A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

az áthangolódás felemás módon sikerült. A professzorok itt ugyan a német egyetemekre hivatkoztak, a tanszabadság, a véleményszabadság vagy a nemzeti nyelv oktatásba való bevezetése jótékony hatásáról azonban hallgattak, holott - Budai Ézsaiás is példa lehet rá -, ezekről (szintén német tapasztalatokból) éppúgy tudtak. A kollégiumi műveltség alanyának lényegében a közösséget tekintették, ahogy a lelkipásztori hatalom is, amelyre fel akarták készíteni a diákokat, valamely közösség reprezentációját, képviseletét jelentette, (vö. FOUCAULT 1994, 184-187.) Épp ezért, ahogy később majd részletesebben láthatjuk is, a műveltség közösségi ellenőrzés alatt állt. Ehhez igazodtak a hagyományos képzési formák és tanítási metódusok is, amelyek a tudni valók folytonos ismétlésének terei és módjai voltak. Egyre erőteljesebben jelentkezett azonban e közös tudás differenciálásának igénye, amiknek e hagyományos formák már nem tudtak megfelelni. Csokonai tanítási módja, mely a magolás helyett az egyéni ítélőképesség kialakítását célozta, ezért is kelthetett megütközést és jelenthetett veszélyt a kollégiumi professzorok számára. Fő ellenfelét, Szilágyi Gábor teológia professzort még az Ordo Studiorum bevezetése után is meg kellett róni, mert részletes és világos magyarázat helyett továbbra is katekizáló módszerrel tanította a diákokat. (SZABÓ B. 1996, 81.) Az individualizálódás, a részérdekek tekintetbe vétele hívta létre részben az irodalmi diáktársaságokat is. Az autonómia és a participáció-szabadság elvű kultúra léte rajtuk keresztül nyert polgárjogot. A változás során a coetus lényegében megmaradt a diákság fegyelmi és anyagi ügyeit, ellátását szolgáló testületként, míg a születő diáktársaságok a szellemi életben bekövetkező változásokra nyitottak kapukat. Csokonai pere ugyanakkor arra is rávilágít, hogy ekkor már a coetus fegyelmi rendje is inkább csak formálisnak tekinthető, nem pedig valódi erkölcsi instanciának. A per során Csokonai egyik legfontosabb kifogása ugyanis az volt, hogy az őt elítélő esküdtdiákok többsége semmivel sem makulátlanabb mint ő. Korábban Mándi Márton István magatartása és pere világított rá a Kollégium hagyományos rendjének elégtelenségére. Márton elégedetlenségének fő oka az volt, hogy a nem papnak készülő nemes ifjak nevelését elhanyagolták a Kollégiumban. Vagyis nem eléggé készítették fel őket a világi pályákon való eligazodáshoz, nagy volt a szakadék a kollégiumi nevelés és a kollégiumiegyházi falakon kívüli világ igényei között. Az ügy jelentőségét jól mutatja, hogy maga Domokos főbíró lépett közbe Márton érdekében, s a tanári kar véleményét semmibe véve letetette vele a primariusok sorába lépésre jogosító vizsgát. Ennek során üres teologizálással, értelmetlen és hasznavehetetlen ismeretek tanításával vádolta meg a tanárokat. A tanári kar nem pusztán a tekintélyén esett csorbát fájlalta, tudták, többről van itt szó. Az egyházkerületi főkurátornak írt levelükben világossá is tették, hogy a világi igények önállósodása és a világi törekvések egyházon belüli érvényesülése a létükben veszélyezteti őket. Domokosék magatartása ugyanis egyszerűen semmibe veszi az ő lelkipásztori hatalommal támogatott tudásukat. Attól féltek, hogyha a világiak az engedetlen ifjak pártját fogják, abból támadás és pártütés fog következni a professzorok ellen. A rendbontásra úgy reagáltak, mintha e helyzet megegyezne a régi diáklázadásokéval, egyrészt tekintélyük feltétlen tiszteletben tartását igényelték, s lényegében az 1650. évi zsinati határozatra emlékeztettek, mely szerint a diákok csak a tanáraik engedélyével fordulhatnak a világi vezetőkhöz, tehát ezek beavatkozási lehetősége korlátozott. Másrészt a régi reflexek működését láthatjuk abban a hitükben is, hogy az iskola falain kívüli tudás beáramlását a régi diákzendülésekhez hasonlóan meg lehet rendszabályozni. Kölcsey Ferenc Az iskola és világ című 1815-ben született írásában lényegében összefoglalta a 18. század végét és a 19. század elejét jellemző (csak részben) kollégiumi állapotokat. Nem a kollégiumban megszerezhető tudás lajstromozó-tételes bírálatát adta, hanem e tudás egészére kérdezett rá. Arra, hogy az ott elsajátítottak végül is mire valók. Míg a professzori kar, ahogy 385