A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)
Régészet, ókortudomány - Szabó Ádám: Megjegyzések a daciai tarománygyűlés történetéhez
helytartó vagy más állami hivatalnok a tartománygyűléssel együttműködött , azonban ez esetekben nem a beiktatással is jelzett alárendeltségről van szó, hanem alkalmi egymás mellé rendelt viszonyról. Amellett tehát, hogy valószínűtlen és a Duna-vidéki tartományokban példátlan lenne a tartománygyűlésvezető helytartó általi beiktatása, a tartománygyűlés egyik alapvető funkciójának lenne ellentmondó ha a beiktatás ténye által Reginus tartományi főpap lett volna. Ezzel kapcsolatban felvetődhet még egy lehetőség, amely akár a főpapsága mellett is szólhatna, ez pedig az oltár dedikációja. A dedicatio és sacerdos-i címe alapján Reginus lehetett akár Hercules papja is 68 de ez sem bizonyos lévén, hogy Hercules-nek pontifex-ei is ismertek 69 . A lehetőség azonban nem zárható ki, mivel maga a sacerdos-i cím általánosságban papot jelent, a többi római papi tisztségcímmel szemben, amelyek konkrét funkcióhoz kötődnek 70 . Azonban a dedikációban rejlik még egy lehetőség, amely Reginus főpapságát támogathatná. Marcus Aurelius fia Commodus, aki apja Kr.u. 180, március 17-én bekövetkezett halála után uralomra került, Herculessel azonosította és neveztette magát 71 . A Fennséges Hercules-nek szóló dedikációt ennek alapján a császárnak szóló ajánlásként is értékelhetnénk 72 , azonban Kr.u. 180-ban Commodus-t még nem nevezték Herculesnek. 73 További bizonytalanságot okoz a főpapként való értelmezés számára, hogy a feliraton nincs megjelölve milyen sacerdos volt Reginus. Bár régebben feltételezték, hogy ahol egyszerűen sacerdossal 74 találkozunk, ott tartományi és császárkultusz főpapról van szó 75 , ez mára már erős cáfolatot nyert 76 . Reginus provinciafőpap mivoltával szemben további kétséget okoz, hogy míg a a katonaság Ulpia Traiana Sarmizegetusából Apulumba való vonulásának időpontjára tehetjük. A legio XIII Gemina nyomai a város korai történetében megfigyelhetők, főleg az építkezés kapcsán a bélyeges téglák által - vö. M. B.-WITTENBERGER 1997-1998, 615-616, ugyanezért voltjelen a legio IV Flavia Felix is - vö. pl. I. P1SO- AL. D1ACONESCU 1985-1986, 174-176. Valamelyes katonai jelenlét biztos a város életében végig R. ARDEVAN 1998, 44, de katonai tábor-erőd nem volt a helyszínen és a tartománygyűlés székhelye szempontjából ez a fontos. pl. CIG, III, 3902b, a tartomány és a proconsul közösen rendeztek játékokat; AÉ, 1925: 30 a procurator és a közösség a császár üdvéért, Baetica akkor még szenátusi tartományban. ILS, 2942, Abellin - Italia. ILS, 3426, Róma. A. BERGER 1953,687. Lampridius in HA, Commodus Antoninus VIII. Septimius Severus, Herculaneus Commodianus címmel áldozópapot nevezett ki neki, ld. uo. XVII. Egyébként is létezett Hercules kultusz mint császárkultusz ld. pl. CIL, X, 230 vö. HERZOG-HAUSER in RE IV, Suppl. 828; MARTON L. 1936, 66; BRELICH A. 1938, 82. Commodusnak, mint Herculesnek dedicált oltár máshonnan is ismert. Ld. AÉ, 1920: 48 "...Herculis Romani..."; AÉ, 1911: 99; AÉ, 1913, 3 old. "...Flamonio Commodiano..."etc. Ld. még M. BÄRBULESCU 1977, 173-194. Továbbá, ami Hercules és a császárok közti szoros kapcsolatot illeti ld. FITZ J. 1957, 4-6 miszerint, 4 old.:" Hercules magának a császárnak a szimbóluma...Hercules szoros kapcsolata a császárkultusszal pannóniai feliratain is nyomon követhető." stb. Továbbá az IDR, III/2, 221 oltár ugyancsak ebből a korból hasonló dedikációval - "Herculi Augusto" - szintén a Hercules-Commodus kultuszkörbe utalható, valamint uo. 194 további irodalom a dáciai Hercules kultuszhoz. Kr.u. 192-től volt Herculeus ld. D. KIENAST 1996, 149. Az AÉ, 1903: 69 = IDR, III/2, 79 feliraton sincs feltüntetve, hogy milyen sacerdos az illető. Ott a legsúlyosabb érv a császárkultusz főpapság mellett, hogy a concilium provinciarum is szerepel a feliraton, azonkívül Ulpia Traiana Sarmizegetusában találták és a főpap mint keltező személy szerepel a feliraton vö. sacerdot(io), ráadásul a lovagrendnek is tagja, mint a főpapok általában - ld. még J. DEININGER 1965,119. Á. DOBÓ 1968, 201. FITZJ. 1970, 152; TÓTH E. 1998,4. 126
