A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - P. Szalay Emőke: Egy alig ismert fazekasközpont – a váradi kerámia

Ez különösen a fazekasokat sértette, akiket téglavetésre kért, ezért már 1669-ben levéllel fordultak a tanácshoz, hogy ők a tanult mesterségükben rendesen szolgálnak mind a városnak, mind idegeneknek. Azért tiltakoznak, mivel ahogyan írják, most is Váradra téglavetőket kértek és őket utasította a tanács, holott hét vagy nyolc téglavető is dolgozik a városban. (P. SZALAY 1993. 13) A következő évtizedekben sem volt jobb a helyzet, 1681-ben újra várt fazekasokat a vár építéséhez Hasszán pasa, méghozzá 40 főt. Ez ismét azt mutatja, hogy nem volt fazekas vagy elegendő számú mester Váradon. (P. SZALAY 1993. 14.) Egy századdal később, a XVIII. század végén azt jegyzik fel, hogy a nagyváradi edények a telegdi és margittai edényekkel együtt nevezetesek. Ebből arra következtetnek, hogy a fazekasok is bizonyára megfelelő számban dolgoztak a városban. (BOROVSZKY 1901. 295) A fazekasok a XIX. század elején jutottak el oda, hogy céhet alapítsanak. 1820-ban a nagyváradi, váradolaszi, váradváraljai és váradvelencei mesterek privilégiumlevelet kértek. Kérelmükben előadják, hogy számuk 17-re szaporodván, mivel eddig személyenként más távolabb fekvő városokban lévő céhekhez tartoztak, emiatt közöttük helyben jó rend nem találtatik, kérik, hogy kérelmükhöz csatolt cehalis articulusaikat megvizsgálni és helyben hagyni szíveskedjen a helytartó tanács.

1 Kérelmükre még ebben az évben 1820. augusztus 16-án néhány apró kiegészítéssel megkapták a pecsétet.

2 A benyújtott és elfogadott kiváltságlevél 26 articulust tartalmazott, a végén felsorolták a 17 mester nevét. Ezek a következők: fő céh Maár Ádám mester, Vidosits István második céh mester, Faggyas István Atya mester, Faggyas János, Elek Sándor, Kompári Ferenc, Nagy Mihály, Nagy György, Tóth Ferenc, Tóth Gáspár, Szilasi Ferenc, Szilasi István, Benkő Benjámin, Csepregi István, Breskó József, Ludmán András, Szentgyörgyi István

3 Ezek a mesternevek azért figyelemreméltóak, mivel a fentebb idézett céhláda fedelében lévő három évvel későbbi névsorban egyikőjüket sem találjuk. Ugyanakkor az is feltűnő, hogy míg a korábbi névsor szinte kivétel nélkül magyar neveket tartalmaz, az 1823-as felsorolásban, bár ez csupán a tisztségviselők nevét tartalmazza, megjelennek az idegen nevek. Kresz Mária utalt arra, hogy 1820 körül feltűnik a céhalapító mesterek között Putz József neve, aki felvidéki habán családból származhatott, itt ugyanis gyakori a Putz név.

4 Feltételezése szerint „A szobotiszti eredetű Putz család tagja talán edénykereskedőként vetődött a városba, ahol azután megtelepedett. Bár az ónmázas fajansztechnika nem honosodott meg Nagyváradon, a váradi fazekasok igen sok győri díszítésű bokályt készítettek, és ezek is eljutottak Kalotaszeg falvaiba. Ott váradi kancsónak nevezték,, mert meg tudták különböztetni a fényesebb fehérebb győri kancsótól." (KRESZ 1991. 61) Legutóbb néhány adat szerint Nagyváradon a XIX. század első felében virágzott a fazekasság. Egyszerre egy-két tucat mester is művelte ezt a mesterséget. (EMŐDI 1988. 122) 1 Magyar Országos Levéltár a továbbiakban MOL A 39 Kancelláriai Levéltár Acta generalia 1820. Nr. 3551 2 MOL E 166 Magyar kamara Levéltára Privilegia cehalia Nr. 514. MOL A 74. Kancelláriai Levéltár Liber cehalium 497-98. lap. 3 MOL A 39. Kancelláriai levéltár Acta generalia 1820. Nr. 3551. 4 Putz Józsefről, a Putz családról részletesen ír Siklóssy. Ő szobotisztinak véli a családot, aki innen került át Stomfára. Az áltata említett Putz József a XIX. század közepéig élt és dolgozott Stomfán. Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy a Nagyváradon felbukkanó Putz József milyen kapcsolatban volt az említett családdal. (SIKLÓSSY 1917. 35-39) Majd adatai alapján újabban Katona Imre foglalkozott röviden Putz József munkásságával.(KATONA 1978. 81-85) 228