A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Lovas Márton: Derecske természeti viszonyai és növényvilága

„A falu alatt a Berettyóból kiszakadó Kék-Kálló-ér folydogált és kanyargós úton a NagySárrét mocsaraiban veszett el. A szomszédos Konyár és Tépe déli határát erek tömkelege szelte-szántotta át meg át, s valamennyi a Derecske alatt csörgedező Kálló-érbe hordta a vizét. Az árvízveszély szinte mindig fennállott, mert a Berettyó nemcsak az óriási sárréti mocsártengereket éltette, de itt is fenntartotta az áradmányos, lápos, mocsaras területeket. A községen belül pedig mindenkorúvá tette a belvízveszélyt, így a falunak pl. olyan rossz volt az ivóvize, hogy még 38 méter mély fúrásból is csak ártalmas belvíz tört fel." (SZENDREYNYAKAS1980.) A Kalló vize, bár gyakorta változtatta medrét, ma is a régóta ismert helyen csordogál s aszályos években ki is szárad. A Berettyó szabályozásakor a Kalló kiágazását elzárták s a főmedret a Sárrét elérése előtt, mesterséges mederbe terelve Darvas határában kötötték a Berettyóba. Ily módon a Kalló nem árvízmeder többé. A nyírségi kis erecskék vizének összegyűjtése mellett a belvíz elvezetésére szolgál. Erre a célra két főfolyást és két mellékfolyást alakítottak ki a Kállófőcsatorna térségében. A Derecskei-Kálló és a Konyári-Kálló egyesülése után Kálló-főcsatorna néven még 30 kilométert tesz meg a torkolatig. Bakonszegnél a Keleti főcsatornát is a medrébe vezették, 1956-tól, s ezzel vízjárása elveszítette addigi viszonylagos természeti jellegét. Jelentősebb vízfolyások Derecske határában a Sáránd felől a Kallóba nyírvizeket hozó Katiér, a Hajdúszovát felől érkező és a város nyugati határán végigfolyó Derecskéi főcsatorna, amely a Bajomi dűlőnél éri el a város délnyugati határában a Sárréti főcsatornát. A város északi határán érkezik a debreceni szennyvizekkel rendkívül terhelt Kösely derecskéi területre s távozik rövidesen Hajdúszovát határába. A település legnagyobb állóvize a Derecskéi víztározó, melyet az ÓKálló egykori medrében alakítottak ki. Duzzasztott vize állandó, jó horgászati lehetőséget biztosít a város lakosságának. (PÉCSI 1969: 284.) Derecske határában az egykori vadvizek uralmát a határrészek elnevezései, az ún. laposok, más néven dábók nevei jelzik, pl.: Tó-hát, Horgas, Orbánkúti dábó, Dábó földje, Nagy lapos, Halom lapos, Szúnyog lapos, Bivalyfürdő, Szikes-tó stb. (LÉVAI 1998: 335-367.) Az egykori vízivilág tanúi a határban itt-ott fellelhető elszikesedett vizű kis tavacskák, melyek aszályos években teljesen ki is száradnak, mint a Bocskoros-tó vagy a Peckes vagy a város északkeleti belterületén lévő Sáros-tó. (ÖTVÖS 1976.) Az egykori mocsárréteken külterjes állattenyésztés, az ármentes hátságokon földművelés folyt. Az árvízmentesítés nyomán terjeszkedő földművelés egységessé, uniformizálttá tette a táj képét, eltűnt a korábban jól elváló ártérnek és az árvízmentes hátaknak éles elkülönülése. A TALAJOK KIALAKULÁSA, TALAJTÍPUSOK DERECSKE HATÁRÁBAN A lecsapolt mocsarak helyén réti talajok alakultak ki, melyeket földművelésre használtak. A magasabb területeken 4-6 méter vastagságban óholocén lerakódású alföldi lösz van, amely sok helyen elszikesedett. Ezeken a területeken alakultak ki a barna mezőségi talajok is, amelyek a mélyben sok helyen ugyancsak szikesek. Ez a szikes réteg mintegy 100-200 cm mélyen helyezkedik el. Azokon a területeken, amelyek a lecsapolások előtti mocsaras sávot alkották a Berettyó-Kálló köz szélén, tehát a Mikepércs-Sáránd-Derecske-Konyár-Pocsaj sávban; homok, iszapos homok és agyagrétegek képződtek. A bennük található kavicsrétegeket egykor a Berettyó rakhatta le. A különböző talajokat vizsgálva tűnik fel igazán, hogy Derecske határában három táj találkozik. (PINCZÉS 1988.) Az északnyugati területekre a Hajdúság nyúlik át. Itt löszös illetve löszös szerkezetű réti csemozjomok, sőt a még termékenyebb mészlepedékes csernozjomok is megtalál35