A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Bakó Endre. „A Holnap asszony” Miklós Jutka, egy nagyváradi költőnő arcképéhez

Juhász Gyula, a hű barát, az elsők között szólalt meg. (JUHÁSZ, 1908) Mindenek előtt elha­tárolta magát a költőnőket fogadó beidegződésektől. „Ha Miklós Jutka verseit olvasom, én csak egy poétát látok, aki egyéni és művészi módon megnyilatkozik." Védelmébe vette az Ady­plágium vádjával szemben, mondván, a jelen magyar lírájának, ha a ma emberének legbenső ver­gődéseit, az Én dionüszoszi állapotát akarja kifejezni, akkor abba a bűvös körbe kell lépnie, amelybe Ady lépett. Visszautasította azt a kritikai vélekedést, hogy a költőnő még nem élt, nem ismeri az életet. „Van benső élet is. Lelki élet. Álomélet." Összegzése szerint „Miklós Jutka ver­sei Elet őfelségéhez egy szép, harmóniás egész. Egy egész élet. Megvan benne még az élet melege is, fénye, tüze. Egy énregény ez, versekben. És mennyi finom emberi dokumentum akad benne. És itt kell keresni a nőt is, az igazit, amint a művészet aranyába olvasztja énjét." Példákkal bizo­nyította a verseknek a művészet révén érvényesülő nőiességét, de elmondta benyomását az em­berről is. „Én magát az embert is ismerem, és csodálom erős, férfias lényét, amelyben semmi póz, semmi kékharisnyás, csak igazság, jóság van, és valami szuggesztív rajongás él az emberi hala­dás, a szabadabb jövendő iránt." Juhász Gyula 1914-ben így gondolt rá váradi emlékeit idézve: „Egy régi ház vár, ahol egy ibsenien komoly és igazi kőltőnővel beszélgettem az élet rejtelmeiről, s akit ez a rejtelmes élet s az ismeretlen nosztalgiája az Újvilágba vitt." (JUHÁSZ, 1914) Kemény, de nem rossz indulatú Schöpflin Aladár kritikája. (SCHÖPFLIN, 1908) Emlékezte­tett rá, hogy a költőnő eddig megjelent versei némi bizalmat keltettek irodalmi jövője iránt. „Könyve - ezt mindjárt az elején meg kell vallanunk - ezt a bizalmat nem erősíti meg. Miklós Jutka, amint a versíró pályán előbbre haladt, szellemi közelségbe jutott egy másik költővel, és eb­ben a közelségben elvesztette, reméljük csak egy időre, a saját egyéniségét. A könyvében lévő versek túlnyomó része kölcsönkért hangon, kölcsönkért formákban, kölcsönkért szimbólumokban van írva.". Remélte azonban, hogy „mostani járványos betegségét ki fogja heverni, s akkor majd megtudjuk, hogy milyenek az ő saját versei." Nádai Pál éppenséggel úgy találta, hogy a kötetben „egy akaratos, bátor, és büszke leány lakik. Egy egyéniség. Egy kicsit paradox élet ez (...). Mik­lós Jutka tudniillik föltétlenül csökönyös akarattal a ma érzésvilága fölött szálldos. A ma poétája akar lenni. S ezért egy kicsit tegnapos, és egy kicsit holnapos." Hatásokat ő is jelzett, elsősorban Ady, Kiss József, Erdős René szellemi jelenlétét, de érzékelte a poéta leány megvesztegető egyé­niségét is, amelynek legfőbb ellentmondása az, hogy folyton bizonygatja jussát az élethez, s köz­ben elrohan mellette a ma és maga Élet őfelsége is. Egyszóval ennek a költészetnek több köze van az álmokhoz, a misztikumhoz, mint az élethez. (NÁDAI, 1908) Ormos Ede egy kissé túlértékelve a költőnőt, „a forrongó, fiatal Magyarországnak a legelsőkkel egyenrangú dalosaként" üdvözölte, s nem riadt vissza a pompás, a színes, ragyogó stb. jelzők használatától sem. Úgy vélte, legsajáto­sabb költői módszere a korlátlan fantáziával egységbe olvasztott tér és időszintek kezelése, a rea­litás és képzelet egymásba játszása. (ORMOS, 1908) Úgy véljük, Miklós Jutka verseit a szorongás és az életigenlés dialektikája hatja át, költésze­tének madarát a szépség, a személyi szabadság utáni sóvárgás és az ismeretlenség utáni vágy röpteti. Jellemzőek a verscímek: A Halál tánca, Csüggedés szürke órái, Két madár, A Szép jegye­se, Terra incogniták. Később egyre határozottabban adott hangot panteizmusának, a természettel való azonosulás vágyának. Ezt fejezi ki a kötet címét adó vers is: Visszaölel a föld vagy a Pante­ista himnusz. Miklós Jutkát mégsem saját kötetei, hanem A Holnap antológiák emelték a hírnév szárnyára. Az 1908-as válogatás 6 ismert versét közölte. A második antológia módot adott neki új költemé­nyek bemutatására, a 15-ből csak 3 régebbi. A 12 új darabban megszólaló költői szubjektum de­kadensebb, sebezhetőbb, enerváltabb, mint a korábbi. A sátánnal álmodik, fázik, elgyengül, anyai szeretetért esd, s bár kettős énje vitában áll, a végső szót a pesszimista én mondja ki: „Júdeai 367

Next

/
Thumbnails
Contents