A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - P. Szalay Emőke: Egy alig ismert fazekasközpont – a váradi kerámia

XIX. századi adatok a váradi fazekasokról, hogy 1886-ban harmincan voltak, és még 1900ban is 24-en űzték ezt a mesterséget. Ennek ellenére már megjegyzik, hogy „a fazekasáruk kelendősége az utóbbi időben a vas-pléh és porczelán edények olcsóbbodásával nagyon megcsappant." (BOROVSZKY 1901. 301) Mivel a nagyváradi fazekas céh történetének feltárását jelenleg nem tartjuk feladatunknak, e néhány adat felsorolásán túl elsősorban a tárgyi anyag meghatározására, más központok anyagától való megkülönböztetésére teszünk kísérletet. A váradi fazekasok történetéhez hasonlóan edényeikről is keveset tudunk. Azt, hogy a váradi néven nevezett edények a XIX. század elején kedveltek voltak a közeli és távolabbi környéken, írásos adatok bizonyítják. Emellett ebből az adatból arra is következtethetünk, hogy a váradi edények rendelkeztek olyan sajátosságokkal, amelyek alapján felismerhetők voltak. Kresz Mária idézi, hogy Kalotaszegen váradi kancsót említenek, mint a színpompás kalotaszegi lakásbelsők díszítésében megjelenő edényfélét. (KRESZ 1991. 68-69) Ebből az adatból az következik, hogy a váradi fazekasok nemcsak lapos edényeket, hanem fennállókat is készítettek. Vizsgálódásainkat nehezíti, hogy a hézagos forrásanyag mellett biztos tárgyi anyag sem áll rendelkezésünkre, így csak feltételezéseket hozhatunk elő, ha kísérletet teszünk a Nagyváradhoz kapcsolható tárgyi anyag körülhatárolására. A váradi kerámia meghatározása szempontjából Emődi János kutatásaira támaszkodhatunk, aki az ottani Korona fogadó pincéjében talált kerámiaanyag elemzése során hasonló következtetésekre jutott, mint ami a jelenleg ismert edények alapos elemzésével kikövetkeztethető. Ezért úgy véljük, hogy az ő kutatásai megerősítik a feltételezéseket a váradi kerámia vonatkozásában. (EMŐDI 1998. 122. 126.) Eddigi ismereteink szerint két tárgy tekinthető kiinduló pontnak. Az egyik a bakonszegi egyház úr asztali boroskantája. (1. kép) Ennek az edénynek Kresz Mária adta a meghatározását. Mivel jelenleg semmilyen írásos forrás nem áll rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban, fel szeretném hívni a figyelmet Kresz Mária hallatlan tárgyismeretére és megérzésére, hiszen az újabb adatok teljes mértékben alátámasztják feltételezését. A református egyházban a XVIII. századtól tudjuk nyomon követni a nagyméretű cserépedények a használatát. A korsók vagy kannák az úrvacsora osztás alkalmával voltak használatosak, ezekből öntötték a bort az úr asztalán álló ónkannákba. Ezekre az edényekre először Takács Béla hívta fel a figyelmet. (TAKÁCS 1977. 302-337) A kerámiakutatás vonatkozásában Kresz Mária emelte ki különös jelentőségüket, amit az ad, hogy kivételes díszedények lévén, készítőik gyakran megörökítették rajta nevüket és a készítés helyét. (KRESZ 1991. 593-594) Ezek az adatok így kiindulópontot jelenthetnek más évszám nélküli edények meghatározásához. (P. SZALAY 1999. 337) A bakonszegi gyülekezet boroskannája gömbös testű, legöblösebb része az edénytest közepére esik. Füle a nyak közepéről indul, enyhén felívelő. Nyakát a szájperem alatt gyűrű fogja körül, alsó részén szintén találunk díszítést, amely domborműves beütött felületű gombsor. Ez a nyakmegoldás a környező területeken nem fordul elő, jelenleg máshol ilyet nem ismerünk. Hasonlóan igen jellegzetes a szájperem. A kannának még megvan az eredeti cserépből készült fedele, amely a szájat kívülről fedi le.

5 A formai jellegzetességek sajátos díszítéssel társulnak. A fehér engobos alapon zöld és sárga minta díszlik karcolt körvonallal hangsúlyozva. A vállon körbefutó díszítmény spirál indán ujjas 5 Debrecenből is ismerünk úrasztali boroskannát 1819-ből, amelynek szintén megvan a fedele, de ez belemegy az edény szájába, ami teljesen más megoldást mutat. Bővebben P. SZALAY 1993. 79. 229