A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Lovas Márton: Derecske természeti viszonyai és növényvilága

hatók. A Körös-vidékhez tartozó részeken a pleisztocénban lerakódott löszre az újpleisztocén második felében leülepedő finomszemcséjű iszapos, agyagos üledékek löszszerkezetet vettek fel. Ezeknek nagyobb az iszap- és agyagtartalmuk, mint a valódi lösznek. Rajtuk mezőségi talajok keletkeztek. A várost nyugatról és délről ilyen területek veszik körül. Löszös homok, homokos lösz építette fel a valamikori folyóhátakat és a kunhalmok alapjait is. Átlagos magasságuk 5-10 méter, átmérőjük 50-80 méter. Régészeti jelentőségű lehet a Lyukas halom, a Botos halom, a Berke halom, a Baksa halom, a Kápolnás domb. A határ északi, északnyugati részein a hajlatok alján elszikesedett állóvizeket találunk, mint a Német szik vagy a már említett Bocskoros tó. Vízszintjük a mindenkori csapadékviszonyoktól függ, aszályos években kiszáradnak, ritkán állandó vízborításúak. Mindenesetre ősi tavak ezek s szerepelnek az árvízmentesítés előtti térképeken is. A város határának északkeleti részén Hajdúbagos felől a nyírségi homok nyúlik be. A nagy nyírségi hordalékkúp déli része ez. Létrejöttét a Kárpátokból és Erdély északi részéből lefutó ŐsTisza, Ős-Szamos hordalékfelhalmozásának köszönheti; a pannon rétegekre átlagosan 120-130 méternyi folyóvízi hordalék rakódott le. A pleisztocén-holocén határán megszűnt a hordalékkúp fejlődése. Az Ős-Tisza megváltoztatta folyásirányát, megkerülte a hordalékkúpot s nagyrészt a maihoz közeli irányba kezdett medret építeni. A hordalékkúp épülési szakaszát az eróziós deflációs szakasz váltotta fel. Elkezdődött a szél tájformáló, felszínalakító munkája. (PÉCSI 1969.) Ezeken a területeken homok talajok alakultak ki, melyek gyöngyvirágos és homoki tölgyesek illetőleg lágyszárúak alkotta homoki növénytársulások kialakulását tették lehetővé. „A XV. század elején Bagos és Derecske között végig erdő húzódott." Ma már csak egy kis ligeterdőt találhatunk a bagosi út mentén, amely csak emlékeztet az egykori homoki tölgyesre. (ZÓLYOMI 1981.) A SZIKESEK A szikes területek nagysága a lecsapolások után megnövekedett. Ennek elsődleges oka az áradások sókimosó hatásának megszűnése volt. Másodlagos oka pedig a felszínközeli talajvíz felfelé történő kapilláris mozgása, amivel együtt jár a sók felfelé áramlása és a felszínen vagy a felszínhez közeli rétegekben történő felhalmozódása. Derecske határában a szolonyec (mésztelen) szikesek a gyakoribbak, de előfordulnak szoloncsákos (meszes) szolonyecek is. A szolonyec típusú szikesek szerkezetes talajok. Az erősen kötött agyag vízszintesen rétegződik és oszloposán repedezik. Megkülönböztethetünk A, B és C szinteket. Az A szint változó vastagságú, 4-5% laza humuszt tartalmaz. A B szint a sófelhalmozódás szintje és mintegy 50 cm mélyre van a felszíntől. A C szint pedig a sárgás, lösszerü altalaj. A szolonyecekre jellemző a padkásodás jelensége. Ez két okból alakul ki: 1. A felszínen meggyűlő víz a feltalajt összeiszapolja. 2. A lefolyó víz az A szintet lehordja és felszínre kerül a tömött B szint. A szoloncsákos szolonyecek az alacsony ártereken alakultak ki. Nátriumtartalmuk magas és a szénsavas mész a feltalajban is megtalálható; sokszor fehér göbök formájában. Rossz vízáteresztő képessége miatt az ilyen talajokon a tavaszi vadvizek sokáig megmaradnak. A szikesek hasznosításával kapcsolatos érdekes tény, hogy a századfordulón, primitív módszerekkel, a földesúri „szódagyárban" 200 mázsa szódát állítottak elő Derecskén. (SZENDREYNYAKAS 1980.) 36