nem valamiféle kézikönyvszerű tudást kell átadni, hisz a tanítás célja nem az, hogy „a tanulókat ezeken az előadásokon keresztül egyszerre megtöltsük a műveltség egész bőségével". (SZABÓ B. 1996, 370.) E törekvések azonban csak lassan formálták át Kollégium világát. 1836-ban már azzal a kérdéssel kellett szembenézniük a kollégiumi professzoroknak, hogy miért inkább Patakot vagy Pápát választják a diákok. Ezek után nem meglepő az a kollégiumról szóló, általánosan elterjedt vélekedés, melyet többek között Glatz Jakab, a filantropizmuk eszméivel áthatott lelkész örökített meg: tanári despotizmussa\ és a felsőbbség előtti megalázkodással találkozott, hiányolta a természettudományokat és a műhelymunkát, viszont sokallta a teológiát, amely beképzeltté, önteltté teszi a tanárokat. (SZAUDER 1980, 242.) Kételkedő gondolkodás, tanszabadság, a tanulók aktivitására és érdeklődésére épülő tanítás, az iskola falain kívüli világ igényeivel való szembenézés helyett maradt a problémátlan racionalizmus vagy ha lehet még problémátlan empirizmus (Ercsey professzor). Kölcsey írásából ráébredhetünk ennek okára is. A szabadon választott módszerrel történő megismerésnek és világkutatásának ugyanis olyan etikai és metafizikai következményei lehetnek, melyek nem biztos, hogy az intézményesen elvárt tudást (és hitet) szolgálják. Hisz ha tisztában vagyunk azzal, hogy a tényeket összefűző, sőt egyáltalán ténnyé tevő elvek (szisztémák) a mi választásunk következményeként lettek rendszerezővé-értelemadóvá, nem pedig eleve adott, világmagyarázó összefüggések, akkor Kölcsey szerint könnyen megszállhatja lelkünket a szkepszis, a bizonytalanság. ,,[H]a [ugyanis] minden szisztémákat megvetünk, örök bizonytalanság s tudatlanságunkat kínzó érzelem lesz hóhérunk: ha valamelyiket elfogadjuk, bizonyosságunk kútfeje úgy sem lesz egyéb, mint tudatlanság."

3 Mindez komoly veszélyt jelenthetett a Kollégiumra, amelyben még ekkor is sokan az ellenőrzött és intézményesített tudás hívei voltak. Majd csak a 19. század első harmadában váltak hatóképessé az ezt megrendítő törekvések, s próbáltak majd tan- és oktatási rendjükkel a megváltozott társadalmi-művelődési környezethez alkalmazkodni, s vált valóságossá az 1792. évi törvény megfogalmazott cél, hogy „az iskolák úgy a polgári, mint az egyházi társadalom veteményes kertjei" legyenek. (ZSIGMOND 1937, 132.) 3 KÖLCSEY Ferenc: Iskola és világ. KFÖM I. 1173. 386