A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

hisz a fegyelem helyreállítása érdekében a tanrendet is át kellett alakítani: ,,[e]kkor kötelezték a rektort a poétika és retorika oktatása mellett a logika előadására, míg tanártársát (konrektor, lektor) a latin auktorok mellett görög szerzők (...) magyarázásával bízták meg" (MAKKAI 1984, 591.), bár ennek ellenére a diákok engedetlensége tovább folytatódott. Valószínű ugyanis, hogy a nevelési elvek mit sem változtak, mert - Makkai László szerint - Medgyesi Pál, aki a tekintélyével végül is megteremtette a békét, a puritanizmus pedagógiáját nem tudta meghonosítani. (MAKKAI 1984, 591.) Mindezek alapján talán elmondható, hogy a coetust szellemi törekvések is jellemezték. Az anyagi érdekek talán azért tűnhetnek meghatározóbbnak a szellemieknél, mert a diákok tanulmányi előmenetele is az anyagi javakban való részesedés mértékében fejeződött ki. A tanulmányi ellenzőrés ugyanis maga is anyagi kihatású volt. (MAKKAI 1984, 583.) A 19. századra aztán a coetus önigazgatása már szinte teljesen az anyagi javadalmak intézésére szűkült. Beszédes adaléka ennek, hogy 1812-ben az esküdt diákok amiatt lázadtak fel, mert a köztanítók előttük választhattak legációs helyeket, vagyis elvihettek előlük a jobb javadalmazást ígérőket. Mindez annál is sokat mondóbb, mert Maróthi György már az 1740-es években azt javasolta, hogy csak a legjobb diákok vállalhassanak tanítást. Vagyis már ekkor a szociális helyzetre és a státuszra ügyelő szempontok helyett az érdemek szerinti kiválasztási elv érvényesülését szorgalmazta. Ennek fényében a coetust a 18-19. század fordulóján már sokkal inkább a múltból itt maradt intézmény volt, s azért is veszített jelentőségéből, mert nem hangolta át tevékenységét az új igényeknek megfelelően, amik előtt pedig a Kollégium sem zárhatta be a kapuit. A COETUS A KOLLÉGIUM HAGYOMÁNYOS RENDJÉBEN A coetus története lényegében jogai megnyirbálásnak, elvesztésének történetét jelenti. Már az 1650. évi - korábban említett - zsinati határozat világosan kimondta, hogy a diákság nem szólhat bele közvetlenül a Kollégium életébe, hisz semmi joga sincs a rektora felett. 1663-ban és 1667ben sérelmeikkel már és még Martonfalvi György professzor támogatásával és hozzájárulásával fordulhattak a diákok a városi tanácshoz. A rektori támogatás elnyerésében szerepe lehetett annak is, hogy Martonfalvi már nem a lelkészség felé vezető út egyik állomásának, hanem életre szóló hivatásnak tekintette a tanárságot (MAKKAI 1984, 596.), vagyis a Kollégium és a diákság helyzete mindenek előtt fontos lehetett a számára, másrészt az sem mellékes, hogy a pietizmus hatására a demokratikus nevelési elvek híve volt. (TÓTH 1988a, 40.) Az 1704. évi törvények aztán már nemcsak azt erősítették meg, hogy a diákok a tanáraikkal szemben semmi joggal nem rendelkeznek, hanem ettől kezdve a szeniort és a contrascibát is csak a rektor hozzájárulásával lehetett megválasztani. Ezeknél is plasztikusabban fejezi ki a coetus jogvesztését, hogy a „scholae civitas"-t felváltja a „studiosi", s a diákokat nem „in communitatem" veszik föl, hanem csupán „in premium, et societam scholae", vagyis önálló coetusról már nem beszélhetünk, (vö. TÓTH 1988, 70-71.) Mindez arra is rávilágíthat, hogy Martonfalvi pietizmustól megérintett személyisége csak átmenetileg biztosíthatta az egyensúlyt, vagy talán inkább azt lehetne mondani, hogy az egész akkori állapot csak átmeneti volt. Tanári hivatástudata megerősödése ugyanis egyben már arra is utal, hogy az oktatás kikerült az egyház kizárólagos ügyei közül. A tanárság mint önálló hivatás megszületése ugyanis elkülönülést jelentett a lelkészi hivatástól és egyben azoktól a kötelmektől is, melyek jellemezték. Ez önmagában még nem jelentette az egyházi-vallási igényekkel való szembenállást, de a későbbi fejlemények arra utalnak, hogy a tanári hivatástudattal a világi igények is megvethették a lábukat a Kollégium tanterveiben és oktatási rendjében. Bár csak az 1792-es iskolai törvény mondta ki, hogy az „iskolák úgy a. polgári mint az egyházi társadalom 382